Élet-Stílus koronavírus

Elmúlt 10 óra, jöhet az ebéd – tényleg egyre korábbra időzítjük az étkezéseinket?

Getty Images
Getty Images
Egyre korábbra tolódtak a főétkezéseink időpontjai, főleg az ebédidőé, a koronavírus-járvány alatt ráadásul fokozódott a helyzet. A nap legfontosabb étkezését sokan már délelőtt 11-kor vagy azelőtt elköltik, nem nagyon törődve a hagyományokkal vagy a csordaszellemmel. Türelmetlenek lettünk vagy egyre éhesebbek? Az irodai kapcsolatok után éhezünk vagy meg akarjuk élni a szabad akaratot? Úgy tűnik, a változások egy másik főétkezés gyengüléséhez, eltűnéséhez köthetőek igazából.

De hát éppen az jelenti a gábli veszedelmességét, hogy olyan időpontra esik, amikor az embernek legjobban esik az étel.

– írta Krúdy Gyula a Gábli története című írásában.

A címben szereplő étkezés a villásreggelit, egészen pontosan a férfiak villásreggelijét jelenti. Az író szerint az ebéd előtti étkezés sok bajnak okozója, például, hogy kevésbé lesz éhes az ember délben, így pedig belerombol a hagyományokba, ami családi veszekedésekhez is vezethet. Krúdy nem ítélte el a gáblit, ugyanakkor azt írta, „nem kell két porciót enni, és töméntelen sört inni”, és máris kevésbé telten ülünk le a deles ebédhez. A békés családi légkört még meg lehet teremteni, a villásreggelik viszont vagy eltűntek, vagy brunchként űzik az emberek. De a klasszikus értelemben vett reggeli is kezd kikopni a napirendből, emiatt világszerte azt tapasztalják, hogy jóval korábbra került az ebéd ideje, és egy kicsit a vacsoráé is. Ez ráadásul csak fokozódott a koronavírus-járvány alatt. Alább részletezzük, hogy

  • mi köze a covidnak az ebédhez?
  • Mik lehetnek az okai annak, hogy az ebédidő korábbra tolódott?
  • Van egyáltalán olyan, hogy korai ebéd?
  • És mikor érdemes ebédelni?
  • És egyáltalán: van még értelme főétkezésről beszélni?

Sokáig nem is ismertük a reggelit

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik