Első felelős miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos hatesztendősen vesztette el az édesapját, ettől kezdve élete következő két évtizedét – döntően külföldi – nevelőintézetekben, majd a hadseregnél töltötte. Mindezt édesanyja, Skerlecz Borbála jóvoltából, aki kiforgatta őt vagyonából, és a rendelkezésünkre álló szűkös források alapján is jól látható módon ott tett keresztbe egyetlen fiának, ahol csak tudott. Nem véletlenül írta róla Batthyány, hogy „megszűnt anyának lenni”.
Az ifjú Lajos évekig küzdött, mire nagykorúságát elérve (esetünkben ez a 24. születésnapját jelentette) visszaszerezte örökségét, nem mellesleg Magyarország egyik kimondottan jelentős vagyonát, 1831-ben lett végre birtokai teljes jogú tulajdonosa. Ekkor hazaköltözött Ikervárra, megházasodott, majd nyolc évvel később belevetette magát a politikai életbe. A teljes ismeretlenségből érkezve lett az 1839–1840-es országgyűlés főrendi ellenzékének vezére, lefektette a modern politikai szervezés alapjait. Tette mindezt olyan határozott elszántsággal, hogy a titkosrendőrség már ekkor megjegyezte róla: akasztófa tükröződik a szemeiből.
2023. március 17-én volt 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést, ez alkalomból sorozatot indítottunk a 24.hu-n Batthyány életének bemutatására Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével. A fentiekről az előző részek szóltak részletesen, most egy kis kitérőként annak a személynek a bemutatásával folytatjuk, aki talán a legnagyobb hatást tette Batthyány Lajosra: a felesége, Zichy Antónia.
Igaz szerelem fűzte őket egymáshoz, Antónia cselekvően segítette férje karrierjét, a kivégzés után pedig élete végéig gyászruhát viselt. De önmagában is külön intézmény volt, a kor nőideálja, mai fogalmaink szerint sztár, ám senkit ne tévesszen meg az anakronisztikusnak ható párhuzam:
Rang, vagyon és szerelem
Batthyány Lajos tehát 1831-ben hazaköltözött a család ikervári fészkébe, és nekiállt rendbe tenni az elhanyagolt örökséget. Tennivaló akadt bőven, Skerlecz Borbála ugyanis semmit nem törődött a birtokokkal, csupán azok jövedelmeit élvezte. Lajos azonban nagy elszántsággal vágott bele, cukorgyárat alapított, felvirágoztatta az állattenyésztést, és minden szempontból modernizálta a gazdaságot, a Batthyány-birtokokon korszerű mezőgazdálkodást honosított meg.
A politikától azonban a már említett 1839-es évig távol tartotta magát, pedig arisztokrataként már az 1832–1836-os diétán is személyre szóló királyi meghívóval vehetett volna részt, és állandó helye lett volna a Vas vármegyei közgyűlésben is. Nem tudjuk, mi történt vele ebben a nyolc évben, ami a teljes érdektelenségből végül a politika felé fordította. Ki vagy kik gyakoroltak rá hatást? Hogyan gondolkodott ekkortájt a közállapotokról? Azt viszont tudjuk, hogy politikai belépőjére tudatosan készült, és azt is, hogy 1834 decemberében házasságot kötött az ugyancsak arisztokrata származású, akkor 18 éves Zichy Antóniával.
A frigyben nyilván kihagyhatatlan szerepet játszott a vagyon és a társadalmi rang, de házasságukat esetükben nem a »fejük felett« rendezték el, hanem kölcsönös vonzalmon, talán azt is mondhatjuk, már a kezdet kezdetén szerelmen alapult. 1833 decemberében ismerkedtek meg Pozsonyban, és egy éven belül már házastársak is voltak
– mondja a 24.hu-nak Melkovics Tamás.
Antónia édesapja, Zichy Károly császári és királyi tanácsos, vasi főispánhelyettes, a leggazdagabb főnemesek körébe tartozott – sorozatunk előző részében írtuk, hogy ő kölcsönzött csillagászati összegeket Batthyányéknak az országgyűlés idején –, édesanyja pedig Batthyány lány volt, egész pontosan Batthyány János Nepomuk lánya, akit kortársai óriási vagyona miatt csak „a magyar Krőzusként” emlegettek.
Más arisztokrata hölgyek megbotránkoztak, Antónia ünnepelt
Antónia korán, 9 évesen veszítette el az édesanyját, de édesapja továbbra is gondoskodott a családias légkörről és a kifogástalan oktatásról. Megfelelően képzett magyar hölgyek híján arisztokráciánk akkoriban német, angol, francia nevelőnőket alkalmazott, és ennek, illetve a Bécsből, Párizsból diktált divatnak meg is lett az eredménye. Vörösmarty Mihály 1841-ben írt, Az úri hölgyhöz című versében nem rejtette véka alá véleményét.
Csillogó szépségűnek, ámde lélekben sötétnek írta le a magyar főúri hölgyeket, amiért távol áll tőlük a honszeretet, nem beszélik a magyar nyelvet, érzéketlenek a közügyek iránt, ráadásul külföldi férj után ácsingóznak. Elismerte ugyanakkor, hogy ez nem csak az ő hibájuk, és hangot adott a magyar reformkor és romantika követelésének, ami az emancipációt, a nőnevelést összeköti a nemzeti törekvésekkel. Hiszen nekik kell az új nemzedéket felnevelni, a többi társadalmi réteg nőtagjainak pedig példát mutatni – itt írtunk erről bővebben a szabadságharc női hősei kapcsán. A verset 1842 februárjában felolvasták a Nemzeti Színházban, az erről szóló titkosrendőrségi jelentés kiemelte, hogy sok arisztokrata hölgy volt jelen, akik
nagyon megbotránkoztak az erős támadás miatt. De Batthyány Lajosné nemcsak, hogy nem botránkozott meg, hanem azáltal keltett nagy feltűnést, hogy többször lelkesen tapsolt.
Antónia ugyanis ennek az ellenkezője volt. Bár neki sem lehetett magyar nevelőnője, mégis nővérével, Karolinával együtt megtanulta, megtaníttatták velük a nyelvet, a „Zichy nővéreket” erős nemzeti érzés járta át ellentétben a magyar arisztokrácia legtöbb tagjával. És minden bizonnyal ez az az érzés, lelkesedés, ami házasságuk első éveiben Batthyány Lajost is rabul ejtette.
„Én örömeim legnemesbikét élvezem, valahányszor a velem született s velem haló honszeretet jelét tettel tanúsítni alkalmam nyílik, s valamint honom javáért most és jövőben minden telhető áldozatra kész vagyok: úgy gyermekeim lelkében második vallássá fogom fejleszteni a honleányi hűség és buzgalom állandó érzetét” – fogalmazott Antónia 1845-ben.
A rendkívül szűkös források alapján bizonyítani nem lehet, de az erős gyanú szerint Zichy Antóniának komoly szerepe lehetett abban, hogy 1839-re Batthyány a politika és a nemzeti ügy felé fordult.
Divatba hozták a magyarságot
Zichy Antónia a korszak divatikonja volt, híres szépség, kegyeiért törték magukat a férfiak, a nők utánozni igyekeztek őt, Karolinával együtt bálványként tekintettek rájuk. Még Petőfi is „borús hazánknak két sarkcsillagaként” tekintett rájuk. Ők pedig kihasználva ezt, valóságos intézményként működtek. Objektíven tekintve „legkomolyabb tettük” a Védegylet körüli gondoskodás, illetve annak népszerűsítése volt, a siker nagyrészt nekik köszönhető. Szubjektív módon pedig gyakorlatilag gesztusaikkal, tetteikkel hatottak: tüntetőleg magyarul beszéltek, magyar ruhát hordtak, magyar táncokat táncoltak.
A titkosrendőrség fontosnak tartotta hangsúlyozni: a Zichy nővérek arra törekszenek, hogy divatba hozzák a magyar nemzeti érzést, és többet értek el, mint egy egész országgyűlés, hiszen a divatnak mindig nagyobb a hatalma, mint a hosszadalmas jogi vitatkozásoknak
– foglalja össze Melkovics Tamás.
A pozsonyi bérelt rezidencián tartott fogadásokkal, bálokkal Batthyány feleségeként Antónia gyakorlatilag egyik házigazdája volt az 1839–1840-es országgyűlésnek, ahol a felsőtáblán nemcsak megszületett, hanem erőre is kapott a hatalommal szemben álló főnemesi ellenzék. Nem egy felsőházi képviselőről írták a besúgók már ezen a diétán, hogy azért szavazott az ellenzékkel, mert megígérte Batthyány Lajosnénak.
A gyűlések akkoriban nyíltak voltak Pesten a vármegyeházán és Pozsonyban, az országházban is, a nővérek pedig rendre megjelentek a karzaton. Sokszor szinte vezényelték innen a több 100 fős ifjúságot, kit kell lepisszegni, kit megéljenezni, vagy szalagokkal, feliratokkal nyilvánították ki véleményüket. Ám néha elég volt csak egy-egy szúrós pillantás is, hogy egy jól felépített szónoklat nyomban romba dőljön.
A legbőszebb honleány: „A gyilkos családba nem nősülünk!”
Az országgyűlés 1840-es lezárása után a házaspár Pestre költözött, a mai Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán álló, mostanra elbontott Cziráky-palotába, otthonuk a pesti társasági élet egyik központja lett, a divatlapok kedvelt témái voltak az ottani történések. Báljaikat erősen átszőtte a politika, társadalmilag pedig szokatlanul nyitottak voltak: a legmagasabb arisztokrácia körei itt nyitva álltak a köznemesi, sőt, polgári származású ellenzékiek előtt is.
Miközben Batthyány politikai karrierje meredeken emelkedett, Antóniát a legbőszebb honleánynak nevezte a sajtó, az Életképek egy 1847. januári száma például Lajost dicsőítve kiemelte: „lehet-e mást várni attól, kinek oldala mellett egy angyal őrködik?” Családi életük azonban nem volt felhőtlen.
Öt gyermekükből hárman élték meg a felnőtt kort, első kislányukat házasságkötésük után nagyjából kilenc hónap múlva hozta a világra Antónia, a gyermek azonban kétéves korában meghalt. 1837-ben született meg Amália, 1842-ben Ilona, majd 1845-ben első kisfiúk, Ákos, aki mindössze két hónapot élt. Utóbbi halála 1845. december 28-án történt, és Batthyányt annyira megviselte, hogy egy rövid időre hátrébb is lépett a politikától. A divatlapok már azon siránkoztak, milyen csapás ez az 1846-os báli szezonra…
Az 1847 áprilisában született Elemér a kiegyezés után Sisi királyné egyik unokahúgának udvarolt, mire édesanyja leteremtette: „A gyilkos családba nem nősülünk!” Tény, hogy Batthyány Lajos egyetlen fiú örököse soha nem házasodott meg, gyermek nélkül hunyt el 1932-ben.
Viszony a sógornővel
Kétségtelen, hogy Batthyány Lajost és Zichy Antóniát szerelem és tisztelet kovácsolta össze, de párkapcsolatuknak volt árnyoldala is: sok jel utal arra, hogy Lajosnak viszonya volt sógornőjével, Karolinával. Az egyik legfontosabb közvetett bizonyíték erre Széchenyi István naplója. A legnagyobb magyar halála után személyes feljegyzései titkárához, Tasner Antalhoz kerültek, akit épp rendkívül bizalmas volta miatt először arra kért, égesse el azokat.
Végül azonban Tasner csak a szerinte kompromittáló részeket semmisítette meg, és feltűnő módon rengeteg törlés van ott, ahol Széchenyi Batthyányról és Karolináról ír. Több ilyen részt találunk a bensőséges érzéseket, gondolatokat is megfogalmazó naplóban, miközben úgy tűnik, Széchenyi is rajongott Zichy Karolináért. Egy részt ráadásul Tasner nem tüntetett el, egy olyan utalást, miszerint lehet, hogy Karolina harmadik gyerekének az apja Batthyány Lajos volt – legalábbis Széchenyi ezt sugallja a bejegyzésben. Mindemellett ismerjük Batthyány egy 1847-es levelét is, ahol arra kéri Teleki László barátját és politikai harcostársát, hogy Karolinával való külföldi tartózkodása idején „falazzon neki” a feleségénél.
Más, kisebb nyomokat most nem említünk, álljon még itt egy részlet Antónia visszaemlékezéséből utolsó, 1849. október 5-én történt találkozásukról, ahol Batthyány ezt mondta: „Köszönöm neked minden jóságodat, te mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked és békülj ki C…….vel [C, mint Carolina – a szerk.] is. Bocsásd meg neki is”. Illetve Batthyány búcsúlevelének egy sora is sokat elmond: „…ezekben a sorokban ismétlem meg Neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek”.
Lajos és Karolina között bizonyosan viszony szövődött, hogy ez milyen mély és milyen intenzív volt, valószínűleg már sosem fog teljes egyértelműséggel kiderülni, de az bizonyos, hogy a csalárdság idővel Antónia számára is ismertté vált, ő ennek ellenére mindvégig kitartott férje mellett, a magánügyből nem csinált közügyet, ráadásul idővel őszintén megbocsátott neki
– summázza Melkovics Tamás. Hozzáteszi: egyik oldalról el lehet ezt a kérdést kenni mítoszrombolást kiáltva, másik oldalról pedig el lehet ítélni és erkölcsileg megvetni első miniszterelnökünket. „Én azonban úgy vélem, hogy a reformkor nagyjai így, erényeikkel és hibáikkal együtt lesznek hús-vér emberek, és így lépnek le közénk a történelemkönyvek megfakult lapjairól: Batthyány Lajos, aki Kossuthtal együtt levezényelte Magyarország történetek legsikeresebb és legmeghatározóbb rendszerváltását, és Zichy Antónia, akit nyugodtan tisztelhetünk a modern Magyarország első igazi női politikusaként.”
A nemzet özvegye
Első felelős miniszterelnökünket 1849. október 6-án sortűzzel végezték ki az egykori Újépületnek nevezett pesti erőd-kaszárnya falainál, ahol ma is ég a Batthyány-örökmécses. Antónia csak a gyerekek sorsa miatt aggódva mondott le az öngyilkosságról, azon nyomban emigrációba vonult. Jog szerint nem vonhatták volna felelősségre, mégsem tudott maradni.
Először Lajos nővéréhez, Amáliához ment Bajorországba a három gyerekkel, majd Párizs mellett, később Svájcban telepedtek meg. Egyetértett azzal, amit Batthyány írt búcsúlevelében: „Hagyd el ezt az országot a gyerekek kedvéért; az ő jövőjük csírájában volna megfertőzve. A Te vagyonod elég lesz nekik; jobb egy szegény sors, mint alamizsna azoknak a kezéből, akik őket árvákká tették”.
Zichy Antónia, a nőideál, az angyal, a bálkirálynő mindössze 33 évesen a nemzet özvegyévé vált, soha többé nem ment férjhez, és nem vette le a gyászruhát.
Batthyány tudta ezt előre, nem véletlenül fogalmazta meg utolsó üzenetében: „Istennek még örömet és kárpótlást kell adnia Neked, te Angyal, és ha akad férfi, aki méltó a te szívedre, ó! akkor az önfeláldozásnak Rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el őt magadtól”. 1856-ban az özvegy hazatért, de csak azért, hogy elveinek megfelelően gyermekei Magyarországon alapítsanak családot. Így is lett, Amália gróf Batthyány Gézához ment feleségül, Ilona első férje gróf Keglevich Béla, a második Beniczky Gábor volt, Elemér pedig, mint említettük, nem házasodott meg.
Antónia itthon a jótékonykodásnak élt, sok más mellett létrehozta a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét, és 1888. szeptember 28-án bekövetkezett haláláig aktívan ápolta Batthyány Lajos emlékét – 1867-ig az ellenállás szimbólumaként, utána pedig visszavonultan, egyre inkább elfeledve.
„Negyven év óta mennyi minden változott meg! A nemzet fátyolt borított a múltra; ámde e fátyolból hiányzott az az özvegyi fátyol, melyet gróf Batthyány Lajosné halála órájáig hordott. Mennyi minden változott meg negyven év alatt! Csak egy nem változott soha: Az a szent fájdalom, mellyel gróf Batthyány Lajos özvegye férjének vértanúi halálát siratta. (…) Úgy élt mint egy szent, és mint egy szent úgy költözött el a halálba. Legendaszerű alak gyanánt fog élni örökre. Életében oly dicső volt már, hogy a halál sem dicsőítheti meg jobban. S ugyanazzal a szent fájdalommal búcsúzunk el tőle, melyet szívében hordott, búcsúzunk a felejthetetlentől, aki nem felejtett. Amennyi áldást ő árasztott, annyi áldás lebegjen porai felett!” – így szólt a Pesti Napló 1888-as tudósítása.
Antónián kívül kik voltak Batthyány legfontosabb politikai harcostársai? Kik voltak a főrendi ellenzék meghatározó tagjai? Kikből állt ez a sokszínű, különös társaság? Erről lesz szó sorozatunk következő részében.
