Nagy Lajos királyunknak nem volt fiúgyermeke, tekintélye viszont annál inkább. Ennek köszönhetően érhette el mindkét királyságában, Lengyelországon és Magyarországon is, hogy a rendek elfogadják a nőági öröklést.
Három leánya született második feleségétől, Kotromanic (Bosnyák) Erzsébettől, Mária volt a középső, 1371-ben látta meg a napvilágot. Nővére, Katalin 1378-ban meghalt, ezért a lány már kisgyermekként trónörökössé lépett elő.
Tizenegy évesen ő az első magyar királynő
Luxemburgi Zsigmond volt a jelölt, IV. Károly német-római császár második fia, aki mindössze három évvel volt idősebb Máriánál. Az eljegyzést 1379-ben megtartották, ettől kezdve a két gyermek együtt nevelkedett a magyar királyi udvarban.
Amikor Lajos 1382-ben meghalt, Máriát annak rendje és módja szerint már egy héttel később királlyá (rex) koronázták. Ő volt az első nő, akinek az esztergomi érsek fejére helyezte a Szent Koronát – ez ugyanis csak királynak járt.
Ám Mária, fején a Szent István-i ereklyével a magyarok első királynője lett, még ha hivatalosan királynak is számított – mondjuk úgy, az első női uralkodó. Tizenegy éves volt, nevében az anyakirályné, Erzsébet kormányzott. A lengyelek, bár Lajos előtt esküt tettek, nem ismerték el Mária hatalmát, mert nem teljesítette követelésüket, hogy udvarát tegye át Krakkóba – a lengyel trónt végül Lajos legkisebb leánya, Hedvig, a későbbi Szent Hedvig foglalta el.
Nem bírták a nőuralmat
Magyarországon sem volt sokkal rózsásabb a helyzet, abban az időben csak a bizonytalanság és a széthúzás volt biztos. Erzsébet és Mária mellett csak az anyakirályné bizalmasa, Garai Miklós nádor és a bárók egy kis csoportja állt. Eleinte számíthattak a Zsigmondot támogató urakra, ám nagyhatalmú délvidéki bárói csoportok Durazzói (Kis) Károlyt látták volna szívesen a trónon.
Ő is a magyar udvarban nevelkedett, Nagy Lajos másod-unokatestvére volt, 1380-ban királyunk segítségével III. Károly néven foglalta el Nápoly trónját. Igen sok támogatója akadt, mögé sorakoztak azok az előkelőségek is, akik elégedetlenek voltak a nőuralommal:
Meddig tétovázunk? Miért töprengünk? Meddig tűrjük az ingatag és szeszélyes asszonyi kormányt? Szolgálatunkat nem becsüli, görbe szemmel néz ránk. […] Vigyáznunk kell, mert a hirtelen női harag még vérünket, életünket veszi, és elszedi keserves verejtékünkön szerzett vagyonunkat
– idézi őket krónikájában Thuróczy János.
Büszke Magyarország kormányzása
Kavarással, praktiával nem maradtak adósok a hölgyek és Garai nádor sem. Máriát VI. Károly francia király öccséhez, Lajos orleans-i herceghez akarták adni, a titkos tárgyalások már végső szakaszban jártak, amikor a terv kitudódott. A Zsigmond-párti nemesség ezen szörnyen felháborodott, erélyes fellépésére 1385. november 1-jén megtartották a 14 éves Mária és a 17 esztendős Zsigmond esküvőjét.
Közben viszont megérkezett az országba Kis Károly, Erzsébet és Mária támogatás híján kénytelen volt átadni a hatalmat. Thuróczy szerint ezekkel a szavakkal:
A büszke Magyarországot, e féktelen nemzetet asszonyi kéz nem kormányozhatja; vedd hát őseid királyságát, a te dolgod ez, intézkedjél tetszésed szerint.
Részt vettek Károly koronázásán is Székesfehérvárott 1385. december 31-én. Itt anya és lánya, a nagy király kisemmizett özvegye és árvája nagy hatást tett a jelenlévőkre egy nyilvánvalóan tudatos, színpadias jelenettel:
… előbb sorra járták az oltárokat, azután Lajos király temetőkápolnájába léptek. Mikor meglátták a jámbor király márványképét, szívük hasadozott, hosszan tapadtak a hideg kőre, csókolták a bús szobrot, és könnyeikkel áztatták a vörös követ. Szívük már kimerült a fájdalomtól, haragjukat és siralmukat keblük mélyébe zárták, letörölték könnytől nedves arcukat, s nagy fájdalmukat rejtegetve, képmutató ábrázattal mentek a fönséges templomba.
Kígyót melengetett a keblén
Károly nem semmizte ki őket, sőt kedves rokonként tekintett rájuk: maradhattak a budai palotában, szabadon járhattak-kelhettek, kegyenceiket meghagyta tisztségükben – magyarul részt vehettek az országos politikában. Súlyos tévedés volt ez a király részéről.
Az anyakirályné és Garai nádor megbízásából 1386 februárjában Forgách Balázs királynői pohárnokmester – a még mindig csak 14-15 éves Mária szeme láttára – brutális módon meggyilkolta Károlyt. Itt írtunk róla bővebben.
Ezzel visszaállt a régi állapot, Mária névleges, Erzsébet és Garai Miklós valós hatalma. Csakhogy a délvidéki Horváti-párt felkeléssel válaszolt a királygyilkosságra, amit Budán alulbecsültek. A királynék gyenge kísérettel indultak horvát területre, hogy személyes jelenlétükkel csillapítsák le a hangulatot.
Szeme láttára ölték meg édesanyját
Nem sikerült. Még út közben, 1386. július 25-én egy erős csapat ütött rajtuk. Garai nádor és a királyra halálos csapást mérő Forgách Balázs maroknyi fegyveresével a végsőkig védelmezte a két nőt, de hiába. Garait Mária és anyja szeme láttára ölték meg, levágott fejét bedobták a királynék hintójába.
Erzsébetet és Máriát elfogták, Nápolyba akarták vinni, de a Zsigmond-párti Velence tengeri blokádja miatt ez lehetetlen volt.
Elvetélt, elvérzett
Zsigmondot közben 1387. március 31-én magyar királlyá koronázták, hívei hamarosan Novigrádot is ostromolni kezdték. Mária kiszabadult, férje oldalán tért vissza Budára. Hivatalosan társuralkodóként kormányoztak, ám a gyakorlatban Zsigmond szava döntött, Mária lassan vissza is vonult a politikától.
Megrázkódtatásokkal teli élete 24 évesen, 1395. május 17-én ért véget egy vadászaton a Vértes hegységben. A királynő áldott állapotban volt, a “mulatság” közben lebukott lováról, elvetélt, és a nagy mértékű vérveszteségtől maga is elhunyt.
(Több helyen olvasni, hogy Mária egyedül lovagolt ki Budáról, amikor balesetet szenvedett. A Vértesről és a vadászatról Bertényi Iván történész professzor ír egy 2011-ben kiadott könyvében: Bertényi Iván-Szende László: Anjou-királyaink és Zsigmond kora, Officina ’96 Kiadó, Budapest, 2011. Kiemelt kép: Molnár József: Mária és Erzsébet Kis Károly koronázásán Fehérváron.)
