Tudomány

Gepárdokat telepítenek Indiába

PIB / AFP
PIB / AFP

Több tucat gepárd áttelepítéséről írt alá megállapodást Dél-Afrika Indiával, az állatokat az elkövetkező tíz évben viszik át az egyik kontinensről a másikra – idézi az MTI a dél-afrikai környezetvédelmi hivatal közleményét. Tavaly szeptemberben próbaképpen már áttelepítettek Namíbiából nyolc gepárdot a csaknem 8000 kilométer távolságra lévő indiai Kuno nemzeti parkba. Ez volt az első alkalom, hogy vadon élő gepárdokat szállítottak egyik kontinensről a másikra, hogy aztán ott ismét szabadon engedjék őket.

Első körben 2023 februárjában 12 gepárdot szállítanak Indiába, ahol a Namíbiából érkezett társaikhoz csatlakozhatnak majd, a következő évtizedben pedig évente további 12 példányt telepítenek át.

A gepárd az egyetlen nagyobb emlős, amely kihalt Indiában az ország 75 évvel ezelőtti függetlenné válása óta. A környezetvédelmi minisztérium már korábban is kérelmezte az engedélyt az újrahonosításra, de a legfelsőbb bíróság 2013-ban még elutasító határozatot hozott arra hivatkozva, hogy egyetlen tudományos kutatás sem ajánlja az újrahonosítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik