Tudomány

Megtalálták a legősibb erdőt

380 millió évvel ezelőtt New York állam és Pennsylvania között egy hatalmas, mintegy 400 kilométer széles erdő feküdt – írja az IFLScience. Szakértők egy csoportja a közelmúltban fedezte fel a fák maradványait egy cairói homokkőbányában.

A kutatók úgy vélik, hogy ez a világ legősibb ismert erdeje.

Eddig a 40 kilométerrel távolabb fekvő Gilboa erdőt tekintették a legidősebbnek, de ez 2-3 millió évvel fiatalabb a most feltártnál.

Fotó: Charles Ver Straeten

William Stein, a Binghamton Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint devon földtörténeti időszakban (mintegy 416-360 millió évvel ezelőtt) jelentek meg az első erdők. A folyamat óriási hatással volt az ökoszisztéméra, többek közt a légköri szén-dioxid-koncentrációt is nagyban befolyásolta. A kutatók bíznak benne, hogy az új felfedezésnek köszönhetően alaposabban feltérképezhetik a növények fejlődését.

Az ősi erdőben három növénytípus nőtt, mindegyiknek egyedi gyökérrendszere volt. A primitív, páfrányszerű fajok 30-300 centiméteresre, a tűlevelűek pedig legfeljebb 11 méteresre nőhettek. A harmadik típust egyelőre nem tudták pontosan meghatározni, talán egyfajta korpafű lehetett.

Kiemelt fotó: Charles Ver Straeten

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.