A magyar Alföldet az elmúlt tizenöt évben többször sújtotta már extrém pusztító aszály, a 2022-es nagy szárazság viszont úgy tűnik, áttört egy falat: a mainstream média és a közvélemény egésze is szembesült vele, milyen nagy a baj. Orbán Viktor Tusványoson, a táborlakók kérdéseire válaszolva az elsivatagosodás témakörében a többi között nyugtatólag azt mondta, hogy „Magyarországnak egy fantasztikus génbankja van, egy világon egyedülálló génbankrendszerünk van, és folyamatosan tudunk nemesíteni és fejleszteni a változó hőmérséklethez, illetve időjáráshoz alkalmazkodó vetőmagokat”.
Nyilvánvalóan szárazságtűrő fajtákról van szó, amelyekről laikusként is hallunk itt-ott, amikor a klímaváltozás hatásaira való felkészülés kerül szóba. A miniszterelnök ugyan nem azt mondta, hogy ez önmagában üdvözítő megoldás lenne – rövid válaszában említette még a vizek megtartásának szükségességét is –, de a laikus akaratlanul is hamis megnyugvásba ringathatja magát: majd ha megint vízhiány lesz, ültetünk szárazságtűrő gabonát, és minden el van intézve.
Csakhogy a probléma ennél jóval összetettebb. Egyrészt az említett fajtákat nem emelhetjük le csak úgy a polcról, másrészt olyan komplex megoldásra van szükség, amelynek az említett fajták csupán egy, és nem is a legfontosabb elemét jelentik. Szemlélet- és technológiaváltásra van szükség ahhoz, hogy a klímaváltozás következtében elkerülhetetlen aszályosodás hatásait mérsékelni tudjuk.
Azaz egy jól átgondolt Alföld-stratégiára, amely mellett a mai csapadékmennyiség akár 50-60 százalékával is képesek vagyunk optimális gazdálkodást folytatni az Alföldön. Ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben is fenn tudjuk tartani hazánk önellátását és agrárgazdasági értelemben vett piaci pozícióit. Dr. Gyuricza Csaba professzorral, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával, a Növénytermesztési-tudományok Intézet vezetőjével beszélgettünk.
Génbank és szárazságtűrés
A génbank a genetikai sokféleség megőrzését szolgálja, olyan biológiai alapokét, amelyek bármikor új, a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó fajták nemesítését teszi lehetővé.
A gyakorlatban képzeljünk el egy halastavat, gyümölcsöst, ahol az ősi, Kárpát-medencei fajok és fajták mellett ott vannak a modern haszonnövények és -állatok az elérhető legnagyobb változatosságban. De van egy valóban bankhoz hasonló formája is, egy állandó hőmérsékletet biztosító speciális raktár: itt magokat tartanak katalogizálva, csíraképes állapotban. Ezekből aztán szükség esetén új, az adott elvárásoknak jobban megfelelő növényeket lehet létrehozni, ami azért nem megy egyik napról a másikra. Például egy-egy teljesen új búzafajta kinemesítése átlagosan 10 évet vesz igénybe.
Persze nem a nulláról kell kezdeni, régóta folyik a munka: szárazságtűrő fajok és fajták nemesítésében meglehetősen jól állunk nemzetközi szinten is
– mondja a 24.hu-nak Gyuricza Csaba. „Igaza van a kormányfőnek, a MATE génbankja Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb ilyen intézete, jó alapot jelent a munkához, a kialakuló hazai klimatikus viszonyok pedig arra figyelmeztetnek, hogy ezzel kiemelten kell foglalkozni. Ha ezt gyorsan tesszük, az hatalmas versenyelőny, ha viszont csak félgőzzel, az hatalmas kiesés lesz akár már a következő 5-10 év termésátlagainak vonatkozásában is.”
De mitől lesz szárazságtűrő egy növény? Természetesen rengeteg tényezőn múlik. Például hogy mennyi nedvességet és milyen hatásfokkal tud tárolni, vagy éppen mennyire hosszú gyökereket növeszt, hogy mélyebbre nyújtózhasson a talajvízért. Mennyire hatékonyan tudja felhasználni a vizet, és aztán abból a napfény segítségével a növényi szerveket felépíteni: ez nálunk, embereknél is hasonlóan működik, mindenkinek a szervezete másképp hasznosítja a táplálékot.
Összességében tehát a szárazságtűrő növények alkalmazása jelentősen csökkentheti az aszályok pusztítását, és Magyarországon számos ilyen fajta elérhető. Mi akkor a probléma?
A talaj mindennek a kulcsa
Az egyik gond az, hogy a magyar gazdáknak tudatosabban kellene tervezniük. Rendkívül aszályos év volt az idein kívül 2007 és 2012 is, de amikor megjön az eső, már senkit nem érdekel a jövőbeli várható vízhiány. Aszályos évben már minden mindegy, a szárazságra jóval korábban, csapadékosabb években kell felkészülni. Az Alföldön most is látni egymás mellett kukorica- vagy napraforgótáblákat, ahol az egyik szárad és kínlódik, a másik viszont viszonylag szépen hozza a termést. Holott egyiket sem öntözték, ám utóbbi szárazságtűrő fajta.
Hosszabb távon azonban önmagában a fajtaválasztás csak részsiker, az egész technológiai rendszer átalakítására van szükség a talajműveléstől a növényvédelemig. A talaj ugyanis mindennek a kulcsa: ha képes megtartani a vizet, akkor a növények kisebb károsodással vészelhetik át a csapadékhiányos időszakokat. De ha nem, akkor nincs az a szárazságtűrő fajta, amelyik víz nélkül is életben marad.
A klímát nem tudjuk befolyásolni, de az Alföldet érő évi 4-500 milliméternyi csapadék nem is kevés, nézzünk szét a világban, nálunk szárazabb viszonyok között is lehet eredményes növénytermesztést folytatni. Ha a jelenlegi mennyiséget a talajban tudjuk tartani, elkerülhetjük, illetve mérsékelhetjük a komoly aszálykárokat
– emeli ki Gyuricza professzor, és rögtön hozzá is teszi: de nem tudjuk ott tartani.
Aszálynak és belvíznek egy az oka
A laikus számára kevéssé ismert tény, hogy a jelenlegi művelési technológiák alkalmazásával maguk a gazdák alakítanak ki a felszín alatt 20-30 centiméterrel olyan tömör vízzáró réteget, amely meggátolja a víz leszivárgását.
Ez okozza egyrészt, hogy a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék a mélyebben fekvő területeken összegyűlik, belvízkárokat okoz. És ugyanezen jelenség miatt az évi 4-500 milliméternyi csapadékból 200 milliméter egyáltalán nem hasznosul, úgy illan el a levegőbe, mintha nem is lett volna. Magyarán a mezőgazdaságot sújtó két legfőbb probléma azonos okból jelentkezik, és mindkettő megelőzhető lenne a művelési technológiák átalakításával.
Gyuricza Csaba szerint is elkerülhetetlen az alföldi vizek természetes állapotának legalább részleges visszaállítása. Az esők, áradások medencékben, mélyedésekben, folyókanyarulatokban, ártereken, csatornákban visszatartott vize lehet képes olyan szintre „visszaemelni” a talajvizet, ami megfelelő talajhasználattal, szárazságtűrő fajták alkalmazásával már elegendő lehet a súlyos aszályok kivédésére – ehhez azonban sürgető szükség van a vízmegtartó képességünk drasztikus fejlesztésére.
Alföld-stratégia és öntözés
Egy jól átgondolt, új alapokra helyezett Alföld-stratégia kellene, amelynek része kell legyen a tudásbázis létrehozása, továbbá a támogatáspolitikai és vízgazdálkodási rendszerek újragondolása, finomhangolása. A professzor szavaival:
Az Alföld alapvetően jó minőségű talaja elég vizet képes megfogni ahhoz, hogy az új szemlélettel és technológiával folytatott gazdálkodás még évi 200 milliméternyi csapadékkal, azaz a mostani felével is hosszú távon fenntartható legyen, ehhez azonban átfogó koncepcióra van – egyre égetőbben – szükség. A magyar agrárium az elmúlt évtizedben valóban képes volt szintet ugrani, hiszen folyamatosan nőtt a kibocsátás és a jövedelmezőség, vetőmag előállításban pedig továbbra is szó szerint a világ élvonalában vagyunk – ahhoz, hogy ezeket a pozíciókat tartsuk és erősítsük, segíteni kell a gazdákat.
Végezetül mindenképp szót kell ejteni az öntözésről nemcsak azért, mert laikusként ezt gondolnánk a leglogikusabb lépésnek, hanem mert a kormányzati ígéretekben is sokszor szerepel a termőföldek öntözésének fejlesztése.
Hazánkban jelenleg 4,3 millió hektár áll művelés alatt, ebből alig több, mint 2 százalékot, nagyjából 100 ezer hektárt öntöznek. A legambiciózusabb tervek az arányt két-háromszorosára emelnék, ami 200-300 ezer hektárt jelent, ennél többet reálisan nem is lehetne bevonni. Vagyis termőföldjeink 94 százaléka, négymillió hektár így is maradna szárazgazdálkodásban, ami azt jelenti, hogy vízigényéről a csapadék és a talajvíz gondoskodik. Könnyű belátni, hogy az öntözés önmagában nem jelent generális megoldást az aszálykárokra.
