Tudomány

Hisztis haspók volt a magyar király

V. Ferdinánd egy nagyon is szerethető, habókos különc volt, tökéletesen alkalmatlan az uralkodásra.

A korona nem rátermettség, hanem születés jogán jár, így nem csodálkozhatunk rajta, ha az uralkodók jelentős része a legjobb esetben is középszerű ember volt, akiknek tehetségtelensége, őrültsége, nemtörődömsége miatt mérhetetlenül sokat szenvedett az emberiség. Habsburg Ferdinándról – a magyar trónon e néven az V. – sok mindent elmondhatunk, de azt nem, hogy alkalmas lett volna az uralkodásra.

Rá mégsem lehet haragudni, a birodalmat erős kezek irányították helyette, szenvedni egyedül ő maga szenvedhetett a korona súlyától.

Tényeken és anekdotákon keresztül, a teljesség igénye nélkül mutatjuk be a különös, hóbortos V. Ferdinándot, aki ha a maga választásán múlt volna, inkább botanikusnak vagy műkincskereskedőnek állt volna.

Ütötték és verték, mert beteg volt

A Jóságos ragadványnéven is ismert későbbi osztrák császár, magyar és cseh király 1793-ban látta meg a napvilágot I. Ferenc császár örököseként. Nagyon gondos nevelésben részesült, öt nyelven beszélt, kivételes tehetsége volt a zenéhez, és sajnos a gyermekkorában jelentkező betegségét is a lehető legalaposabban igyekeztek gyógyítani.

Mai vélemények szerint Ferdinánd epilepsziában szenvedett, amit a kor legnagyobb orvosai fizikai erőszakot rendeltek “gyógyításképp”. Szerencsétlen gyereket ütötték-verték, ami nyilvánvalóan komolyan meghatározta lelki fejlődését.

Betegsége egyértelműen kizárta a trónutódlásból, az idős Ferenc császár is belátta ezt, de a Habsburg Birodalom egyszerűen nem ismerhette be, hogy az örökös képtelen uralkodni. Bár több fiú testvére volt, 1835-ben, Ferenc halála után mégis őt emelték trónra.

Felesége felügyelte, mit mond

Az ekkor 42 esztendős férfi teljesen alkalmatlan volt feladatára, de még a szándék is hiányzott belőle, teljes érzéketlenséget mutatott a politikai ügyek iránt – írja Vég Gábor történész a Rubicon.hu-n megjelent tanulmányában.

Az audienciákon például mindig mellette ült itáliai származású felesége, nehogy Ferdinánd teljesen megalapozatlan és teljesíthetetlen ígéreteket tegyen az elébe járulóknak. Túlságosan buzgó férjnek sem nevezhetjük, gyermeke nem született.

Bécsben legendás történetek keringtek étkezési szokásairól, sokszor mondhatni olyan volt, mint egy nyűgös, éhes gyerek:

  • Képes volt zsarolni környezetét kedvenc ételeiért. Ha valami kívánsága nem teljesült, dühösen csapkodta az asztalt és egyértelművé tette: addig semmiféle kérvényt nem ír alá, amíg óhaját nem teljesítik.
  • Imádta a gombócot, rendszeresen megszökött a Burgból, hogy egy Bécs melletti faluban, egy egyszerű vendéglőben fogyassza. Kedvence a szalonnás volt, de igencsak kedvelte a knédlit és a túrógombócot is.
  • Az egyszerű paraszti és kispolgári étkeket részesítette előnyben, ami önmagában még nem lett volna baj. A probléma az volt, hogy protokolláris étkezéseken leplezetlen undorral, közönnyel tolta magába a főúri asztalok megkívánta ételkülönlegességeket.

Óriási, piros esernyővel sétálgatott

A nép szerette. A legforróbb napsütésben is egy óriási piros esernyővel járta Bécs utcáit, mindenkivel szívesen elbeszélgetett, bárkivel megtalálta a közös hangot. Teljesen apolitikus volt, közvetlenül, partnerként érintkezett alattvalóitól. Képzelhetjük, az udvar hápogását, ám ha Ferdinándot nem akarták hatalmas piros esernyőjével az utcára engedni, jött a “hiszti”: Akkor nem írok alá semmit!

A forradalmak idején gyakorlatilag egyáltalán nem értette a helyzetet. 1848 márciusában, amikor Bécsben már kitört a forradalom, Kossuth küldöttség élén kereste fel a császárvárost, az utca forrongott. A tömeg köztársaságpárti jelszavakat skandált, Ferdinánd pedig lelkesen integetett nekik egy erkélyről – ha az ő szeretett bécsi népe ünnepel, hát ő is boldog.

Ferdinánd 1870 körül (Wikipedia)

Idős korára boldogan élhetett

Magyarul nem tudott, birodalma ezen részével igazán csak felszínes kapcsolatokat ápolt. Mégis 1847-ben, az utolsó rendi országgyűlés megnyitásakor magyar nyelven köszöntötte a rendeket, majd történelmi tettet hajtott végre. 1848. április 11-én Ferdinánd írta alá a nevezetes áprilisi törvényeket. Sőt,

a maga módján megpróbálta hátráltatni, lassítani a feudális restauráció érdekeit szolgáló lépéseket

– írja Vég Gábor.

Lemondatása után feleségével Prágába költözött egyfajta belső száműzetésbe, és talán ekkor talált rá a valódi boldogság. Anyagi gondjai nyilvánvalóan nem adódtak, házassága is jobbra fordult, kedvteléseinek élt. Botanikai kertjét gondozta, trombitált, birtokait igazgatta, maketteket épített és vasúti modelljeivel “játszott”.

Huszonhét esztendő adatott neki békében és nyugalomban, fényévekre a politikától, közélettől. 1875 nyarán, 82 esztendősen hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik