Gellért csanádi püspököt, aki Magyarország első királya, István uralkodása alatt érkezett hazánkba 1083. július 26-án avatták szentté. A Vata-féle pogánylázadás idején mártírhalált szenvedő férfi szentföldi zarándoklatát megszakítva vállalta a magyarországi egyházszervező munkát, és idegen származása ellenére később egyik legnépszerűbb „nemzeti” szentünk lett – írja a Rubicon.
Az ifjú szerzetes
Szent Gellért eredetileg Giorgio Sagredo néven született Velencében, öt évesen pedig a San Giorgio Maggiore-szigeten található bencés kolostorba került. Kivételes tudásának köszönhetően 25 éves korában a monostor perjelévé lépett elő, majd tanári állást kapott a bolognai kolostori iskolában, hét évvel később pedig a velencei kolostor vezetője lett.
1015-ben Gellért lemondott a kolostor vezetéséről, hogy a Szentföldön terjessze a keresztény hitet. Útja során megismerkedett Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy jöjjön Magyarországra, és a hazánkon áthaladó zarándokútvonalon jusson el a Szentföldre.
Gellért egy isteni látomás hatására hajlandó volt lemondani szentföldi terveiről, és végül hét évig maradt a királyi udvarban.
Szent Gellért Magyarországon
István király fontos teendőkkel látta el a tanult szerzetest: rábízta fia, Imre herceg nevelését, és diplomáciai feladatokat is kapott. Miután legyőzte a Maros környékét uraló Ajtonyt, István Gellértet kérte fel, hogy segítsen betagolni ezt a területet az egyházszervezetbe.
Az ekkor már köztiszteletben álló szerzetes az új püspökség területén templomokat építtetett és káptalani iskolát alapított, ahol állítólag a magyarok mellett német, sőt francia diákok is tanultak.
A klerikus mindenkor élvezte István támogatását, azonban első királyunk halála után fokozatosan szembekerült örököseivel, akikről úgy gondolta, politikájukkal veszélyeztetik a magyar egyházat.
A szerzetes meggyilkolása
A püspök elkeseredett harcot vívott a fiatal magyar egyházért, amelynek megóvása érdekében 1046-ban, a Vata-féle pogánylázadás kitörése után Fehérvárról Vazul herceg István által száműzött fiai elé indult. Állítólag tisztában volt azzal, hogy sohasem találkozhat a hazatérő hercegekkel: a halála előtti estén, Diósdon megjósolta útitársainak vértanúságát, amit 1046. augusztus 29-én, a mai budapesti Szabadság híd közelében szenvedett el.
A velencei származású férfi elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar egyházszervezet megerősítésében, Európához fűződő kulturális kapcsolataink kibővítésében, iskolaalapítóként, íróként pedig személyesen is sokat tett azért, hogy a nyugati műveltség önálló gyökeret eresszen a Kárpát-medencében.
