A Képes Krónika szerint a Hunortól és Magortól származó 108 nemzetség az Úr 373. esztendejében egybegyűltek, kapitányokat választottak maguk közül. Elrendezték Szittyaország dolgát, majd nemzetségenként 10 ezer harcossal, azok feleségeivel, gyermekeivel és barmaikkal nyugatnak indultak. A Tiszáig haladtak, itt körbenézve úgy gondolták, e föld kiváló adottságokkal bír, alkalmas a megtelepedésre.
A Pannóniát uraló longobard Macrinus fejedelem érthetően nem örült az új helyzetnek, de saját hadinépét kevésnek ítélte a hunok ellen, Rómától kért segítséget. Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, a magyar krónikás hagyomány alapján írunk most őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.
Rajtaütés a Duna partján
Róma nem habozott, az aleman származású Veronai Detrét küldték itáliai, germán és más nyugati nemzetek fiaiból álló hatalmas sereggel Macrinus megsegítésére. A két had Százhalom közelében egyesült, a vezérek Potentiana városában tartottak tanácsot, hogyan tovább: keljenek át a Dunán és rohanják le a hunokat, vagy valami más módot találjanak a csatára.
Csakhogy nem számoltak az ellenség virtusával, a hun-magyaroknak eszük ágában sem volt tétlenül várakozni, kihasználták mozgékonyságukat:
Míg Detre és Macrinus megtelepedve ekképpen tárgyaltak, tanakodtak, a hunok Sicambriánál az éjszaka csöndjében tömlőkön átkeltek a Dunán, és kegyetlenül leöldösték Macrinus és Detre seregét, mely a mezőn sátorozott, mert Potentiana város be nem fogadhatta.
A győztes is visszavonult
Nem volt döntő csapás, a nyugatiak zavartan hátráltak Tárnokvölgy mezejére nyomukban a hunokkal, itt történt a következő, immár hatalmas összeütközés. Óriási veszteségek árán, de Detre mondhatta magát győztesnek, a krónika szerint 125 ezer hun maradt holtan a csatatéren, köztük Keve kapitány is.
A rómaiak vesztesége még nagyobb volt, 210 ezren vesztek oda nem számolva azon harcosokat, akiket a már említett rajtaütés során öltek meg előző éjjel.
Mégis a hunok hagyták el a harcmezőt, átfutottak a Tiszán, táborukban kerestek menedéket. Detre miután számba vette veszteségét úgy döntött, nem üldözi az ellenséget, ő is visszavonulót fújt a Bécs közelében fekvő Tulna városa felé.
Döntő győzelem
Erről értesülve a hunok visszatértek a csatatérre, és:
szittya szokás szerint illendően eltemették társaik és Keve kapitány holttestét – úgy gondoljuk – az országút mellé; ott díszes kőbálványt emeltek, azt a helyet, azt a vidéket elnevezték Keveházának
–írja a Képes Krónika.
Mivel pedig a harc során kiismerték a rómaiak lelkületét, fegyvereit, rendbe szedve seregüket ők is Tulna felé vették az irányt. Detre és Macrinus Cezumórig ment elébük, a hatalmas összecsapásban a rómaiak maradtak alul. Macrinus is elesett, Detrét homlokán sebezte meg egy nyíl, a nyugati sereg nagy része megsemmisült, maradéka megfutott. Elveszett a csatában 40 ezer hun is, Béla, Keve és Kadocsa kapitányok. Testüket elvitték onnan, s az említett helyre a kőbálványnál, a többi hunhoz temették.
Miután a rómaiak döntő vereséget szenvedtek, a cezumóri csata után évekig nem tudtak a hunok ellen hadba gyűlni. Ők pedig immár a fegyver jogán uralták Pannóniát is, és római szokás szerint királyukká választották Attilát – róla szól sorozatunk következő része.
Illusztráció: Wikipedia
