Éghajlati szempontból igen szélsőséges év áll mögöttünk: 2023 a hivatalos mérések kezdete óta a legforróbb esztendő lesz a bolygón, világszerte extrém hőség, aszályok, erdőtüzek, viharok és más szélsőségek jellemezték az évet. Eközben az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése még csak meg sem közelítette a kívánt mértéket, az emberiség így távolabb került a párizsi klímaegyezmény céljaitól, a globális felmelegedés század végi legfeljebb 2, lehetőleg maximum 1,5 Celsius-fokban történő korlátozásától.
Ilyen előzmények után sokan óriási elvárásokkal tekintettek az ENSZ 28. klímaügyi konferenciájára (COP28), amely 2023. november 30-án kezdődött, és végül egynapos csúszással, december 13-án ért véget az Egyesült Arab Emírségekben.
Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy a klímacsúcsok a legritkább esetben képesek érdemleges áttörést hozni, elvétve születnek forradalmi megegyezések. Az összképet tekintve sajnos az idei rendezvény sem lóg ki a sorból, még ha egyes mozzanatait történelmi, mérföldkőnek számító és egyéb hangzatos kifejezésekkel is illetik.
Baljós körülmények
António Guterres, az ENSZ főtitkára már a konferencia kezdete előtt kiemelte, az elsődleges cél nem lehet más, mint az, hogy a résztvevők feladatul tűzzék ki az éghajlatváltozás fő okozói, a fosszilis energiahordozók elhagyását. Erre a COP-ok történetében korábban nem volt példa.
Csakhogy a COP28 körül bőven akadtak aggasztó jelek:
- a fórumnak idén az olajnagyhatalom Dubaj adott otthont,
- elnöke Szultán Ahmed el-Dzsaber, az Abu-Dzabi Nemzeti Olajvállalat feje volt,
- a szén-, gáz- és olajlobbi pedig korábban nem látott létszámban, a klímaváltozás ellen küzdő csoportokat felülreprezentálva képviseltette magát.
Ezek miatt félő volt, hogy a klímacsúcs valójában nem a felmelegedés elleni globális fellépést, hanem a fosszilis ipar pozícióinak bebiztosítását fogja csak elősegíteni. Ennek veszélyére a konferenciát megelőző időszakban, illetve a rendezvény alatt sok kutató és aktivista felhívta a figyelmet.
Az aggodalmakra ráerősített, amikor a The Guardian a konferencia alatt nyilvánosságra hozta el-Dzsaber egyik korábbi megszólalását. A COP28 elnöke egy november 21-i online eseményen azt mondta, nincs olyan tudományos bizonyíték vagy forgatókönyv, amely alapján a fosszilisok fokozatos kivonásával el lehetne érni az 1,5 Celsius-fokos álomhatárt, valamint hogy a döntés ellehetetlenítené a fenntartható fejlődést. Szavai miatt utóbb magyarázkodni kényszerült.
A COP-ok helyzetét emellett régóta általánosan bonyolítja, hogy a megannyi résztvevő ország eltérő érdekekkel csatlakozik be a tárgyalásokba. Egy, a megújuló energiaforrások felé határozottabban eltolódó, iparát is fokozatosan zöldítő ország számára például egyre kevesebb érv szól a fosszilis hordozók védelme mellett, míg egy, gazdaságát az olajra építő állam, így az Egyesült Arab Emírségek számára a fosszilisok elleni küzdelem nagyon is érzékeny pont.
Szintén egészen mást akarhat a klímaváltozáshoz erősen hozzájáruló, ám a következményekkel szemben – gazdasági erejéből adódóan – hatékonyabban védekezni tudó, fejlett ország, illetve egy, csupán minimális kibocsátásért felelős, a globális felmelegedés következményeit ugyanakkor súlyosan megérző, szegény nemzet. Ilyen például Kiribati, amely az éghajlati átalakulásban alig nevezhető felelősnek, eközben viszont a jelenség egyik legnagyobb vesztesének számít.
Ennél sokkal kevésbé egyértelmű ellentétek is találkoznak a COP-okon. Egy fejlett állam a fosszilis szektorban például sokkal inkább támaszkodik kőolajra és földgázra, míg a fejlődő országokban a kőszén mind a mai napig elsődleges energiaforrás. Éppen ezért előbbi csoport hajlamos az egyezkedések során csakis a kőszenet célba venni – ez ugyanis rövid távon, pusztán gazdasági szempontból kisebb veszteséget jelent számukra –, ezzel hozva további hátrányba a fejletlen régiókat.
Történelmi döntés
A nagyjából két héten át tartó COP-ok legfontosabb momentuma a záródokumentum, a közös minimumot magába foglaló, a jelenlegi helyzetet meghatározó és a jövő nemzetközi klímapolitikájának irányát kijelölő szöveg. Az idei konferencia záródokumentumát sok elemző történelmi jelentőségűnek nevezte – mások azonban óvatosságra intenek a hangzatos szavakkal kapcsolatban.
Ezzel együtt végre meghatározták, hogy az érintett anyagok égetése felelős a klímaváltozásért, és felhívták a figyelmet a fosszilisoktól való függőség veszélyeire.
Az előzményeket és körülményeket ismerve mindez sokakat meglepetésként ért. A döntés persze így is keserédes: közel 30 évnek kellett eltelnie, mire a világ országainak sikerült megállapodniuk a legalapvetőbb okokban és célokban.
A megegyezés szövege egészen pontosan felszólítja a nemzeteket, hogy járuljanak hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló globális erőfeszítésekhez. Felsorolja továbbá az államok által meghozható intézkedések listáját, beleértve a fosszilis energiahordozókról való átállást az energiarendszerekben, valamint a szükséges lépések felgyorsítását az előttünk álló kritikus évtizedben. 2050-re az országoknak elviekben el kellene érniük a nettó zéró emissziót.
Érdemes hozzátenni, hogy a záródokumentum nem írja elő az érintett energiahordozók fokozatos kivonását. Ezen ambiciózus célt több mint száz ország, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai támogatták, ám egyes nemzetek, így a fosszilis tüzelőanyagokra erősen támaszkodó Szaúd-Arábia ellenezte.
A megállapodás fontos további eleme, hogy 2030-ig előírja a megújulóenergia-kapacitás megháromszorozását, illetve az energiahatékonyság megduplázását. Az országoknak emellett 2025-ig részletes alkalmazkodási terveket kell készíteniük, amelyekből kiderül, miként kívánják kezelni az egyre súlyosbodó éghajlati válság jelenlegi és jövőbeli hatásait.
A források szerint egyébként a konferencián érdekes stratégiák rajzolódtak ki. Az Egyesült Arab Emírségek például szándékosan provokatív tervezeteket készített elő a megállapodásokhoz, ezzel érve el, hogy a tárgyalófelek hamar felfedjék álláspontjuk határait, hogy korán fény derüljön a közös nevezőkre.
A világ két legnagyobb klímakárosítója, a politikai és gazdasági szempontból egyébként egymással élesen szembehelyezkedő Egyesült Államok és Kína küldöttei eközben együttes erővel tudták meggyőzni a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) képviselőit a fosszilisokkal szembeni döntésről. Az OPEC ellenőrzi a világ olajtartalékainak mintegy 80 százalékát, a lépés ezért stratégiai jelentőségű volt.
Klímaalapot hoznak létre
A szegény országok szempontjából előrelépésnek tekinthető, hogy a COP végső dokumentumában kiemelték a gazdag országok által nyújtandó segítséget. A szöveg értelmében az érintett nemzeteknek több ezer milliárd dollár támogatást kell átadniuk a fenyegetett államoknak az adaptáció és a megújuló forrásokra való átállás serkentése érdekében.
Szintén a fejlődő államoknak jelent segítséget azon alap létrehozása, melynek célja a klímaváltozás által előidézet időjárási eseményekhez – például szélsőséges viharokhoz és szárazságokhoz – kötődő károk enyhítése. A témában évtizedek óta kemény viták folynak, ám ezúttal már a COP28 első napján sikerült dönteni az alap elindításáról.
Azóta számos ország, köztük a COP28-nak otthont adó Egyesült Arab Emírségek összesen több mint 700 millió dollárt ajánlott fel, hogy támogassa az éghajlati krízis által leginkább sújtott országokat a következmények kezelésében. Az alap a jövőben elviekben több milliárd dolláros lesz.
A csúcstalálkozó további részében újabb klímafinanszírozási bejelentéseket is tettek. Az Egyesült Arab Emírségek például ígéretet tett egy 30 milliárd dolláros éghajlat-politikai alap létrehozására, amelybe az évtized végéig 250 millió dollárt helyezne el. Kamala Harris amerikai alelnök COP-látogatása során emellett azt is vállalta, hogy az Egyesült Államok 3 milliárd dollárt ad majd át a 2009-ben életre hívott Zöld Klímaalapnak, ezzel járulva hozzá a fejlődő országok alkalmazkodásához és fosszilisokról való átállásához.
A találkozó első napjaiban a szén-dioxid mellett egy másik jelentős üvegházhatású gáz, a metán kibocsátásának mérséklése is a figyelem középpontjában állt. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy 2038-ig közel 80 százalékkal fogja csökkenteni az ország hatalmas olaj- és gázipara által okozott metánszennyezést. 50 nagy fosszilis vállalat, köztük az Exxon és a Saudi Aramco a metánkibocsátás évtized végéig történő mérséklésére vonatkozó megállapodást is aláírta, a szöveggel mindegyik cég vállalta, hogy 2030-ig mintegy 80-90 százalékos csökkentést ér el ezen a téren.
Sok a kiskapu
Noha a COP28 döntései sok szempontból előrelépésnek tekinthetőek, bőven akadnak kritikusok. A záródokumentum például számos bíráló, köztük Anne Rasmussen, a Kis Szigetállamok Szövetségének vezető tárgyalója szerint a fosszilis hordozók további használatát támogató kiskapukkal van tele.
Egyes, az olajiparban érdekelt nemzetek régóta szorgalmazzák a kibocsátást ellensúlyozni hivatott technológiák, így a szén-dioxid-kivonás, valamint tárolás elfogadását, ösztönzését. Ezen módszerek még javában fejlesztés alatt állnak, többségük egyelőre rendkívül költséges, és nem elég hatékony az üvegházhatású gázok korlátozásában.
A Nemzetközi Energiaügynökség úgy látja, a kivonás ugyan szerepet játszhat a jövőben az olyan energiaigényes, jelenleg nehezen zöldíthető ágazatokban, mint az acélgyártás, de csak erősen korlátozott lehetőségekről beszélhetünk. Sok szakértő egyenesen azon az állásponton van, hogy az ilyen és ehhez hasonló megoldások elvonják a figyelmet a kibocsátáscsökkentésről, miközben potenciálisan engedélyt adnak a szennyezőknek az emisszió folytatására.
További kritika illette azt, hogy a konferencián elfogadták az átmeneti fosszilis energiahordozók – lényegében a metán alapú gáz – használatának szerepét a biztonságos energia-átmenetben. Az indoklás szerint a gáz kevésbé szennyező, mint a szén, pedig egyes vizsgálatok alapján a cseppfolyósított földgáz a metánszivárgás révén valójában még klímakárosítóbb is lehet. Az elemzők többsége úgy gondolja, a COP28-on ezen kiskapu jelenti az egyik legnagyobb győzelem a fosszilisokat támogató lobbi számára.
A finanszírozással kapcsolatban is erős hiányosságok merültek fel. A szegény országok számára kidolgozott alap keretösszege például töredékét teheti ki annak a pénznek, amelyre ténylegesen szükségük lenne, és további problémát jelent, hogy a pontos összegeket, hogy az egyes beruházásokat hol és mikor kellene végrehajtani, nem részletezték.
Látszólagos mérföldkő
Bár a COP28 hozott történelmi döntéseket, a várva várt áttörés összességében nem jött el, a fosszilisok egyértelmű és teljes kivezetéséről nem dolgoztak ki megállapodást. A fosszilisokra vonatkozó, erősebb „fokozatos kivonás” kifejezést a Dubajban tárgyaló 198 ország közül 130 ugyan támogatta, de az olajállamok, köztük Szaúd-Arábia blokkolta a megfogalmazást, ezért kerülhetett be a záródokumentumba a jóval óvatosabb „elmozdulás” fordulat.
A 2023-as konferencia a nagy képet nézve jól illeszkedik az elmúlt évek COP-jainak sorába. Látszólagos előrelépéseket hozott, melyek a gyakorlatban mégsem mozdítják elő jelentősen a klímaválság elleni harcot, inkább csak fosszilisipar megmaradását hivatottak biztosítani a zöld átállás közepette.
Papíron az emberiség már 2050-re megvalósítaná a nettó zéró kibocsátást, hogy 2100-ra a globális felmelegedés mértéke – az iparosodás előtti referencia-időszakhoz képest – maximum 2, lehetőleg legfeljebb 1,5 Celsius-fok maradjon. Az eddigi lépések viszont elmaradtak az elvárásoktól, a párizsi klímaegyezmény célkitűzései pedig apránként távolabb kerülnek, miközben az éghajlati átalakulás következményeit egyre inkább megérezzük a saját bőrünkön.
Kutatók szerint a záródokumentum egyszerűen nem összeegyeztethető az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) korábbi, egyértelmű, tudományos alapú, a fosszilisok kivezetésének fontosságára vonatkozó megállapításaival.
A végeredményeket látva nem meglepő módon ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek a COP-ok működésének totális megreformálását követelik. Sokan úgy gondolják, lényeges lenne, hogy a többség fel tudjon lépni az olajállamokkal szemben a kulcsfontosságú kérdésekben, a klímaküzdelmet gátló, fosszilisokat támogató lobbitevékenységet pedig visszaszoríthassák.
Azerbajdzsán következik
A 2023-as konferencia lezárását követően az egyes országoknak 2025-ig aktualizálniuk kell nemzeti kibocsátáscsökkentő terveiket. Emellett azt is részletezniük kell, hogy 2035-ig mennyiben fogják mérsékelni szennyezésüket.
Az Egyesült Államok és Kína már közösen vállalta, hogy stratégiájukat a gazdaság egészére kiterjesztik, és a szén-dioxid mellett többek között a metán és a fluorozott szénhidrogének emisszióját is csökkentik majd. A kezdeményezéshez idővel más nemzetek is csatlakozhatnak.
Kérdés, hogy az eddigi eredményeket ismerve a 2024-es ENSZ klímacsúcs milyen végkifejletet hoz majd. Az mindenesetre már most kritikusok tömegeit nyugtalanítja, hogy a konferenciának egy újabb jelentős olaj- és gáztermelő ország, Azerbajdzsán fog otthont adni.
