A végéhez közeledik a régészeti feltárás a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor ma álló barokk rendházának déli udvarán – derül ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményéből. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének oktatója, Nagy Szabolcs Balázs vezette ásatások során a kutatók azonosították a középkori monostor alapszerkezetét, meghatározták az épületegyüttes korát, emellett számos értékes tárgyi emléket is találtak.
A középkori monostort feltehetőleg a 11. században alapították, de a kutatók által leírt épületegyüttest csak valamikor a 13. század során falazhatták fel kőből abban a formában, amely aztán az 1530–1540-es évekig meghatározhatta a rendház képét. A ránk maradt kőfalak tehát nem az alapítás korából valók.
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
Az ásatás közben emberi maradványokat és értékes leleteket is felfedeztek, köztük kőfaragványokat, festett idomtéglákat, pénzérméket, kályhaszemeket és vakmérműves kályhacsempéket, ablakszemek ólomkeret-töredékeit, könyvkapcsokat, üveg- és kerámiaedények töredékeit.
Talán a leglátványosabb lelet egy griffet ábrázoló, minden bizonnyal a monostor templomából származó mázatlan padlótégla-töredék, amely a 11–12. századból származhat. A jelenlegi tervek szerint az ELKH és a BTK közös projektjének zárásaként a régészeti kutatás terepi munkái Pannonhalmán fognak befejeződni.
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
Szent Mauríciusz Monostor
A török hódoltság kezdetén a monostort hevenyészve megerődítették, majd hamarosan pusztulásnak indult, a 17. század végére aztán teljesen elromosodott és beerdősült. A feltárt újkori falmaradványok alapján úgy tűnik, hogy a 18. század elején a visszatelepülő bencések első rendházukat egészen pontosan a középkori rendház falai fölé kívánták felépíteni, követve a több száz éves maradványok vonalvezetését is. Minden bizonnyal a középkori szentély fölé emelt első templomuknak az írott forrásokban is adatolt bedőlése okozta az eredeti tervek módosítását. Ennek köszönhető, hogy a mai épületegyüttes a középkori épületszárnyaktól északra helyezkedik el, és így – a kutatás szempontjából rendkívül szerencsés módon – lényegében a teljes középkori rendház a jórészt beépítetlen, fákkal, bokrokkal és gyeppel borított udvar alatt fekszik.
