Február 6. Dóra és Dorottya napja, és első látásra nem tűnik túl ünnepinek a pokol kínjait emlegetni Dórák és Dorottyák neve napján, de indokolt. Így tett ugyanis Szent Dorottya is, akinek halála, pontosabban égi születésnapja okán került e névnap a naptárban február 6-ára.
A kappadókiai Caesareában születt a III. század végén keresztény családban. Szülei római patríciusok voltak, akik minden ingatlanjukat pénzzé téve költöztek a mai Törökország területére, a birodalom keleti felébe – nevét édesapja, Dorus és édesanyja, Thea nevéből formálták: Dorothea – írja a szentek életét összegyűjtő Legenda Aurea.
Krisztus jegyese
Már kisgyermekként eltöltötte őt a Szentlélek, felnőve erényekben gazdag, jócselekedeteiről híres leány vált belőle, akinek szépsége messze földön híres volt. És ezért kellett meghalnia, Caesareában az elsők között nyerte el a vértanúságot.
A tartomány helytartója, bizonyos Fabricius szerelemre gyúlt a gyönyörű szűz iránt, és számolatlan kinccsel, gazdagsággal csábította, legyen a felesége. Csakhogy Dorottyának épp annyit számítottak e világ javai, mint a föld sara, ezért kedvesen, de határozottan visszautasította a kérőt. Mondván, neki Krisztus a jegyese.
Hitvallása már önmagában bátor tett volt Diocletianus császár keresztényüldözéseinek idején. Ám ami ezután következett, minden képzeletet felülmúl. A nagy hatalmú férfi nem nyugodott bele, hogy kosarat kapott, szörnyű bosszút állt: Dorottyát egy forró olajjal teli hordóba tetette. Csakhogy a lánynak semmi baja nem lett, olyan volt számára a gyilkos forróság, mintha csak balzsammal kenegetnék.
Látva a csodát többen megtértek, Fabricius pedig megijedt. Kilenc napra börtönbe záratta, étlen és szomjan tartotta, majd bíró elé idézte. Itt megfenyegette:
-Ha nem imádod most azonnal az isteneket, nem kerülöd el a kínpad gyötrelmeit!
-Istent imádom, nem az ördögöt, a te isteneid pedig ördögök.
Reggelre minden sebe eltűnt
Ezután a földre borulva imádkozott. A helytartó pedig oszlopot állíttatott, rá egy bálványt: angyalok serege jelent meg a semmiből, és porrá zúzták a bálványt, de még az oszlopból sem maradt egyetlen darab sem. Erre állítólag több ezer pogány tért meg, főleg hogy még hallani is lehetett az ördögök jajveszékelését:
Dorottya, miért pusztítasz el bennünket?
De nem volt megállás. Dorottyát lábánál fogva kínzófára húzták, testét vaskampókkal tépték, megvesszőzték, megkorbácsolták, mellére égő fáklyákat kötöttek, végül félholtan levették az oszlopról és másnap reggelig bezárták. Reggel pedig egyetlen seb, egy karcolás sem látszott rajta. Fabricius erre feladta, hazaküldte a lányt két nővéréhez.
Testvérei, Christe és Caliste addigra már – félve a haláltól – elfordult Istentől, feladatul kapták, hogy húgukat is térítsék vissza a bálványokhoz. De a terv fordítva sült el, Dorottya hatására testvérei is visszatértek Krisztus hitéhez, amiért mindkettőt máglyára vetették.
Dorottyához pedig így szólt Fabricius:
-Meddig fecséreled az időnket, te boszorka? Vagy áldozol, és életben maradsz, vagy fővesztéssel lakolsz!
-Meddig fecséreled az időnket, te boszorka? Vagy áldozol, és életben maradsz, vagy fővesztéssel lakolsz!
-Akárhogy erősködöl, kész vagyok Krisztusért, az én Uramért és jegyesemért vállalni a szenvedést. Övé a gyönyörűségek kertje, ahol rózsákat és almát fogok szedni, és vele örvendezem mindörökké.
Erre a pribékek furkósbottal estek neki, a felismerhetetlenségig verték a lány gyönyörű arcát. De másnap ismét sértetlenül vezették elő. Ekkor vezették ki a városból, hogy végrehajtsák rajta a halálos ítéletet, a fővesztést.
Rózsák és almák
Úton a vesztőhely felé meglátta őt Theophilus, a birodalom főjegyzője, és gúnyosan odaszólt, küldjön majd neki rózsát jegyese kertjéből.
Utolsó imájára égi hang felelt:
Jöjj, választottam, minden, amit kértél, meghallgatást nyert.
Mikor fejét lehajtotta a bakó előtt, egy bíborba öltözött ifjú jelent meg, kosárban három rózsát és három almát hozott. Dorottya így szólt hozzá:
Kérlek, uram, amit nekem hozol, add Theophilus írnoknak.
Ezek voltak utolsó szavai, a bárd lesújtott.
A helytartói palotában ácsorgó jegyzőhöz pedig egy bíborba öltözött ifjú lépett, három rózsát és három almát adott neki:
Ezt a rózsát az almával együtt Dorottya nővérem küldi neked jegyese paradicsomkertjéből.
Theophilus – miután egyáltalán meg tudott szólalni – Krisztus dicsőítésébe kezdett, aki télvíz idején almát és rózsát tud küldeni annak, akinek csak akar. És nem érte be azzal, hogy maga megtért, prédikációinak és bizonyságtételének hatására szinte az egész környéket Krisztus felé fordította.
A zsarnok Fabricius viszont nem tűrte: különféle kínzásoknak vetette alá, majd testét apró darabokra szaggattatta, és madarak eledeléül szétszóratta…
