Élet-Stílus

Megújul a Megasztár zsűrije: Tóth Gabi és Curtis is hetente látható lesz a TV2-n

TV2
TV2
Távozik Caramel, Rúzsa Magdi, Papp Szabi és Marsalkó Dávid is az ítészek közül.

Lecserélték a komplett Megasztár zsűrijét: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti döntenek majd az új évad jelentkezőinek sorsáról, jelentette be a TV2.

A műsorvezető Ördög Nóra lesz Szépréthy Rolanddal karöltve, aki néhány hónapja még a Sztárboxban viccelődött Kovács Kokó István mellett a kommentátor állásban.

Érdekesség, hogy Tóth és Herceg korábban a konkurens RTL tehetségkutatójában, az X-Faktorban zsűriztek, míg Curtis szintén ott, a The Voice-ban.

Az előző Megasztár-garnitúrából csak Maricsot hagyta meg a TV2, Caramel nemrég beszélt arról, miért nem működött a csapatuk:

Túl visszafogottak voltunk a csatornának. Az élő adások alatt már benne volt a levegőben, hogy nem feltétlenül elégedettek velünk, és tudtuk, ez lesz az első és egyben utolsó évadunk együtt. Emiatt szemernyi keserűség sincs bennem, ugyanakkor nem volt kellemes a felismerés, hogy ez a műsor már csak névleg ugyanaz, mint amibe én jelentkeztem annak idején. Éppen ezért mindenféle érzelmi kötődésemet elvesztettem tavaly a Megasztárhoz. Ettől függetlenül mindig hálás leszek, amiért megváltoztatta a sorsom.

Kapcsolódó
Caramel megerősítette, távozik a Megasztárból: Túl visszafogottak voltunk a TV2-nek
Úgy fogalmaz, nincs benne keserűség, de nem volt kellemes számára a felismerés, hogy a tehetségkutató már csak névleg ugyanaz, mint amibe annak idején jelentkezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik