Mindent elsöprő migráció a Brit-szigeteken

Európa történetéről bizonyos értelemben keveset tudunk az ókori görög és római írásbeliség megjelenése előtti időkből. Hiába kerülnek elő leletek száz és ezerszámra a megelőző évezredekből, de a csontok, cseréptöredékek, egyéb tárgyak nem beszélnek nyelvről, etnikumról, politikai berendezkedésről.

Magyarok a világ élvonalában

A szakemberek ezért a tárgyi leletek, a temetkezések, településszerkezetek hasonlósága alapján különböző régészeti kultúrákat különítenek el egymástól. Nagyszabású eredményeket itt is a tudományágak összefogásától várhatunk, és a Nature folyóirat cikke a napokban hatalmas előrelépésről számolt be.

Európai és amerikai kutatóintézetek munkatársaiból állt össze az a kutatócsoport, amely közel 400, a Kr.e.  2700-2400 között élt ember genetikai adatait elemezte – jelenleg ez a világ eddigi legnagyobb szabású őskori népességeket érintő archeogenetikai vizsgálata. Ezt az időszakot tekintjük az európai réz- és bronzkor határának, ahol a tudósokat több mint évszázada foglalkoztató rejtélyek lapulnak.

A munkában 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt, az eredményekről Dr. Kulcsár Gabriella régésszel, az MTA BTK Régészeti Intézet tudományos főmunkatársával és Dr. Hajdu Tamás antropológussal, az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék adjunktusával beszélgettünk.

Hasonló leletek egész Európában

Fent említett régészeti kultúrák különválasztásán túl ma már elég sokat tudunk a bronzkori közösségek életéről, társadalmáról. Nehéz társadalmi egyenlőtlenséget kimutatni, bár például a sírmellékletek összetétele alapján egyes személyeket kiemelhetünk, és a harcászattal kapcsolatos tárgyak megjelenése is bizonyos rétegződésre utal. Ez viszont még kevés ahhoz, hogy a hagyományos értelemben vett politikai egységekről beszéljünk egyes területeken.

Nagyon összetett képet mutatnak a települések is, amelyek apróbb falvaktól az erődített központokig egészen sokfélék lehetnek, elhelyezkedésük is sok kérdést vet fel. Budapest vidékén például a Kr. e. 3. évezred közepén  a Szentendrei-szigettől a Csepel-sziget északi csücskéig a települések és temetkezések sűrűsödését észleljük a Duna nyugati partján.

Ennek magyarázata a mai Budapest környéki Duna szakasz már ekkor is megmutatkozó központi fekvése, és átjárható jellege volt. Emiatt a térség kiemelt szerepet játszott a régészeti korszakokban is, találkozóhelyként működött észak-dél, kelet és nyugat között

– mondja a 24.hu-nak Kulcsár Gabriella.

Már csak ezért is nagy talány, a tudósokat évszázada foglalkoztató téma az úgynevezett harangedény-jelenség, amely Magyarországon éppen itt, Budapest környékén jelenik meg. A vizsgált időszakban Portugáliától Budapestig, a Brit-szigetektől Észak-Afrikáig egységes kerámiaművességgel, viselettel és fegyverekkel jellemezhető jelenség mutatható ki.

Divat vagy népvándorlás?

A laikus szemében ez olyan, mintha ez a hatalmas terület mind egy egységet képezett volna, pedig nyilvánvalóan nem. Képzeljük el, hogy holnap nyom nélkül eltűnik az emberiség a Földről, majd ötezer év múlva érkezik ide egy intelligens faj, amely a földlakók története után kezd kutakodni. A világ minden táján gyakorlatilag ugyanazokat a járműveket, tárgyakat, épületeket találja, de ebből még téves lenne azt gondolnia, hogy az emberiség valaha egyetlen homogén egységet alkotott volna.

Sok elmélet született a harangedény-jelenség magyarázatára. Az egyik véglet hatalmas területeket érintő migrációról beszél, míg a másik népességmozgás nélküli kultúraátvételről

– magyarázza Hajdu Tamás.

A mostani kutatás fő kérdése is ez volt: adott etnikum terjeszkedett fizikailag, vagy egyes használati tárgyak voltak olyan „divatosak”, hogy mindenki azokat használta. Utóbbi esetben gondoljunk arra, mai világunknak nincs olyan pontja, ahol ne botlanánk egy-egy kólás palackba.

Vázlatos kép erős megállapításokkal

A válasz a talán legbonyolultabb helyzetet eredményező is-is. A genetikai vizsgálatok tükrében a két kutató így összegzi az eredményeket:

• A Brit-szigetek kivételével sehol nincs nyoma „mindent elsöprő”, nagy migrációnak, kisebb mozgások ugyanakkor kimutathatók. Ott viszont a harangedény jelenség nyomán a lakosság 90 százaléka kicserélődött, ezek az új közösségek adhatták a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.
• Kisebb-nagyobb vándorlások tetten érhetők a kontinensen minden irányban, ezek segítségével régiós szinten lehet majd pontosabban értelmezni a migráció előidézte helyi változásokat.
• A harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentősebb vándorlása nélkül jutottak el.
• Budapest környékén a Nyugat- és Közép-Európából érkező bevándorlók mellett a, genetikailag újkőkori-rézkori gyökerekkel bíró helyi lakosok is megtalálhatóak, akik minden bizonnyal átvették az új szokásokat. Sírjaikat ugyanis az ide érkezők hagyományait követve rendezték be.
• Kimutatható, hogy a kelet-európai sztyeppéről érkező gödörsíros kurgánok (Jamnaja-kultúra) közösségei genetikailag komoly hatást gyakoroltak Európára. Sőt, ezeknek az elemeknek a követésével vált igazolhatóvá a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése a Brit-szigetekre.

A kutatás eredményeként egy nagy populációgenetikai áttekintést nyertünk Európáról a Kr. e. 3. Évezred időszakából. Vázlatos, nagy kép, amit a jövőben helyi szinten vizsgálódva tudunk mind jobban élesíteni – jegyzi meg összegzésként Kulcsár Gabriella.

Hajdu Tamás azt emeli ki, hogy az eredmények régiókra bontva árnyalják a korszak nagy kérdéseit, és igazolják: ugyanúgy nem igaz a népesség teljes lecserélődése, mint ahogy az sem, miszerint elzárt, statikus közösségek népesítették volna be kontinensünket.

A tanulmányról itt számolt be weboldalán a Nature folyóirat. A kutatásban részt vett magyar tudósok és intézmények:

• Szécsényi-Nagy Anna, Mende Balázs Gusztáv, Bánffy Eszter, Kulcsár Gabriella, Kiss Viktória, Köhler Kitti – MTA BTK Régészeti Intézet;
• Czene András – Salisbury Régészeti Kft.;
• Patay Róbert – Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre;
• Endrődi Anna – Budapesti Történeti Múzeum;
• Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás – ELTE TTK Biológiai Intézet;
• Bernert Zsolt – Magyar Természettudományi Múzeum;
• Dani János – Déri Múzeum, Debrecen.

Kiemelt képünk illusztráció
Fotó: Thinkstock