Átfogó elemzés alá vetették azt a mintegy 70 erdei őselefántot, amelyeknek csontjait korábban a németországi Hallénál tárták fel – írja a The Guardian. A leletek megközelítőleg 125 ezer évesek. A kutatók szerint az állatokat neandervölgyi emberek vadászták le, akik a véltnél nagyobb csoportokban élhettek, ha ilyen nagy prédákat ejtettek el.
A pleisztocén kori leleteket még az 1980-as években fedezték fel egy azóta tóvá alakított szénbányában. A maradványokat a közelmúltban a legújabb módszerekkel vizsgálták meg.
Az erdei őselefántok a gyapjas mamutoknál is nagyobbak voltak, méretük a mai ázsiai elefántok háromszorosa volt. A faj egy kifejlett híme akár 13 tonnásra is megnőhetett.
Ezen a helyszínen ezen óriási állatok vadászata és teljes feldolgozása a neandervölgyi létfenntartási tevékenység része volt
– mondta Wil Roebroeks, a Leideni Egyetem munkatársa és a csapat tagja. Mint kiemelte, az emberi evolúcióban ez az első egyértelmű bizonyíték az elefántvadászatra.
A friss eredmények alapján a neandervölgyiek 2000-4000 éven át élhettek a térségben, és a vártnál nagyobb, kevésbé mozgékony csoportokat alkottak. Roebroeks szerint ősi rokonaink aktívan formálták környezetüket azzal, hogy tüzet használtak és nagy hatást gyakoroltak a korszak legnagyobb álattaira.
A kutatók megállapították, hogy a helyi elefántokat levadászták, az elejtett állatok többsége pedig kifejlett hím volt. Mivel a nőstények csordákban, borjukat védve vonultak, vadászatuk nehezebb lehetett. A kifejlett hímek ezzel szemben magányosan éltek, így könnyebben mozgásképtelenné tehették őket.
Ha a neandervölgyiek el tudtak ejteni egy példányt, közösségük hosszú időre elegendő húshoz juthatott. A táplálékot vagy tartósították valamilyen módon, vagy nagyobb csoportokban éltek, így gyorsabban elfogyaszthatták a zsákmányt. A csapat tűzre utaló nyomokat is kimutatott, lehetséges, hogy a húst szárították.
