Tudomány koronavírus

Akár jó hatással is lehettek az online órák a diákok mentális egészségére

Alistair Berg / Getty Images
Alistair Berg / Getty Images

Egy japán kutatás szerint a koronavírus-lezárások miatt online térbe kényszerült iskolai oktatás még akár javíthatott is a diákok mentális egészségén. A Psychiatry and Clinical Neurosciences Reports szaklapban megjelent kutatásban 5000 középiskolás diák vett részt, online órákról az osztálytermi tanárok 78,2%-a számolt be.

Érdekes eredmények születtek: az online órák az érzelmi problémák és az okostelefon-függőség alacsonyabb arányával volt összefüggésben, de nem találtak ilyen összefüggést a pszichotikus élmények esetében (például hangok hallucinációja).

A kutatók szerint ez akár hosszú távú következményekkel is járhat olyan értelemben, hogy az iskolaigazgatóknak érdemes lehet megfontolni az online órák bevezetését nem pandémiás időszakban is, legalább is részben, hibrid módon. További kutatásokra van azonban szükség annak megállapítására, hogy

az iskolák felszereltsége vagy a járvány maga befolyásolja-e az eredményeket.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy kulturális különbségek is lehetnek a japán és például a magyar gyerekek helyzete között, így ez a szituáció nem biztos, hogy egy az egyben lefordítható a magyar online iskolai rendszerre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik