V. László tragikus sorsú gyermekkirály volt, rövid élete során folyamatosan a legsötétebb politikai játszmák, hitszegések eszköze, bábja volt. Nevezik utószülöttnek is, mert már édesapja, a magyar trónt első Habsburgként birtokló Albert halála után született 1440. februárjában.
Törvényes trónörökös volt, ám a rendek egy része a lengyel királyt ültette a trónra I. Ulászló néven. Hozzá akarták adni László édesanyját, a frissen megözvegyült Luxemburgi Erzsébetet, ám ő megszökött, és az ellopott Szent Koronával V. Lászlóként királlyá koronáztatta alig három hónapos fiát.
A “két László” hívei véres polgárháborút kezdtek, amelyben Ulászló pártja kerekedett felül. Erzsébet 1442-ben meghalt, Lászlót III. Frigyes német-római császár vette magához. Közben a pápa nyomására Magyarország 1444-ben tragikus kimenetelű hadjáratot indított a török ellen – miután tíz évre szóló békét kötött az oszmánokkal, a szerződés megtartására Hunyadi János tett esküt a király nevében. A Várna melletti csatában november 10-én Ulászló elesett.
Félelem töltötte el a királyt
A magyar, cseh és osztrák rendek közös fellépésére Frigyes végül 1453-ban “engedte szabadon” Lászlót. Pontosabban ezek után Podjebrád György befolyása alatt uralkodott Prágában, majd 1455-től Budán. Itt is a főúri csoportok irányították az ekkor is még csak 15 éves királyt, uralkodása gyakorlatilag azt jelentette, hogy a ligák akarata érvényesült. Jobbára a Garai László és Cillei Ulrik, ritkábban a Hunyadi János és Szilágyi Mihály köré csoportosuló bárói pártok irányították.
Hunyadi János 1456-os halálával minden megváltozott, Cilleiék kihasználva a megbomlott erőegyensúlyt, végső csapást akartak mérni riválisaikra. Cillei Ulrik országos főkapitánnyá neveztette ki magát, majd a királlyal együtt november elején Nándorfehérvárra vonult, hogy a hősiesen megtartott erősség átadását követelje Hunyadi Lászlótól és Szilágyi Mihálytól.
Csakhogy a várba nem engedték be a király és Cillei fegyveres kíséretét, bent pedig egy szóváltást követően Hunyadi megölte a grófot.
… mikoron a két gróf – Ulrik és László – egyazon födél alatt, zárt ajtók mögött beszélgetés közben haragra lobbant, először szavakkal fenyegetőztek, azután fényes fegyverükhöz nyúltak és egymás vérébe mártották vasukat. Mikor aztán László grófnak az ajtón kívül álló hívei meghallották belülről a viadal zaját, utóbb felnyitották a szoba ajtaját és megnézték, mi okozza a kétes zajt. Látták aztán, hogy a két gróf viaskodik. Nyomban kardot rántottak, rárontottak Ulrik grófra, s míg ez minden erejéből vitézül védekezett, megtámadták, lándzsaszúrással lábán súlyosan megsebezték, végre leterítették s ott nyomban lefejezték.
Képzelhetjük, hogy ezután a királyt, az országnagyokat és a király németjeit micsoda rémület, micsoda félelem töltötte el, hogy remegett szívük, mikor a vár utcáin villogni látták az emberi vérbe mártott, puszta kardokat. Azt hitték, mindnyájan Ulrik gróf sorsára jutnak
– írja a kortárs történetíró, Thuróczy János.
A király nem tett semmit, 1456. november 23-án Temesvárott esküvel fogadta, hogy a gyilkosság miatt a Hunyadi fiaknak nem esik bántódása.
László király az ország említett főurai közt állva, a bocsánatért leboruló László grófnak vakmerőségéért, hogy megölte Ulrik grófot, ki – mint mondottuk – a király rokona volt, megkegyelmezett és vele kiengesztelődött. És hogy kétség se merülhessen fel László grófban, hogy ő megtorolja rajta valaha atyjafia halálát, a két grófot, mármint Lászlót és Mátyást, Krisztus legszentebb testére tett hit és eskü alatt testvéreivé fogadta, s ugyancsak megesküdött, úgy ígérte, hogy soha e grófok ellen torlást tenni nem fog.
Négyszer sújtott a hóhér
De nem tartotta meg fogadalmát. Miután “kiszabadult”, és visszatért Budára, ahol tanácsadói hatására meggondolta magát.
Ó, hamis testvéri egyezség, minden jó ember megvet! Jaj, de veszedelmes esküvés volt ez, méltatlan az emlékezetre: király tette le drága, jeles, szent és félelmetes szentségekre! Jaj, de aljas bűn! A régi isteni magyar királyok egyszerű szóval ígérték meg, de jobban megtartották szavukat mint te azt, amit esküvel is megerősítettél. Megszegted esküdet, nincs irgalom, életed múlik rajta; mert esküvésedtől el nem telik egy esztendő, és az isteni bosszú elveszi tőled uralmadat, életedet!
A következő év márciusában egy keresztes hadjárat előkészítésének ürügyén hívatta a Hunyadi család fejét és a liga vezetőit. Ám itt nem tanácskozás, hanem felségsértési per várta őket: Hunyadi Lászlót lefejezték, Mátyást a király foglyaként Bécsbe, majd Prágába hurcolták, többeket börtönbe zártak.
Lefejezésének idejében nem kicsiny csoda történt. Midőn ugyanis László grófot lefejeznék és már három csapással megsebezve, hátrakötött kézzel a földön feküdt, a maga erejéből felkelt, felállt és elég érthető hangon azt mondotta, hogy a reámért három sebet elviselvén, ezzel a jog beéri. Az összes körülállót megdöbbentette ez a váratlan dolog. Gyorsan elindult, de néhány lépés után megbotlott a rajtalévő ruhában és arcra esett; ekkor némely ott állók parancsára, akik nagyon kívánták ezt, mégis lefejezték.
Halálával vezekelt
Az esküszegés bizony viszont visszaütött – legalábbis a kortársak így magyarázták, hogy V. László 1457. november 23-án – pontosan egy évvel azután, hogy büntetlenséget ígért Hunyadi Lászlónak – váratlanul és hirtelen meghalt prágai udvarában. Ma már tudjuk, leukémia vitte el 17 évesen.
Királyi pompában töltötte az időt Prágában, midőn hirtelen nehéz betegségbe esett, s halálával vezekelte meg esküszegését. Némelyek azt tartják, hogy az ország kormányzója, Podjebrád György adott be neki halálos mérget; lehet az is, hogy isten akarta halálát – én magam erről biztosat nem mondhatok. Gyakran ugyanis sok száj sok tarkabarkaságot fecseg – ki hihetné el mind azt?
(Kiemelt kép: Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik/Wikipedia)
