Tudomány

Üstökösök terjeszthetik az életet a galaxisban

dottedhippo / Getty Images
dottedhippo / Getty Images

Egy friss tanulmányban a szakértők azt vizsgálják, eljuttathatták-e üstökösök az élet építőelemeit olyan kőzetbolygókra, amelyek a Naprendszeren kívül fekszenek – írja a Space.com. A Föld esetében már korábban felmerült, hogy az érintett anyagok kisebb égitestek közvetítésével érkezhettek.

Bolygónk korai időszakában rengeteg, a Naprendszer formálódásából hátramaradt objektum, köztünk sok aszteroida és üstökös csapódott be. Egyes kutatók szerint az üstökösök olyan molekulákat is magukkal hoztak, amelyekből aztán kifejlődött az élet.

Richard Anslow, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és kollégái ezúttal arra voltak kíváncsiak, vajon a Tejútrendszerben lévő exobolygóknál is lejátszódhatott-e hasonló. A szakértők a vizsgálathoz új matematikai modelleket dolgoztak ki.

A csapat eredményei leszűkíthetik azon égitestek körét, ahol érdemes az élet után kutatni.

„Egyre többet tudunk meg az exobolygók légköréről, ezért fel akartuk mérni, hogy vannak-e olyan bolygók, ahová az üstökösök is szállíthatnak komplex molekulákat” – mondta Anslow.

Az elmúlt évtizedekben a szakértők sokat kiderítettek az üstökösökben jelen lévő, az életet potenciálisan megalapozó prebiotikus molekulákról. A 81P/Wild jelű objektumból származó mintákban például glicint detektáltak, ezen aminosav a fehérjék egyik összetevője.

A probléma az, hogy az érintett anyagok az ütközés hője miatt megsemmisülhetnek, a szakértőknek ezért olyan folyamatokat kellett találniuk, amelyek lehetővé teszik a molekulák fennmaradását. A szimulációk azt mutatták, hogy lassú becsapódások olyan Nap-szerű csillagok rendszerében történhetnek a legnagyobb eséllyel, ahol a bolygók igen sűrűn helyezkednek el.

Az eredményekből az is kiderült, hogy az M típusú vörös törpék ebből a szempontból nem túl jó jelöltek. Ezen csillagok a leggyakoribbak galaxisunkban, és népszerű célpontjai az exobolygó-kutatásoknak, csakhogy az ilyen rendszerekben az üstökösök ütközései nagyobb sebességűek lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik