Tudomány

Ez a nagymacska rövidesen eltűnhet a Földről

Getty Images
Getty Images
Komoly erőfeszítések folynak a megmentéséért, ám ez a hajó már alighanem elment – az ázsiai gepárd pusztulására egy kölyök halála irányította a figyelmet. Ezek a nagymacskák egykor elterjedtek voltak Ázsia kiterjedt füves pusztáin, de mára csak Iránban maradt egy-két tucat példány, Indiában afrikai gepárdok betelepítésével próbálják pótolni a csúcsragadozót. Evolúcióbiológust kérdeztünk az alfajok közti különbségekről és a faj „pótlásának” természetvédelmi indokairól.

A gepárd az afrikai szavannák ikonikus csúcsragadozója, amolyan furcsa macska. Nyúlánk, sőt törékenynek is tűnik, mondjuk, egy oroszlán mellett, minden porcikája a futásra specializálódott – karmait sem tudja visszahúzni, úgy használja őket, mint a futballisták a stoplis cipőt. Remekül alkalmazkodott a füves pusztákon való vadászathoz, közel 100 km/óra sebességével egészen egyedi zsákmányszerzési stratégiát követ, gyakorlatilag kiiktatja a konkurenciát. Az más kérdés, hogy a már elejtett prédát gyakran elorozzák tőle az erősebb rokonok…

A gepárdok már őshazájukban, Afrikában is a kihalás felé sodródnak, a faj természetvédelmi státusza a „sérülékeny”, innen már csak egy lépés a veszélyeztetett kategória. Vagyis egészen pontosan az afrikai gepárdok veszélyeztetettek, és van „másik gepárd” is Afrikán kívül: ez az ázsiai gepárd, ebből mindössze egy-két tucat él Irán területén.

Ezért volt igencsak lelombozó hír, miszerint február végén elpusztult az egyetlen, fogságban élő ázsiaigepárd-kölyök, Pirouz: Irán egész lakossága gyászolta, a kicsi nemcsak az alfaj reménysége, de a nemzet büszkesége is volt. Vad gepárdok nélkül Indiában sem szeretnék elképzelni a jövőt, az ország ezért Afrikából „importál” állatokat, azaz egy másik alfajjal próbálja pótolni azt, amit elvesztett.

Irán Környezetvédelmi Minisztérium / AFP Az ázsiaigepárd-kölyök, Pirouz 2023. február 27-én.

Miért óriási veszteség az iráni kölyök pusztulása? Mi a különbség az afrikai és ázsiai gepárdok között? Természetvédelmi szempontból van bármi értelme egy küllemre hasonló, ám genetikájában eltérő lénnyel pótolni azt, ami eltűnt? Miért ilyen sérülékenyek e fejedelmi nagymacskák populációi? Dr. Rózsa Lajos evolúcióbiológust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját kérdeztük.

Az elválásból új születik

Az ember szereti mérni, definiálni, skatulyákba rakni az őt körbevevő világot, így van ez az élőlényekkel is. A faj fogalma stabilnak tűnik, de sok esetben mégis rendkívül képlékenyek a határok, gyakran egyszerűen csak taxonómiai döntés kérdése,  mit tekintünk fajnak, alfajnak és így tovább.

Alapvetően arról van szó, hogy ha a populációk térben elkülönülve élnek, idővel egyre inkább eltávolodnak egymástól genetikailag és morfológiailag egyaránt, illetve akár életmódjukban is. Ilyenkor beszélünk alfajokról: az egyedek határozott jegyek alapján megkülönböztethetők egymástól, de még képesek hibridizálódni, azaz életképes utódot létrehozni.

Úgy is megközelíthetjük, hogy az alfajok létrejötte a fajjá válás első lépése: ha adott populációk megfelelő ideig fejlődnek térben elkülönülve, új fajjá válnak, amely mind külsejében, mind életmódjában eltéréseket mutat a közös őstől

– mondja a 24.hu-nak Rózsa Lajos.

Itthon is jól megfigyelhető példát a madáretetők egyik gyakori, kedves kis vendége, az őszapó szolgáltat. Az alapvetően fekete-fehér (némi lazacrózsaszín beütéssel) tollazatú madárnak számos alfaja létezik, Európában kettő figyelhető meg, az egyik északi, a másik déli elterjedésű. Előbbi feje hófehér, míg utóbbi fekete szemcsíkot visel, hazánk „központi” fekvésének köszönhetően mindkettővel gyakran találkozhatunk. Őszapó mind a kettő, mégis más alfaj feltűnő, a laikus számára is jól azonosítható morfológiai eltéréssel.

Kovács Attila / MTI Őszapó a Pest megyei Pomáz környékén 2021. április 22-én.

Már csak mutatóban maradt

A gepárdokra visszatérve: 30-60 ezer évvel ezelőtt Afrikából Ázsiába is eljutottak a Vörös- és a Földközi-tengert elválasztó, széles földhídon keresztül. A kontinens gazellákban, antilopokban, nyulakban bővelkedő füves pusztái, félsivagai kiváló élőhelyet biztosítottak számukra. A világ leggyorsabb emlőse hatalmas területet vett birtokba a mai Törökországtól Indiáig, északra egészen a volt szovjet köztársaságokig, a Kaszpi-tenger keleti partjáig.

A két állomány tehát néhány 10 ezer éve alkot két, térben és genetikailag is jól elkülönült alfajt. Az ázsiai gepárdok kisebbek afrikai rokonaiknál, szőrük rövidebb és több rajtuk a pötty, amiért összességében sötétebbnek látszanak, illetve a hímek tarkóján kisebb sörényt is megfigyelhetünk. Viszonylag jól tűrik az embert ha kis koruktól nevelik, a kelet urai gyakran használták őket vadászatra, miként Európában az agarakat: gepárdot tartani a hatalom, gazdagság jele volt. Az új és legújabb kor azonban olyan változásokat hozott, amelyek gyakorlatilag eltörölték az ázsiai gepárdot a föld színéről.

Csupán Iránban él belőlük egy-két tucat példány, ilyen körülmények között pedig a faj fenntartása erősen kétségesnek tűnik

– mutat rá az evolúcióbiológus.

Főként annak fényében, hogy a gepárdok pusztulásához vezető tényezők nem szűntek meg, sőt erősödtek – az alfaj természetvédelmi státusza jelenleg a súlyosan veszélyeztetett, a következő kategória már elnevezésében is mellbevágó: „vadon kihalt”.

Ez a hajó már nagyrészt elment…

A gepárdok életterében egyre tarthatatlanabb a túllegeltetés, a nyájak, csordák tragikus mértékben visszaszorították a kistestű kérődzők egyedszámát, a megmaradt nagymacskák Iránban gyakorlatilag már csak nyulakat tudnak zsákmányolni. Hasonló a helyzet a vízzel is, az eleve kis számú vízforrást is háziállatainak sajátította ki az ember.

ATTA KENARE / AFP Ázsiai gepárd Teheránban 2017-ben.

Komoly gondot okoz a közlekedés is, mivel az autópályákon történő gázolások, miként az orvvadászat is, erősen tizedeli a vadon élő állományt. Kevés az árnyat adó bokor, a rapsicok egy-egy jó helyre kirakott hurokkal biztosak lehetnek a sikerben, a szerencsétlen állat kínok között pusztul el.

Tovább nehezíti a helyzetet az állatok fajtársaikkal szemben mutatott agressziója. A hímek egyrészt megölik a más apától származó kicsinyeket, hogy a nőstényt párosodásra sarkallják – ez a viselkedés számos ragadozónál megfigyelhető, de a gepárdoknál nagy a hímek túlsúlya, ezért kiugróan magas a kölyökhalandóság. A szakember úgy véli, a fogságban tartott néhány egyed nem elég az alfaj fennmaradásához, az iráni szakemberek hatalmas erőfeszítéseket tesznek, de talán túl későn eszméltek.

A perzsa leopárd megmentésével mutatott bravúrt a gepárddal valószínűleg nem tudják megismételni. Ahogyan fogalmaz: „ez a hajó már nagyrészt elment”.

Afrikából jön a csúcsragadozó

Itt kerül előtérbe a cikkünk elején említett másik hír, miszerint India afrikai gepárdok betelepítésével pótolja az országból már kipusztult ázsiai alfajt. Laikusként érthető, hogy már csak nemzeti büszkeségből is szeretnék újra magukénak tudni a fenséges ragadozót, de felvetődik a kérdés: a büszkeségen túl mi értelme van egy külsőre hasonló, ám valójában idegenhonos állat betelepítésének?

Rózsa Lajos kérdéssel indítja a választ: mi az érték a természetvédelemben? Szeretjük kapásból azt felelni, hogy az érintetlen anyatermészet megóvása, csakhogy ilyen nincs. Az „őseredetit” az ember már rég felszámolta a világ minden pontján, a feladatunk immár nem lehet más, mint a természetközeli állapotok megőrzése. Olyan élőlénytársulások, benne olyan fajok népességeinek fenntartása, melyek önszabályozó módon, emberi beavatkozás nélkül is stabilan és egészségesen működnek. Ehhez pedig csúcsragadozóra is szükség van, ami Ázsia trópusi-szubtrópusi füves pusztáin a gepárd.

Egy tájidegen gepárd alfaj betelepítése egy kompromisszum a természet védelmében: nem tudunk jobb megoldást, ha az ázsiai gepárd kihal.

India hiába a világ legnépesebb országa, elképesztő emberi területigénnyel, az ország természetvédelme jól működik, a Gir nemzeti parkban például az ázsiai oroszlán utolsó populációját sikerült megőrizni. Ami a gepárdokat illeti, teljesen vadon élő populáció létrehozására talán kevés az esély, de  nemzeti parkokban, kisebb-nagyobb rezervátumokban valószínűleg kialakítható egy önfenntartó állomány. Ha ez sikerül, az lesz az afrikai gepárdok második megérkezése Ázsiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik