Móricz Zsigmond, a magyar prózairodalom meghatározó alakja 81 éve, 1942. szeptember 5-én hunyt el – írja a Rubicon.
Korában is híres írónak számított
Móricz 1879-ben született egy parasztember fiaként, és már fiatalon meg kellett ismerkednie a nyomorral. Apja anyagi nehézségei ellenére lehetősége nyílt a tanulásra: érettségije után pedig teológiát, jogot és bölcsészetet hallgatott, igaz, diplomát egyikből sem szerzett.
Budapesti tanulmányai mégsem voltak értelmetlenek, hiszen azok során ismerkedett meg a fővárosi írók fiatal nemzedékével, és jó barátságot kötött többek között Tóth Árpáddal, Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel is. Móricz 1903-ban – Mikszáth Kálmán hívására – Az Ujság című lapnál vállalt munkát, majd népdalgyűjtő körútra indult Szatmárba.
Móricz művei új szemszögből mutatták be a paraszti világot: a korábban megszokott, idealizált falusi alakok helyett primitív emberek voltak, akik saját céljaikat és vágyaikat az ösztön szintjén tudták csak megfogalmazni, és menthetetlenül leszakadtak a civilizált társadalomról. Móricz a korábban megrajzolt idilli faluképet is szétszakította, és helyette egy zord, kegyetlen és szigorúan hierarchizált világot tárt az olvasó elé.
Vészterhes évek
Mivel a békepárti Móricz 1918-ban szimpatizált az őszirózsás forradalommal, 1919-ben pedig a tanácsköztársasággal is, az ellenforradalom győzelme után a keresztény-konzervatív kurzus rendszerellenesnek könyvelte el őt, így sokáig csak nagyon kis nyilvánosságot kaphattak művei.
Az író műveiben feldolgozta az első világháború szenvedéseit is, és sorsa úgy alakult, hogy a második világháborús hadba lépést is megélte. Ezeket a vészterhes éveket egyedül az író fogadott leánya, Littkey Erzsébet, vagyis „Csibe” jelenléte édesítette meg, akit Móricz magához fogadott, miután megmentette őt a nyomortól és az öngyilkosságtól.
Temetésén a kortársak a 20. századi magyar irodalom egyik legtehetségesebb alakját gyászolták.
