Ő volt az Egyesült Államok első és utolsó császára

Norton császár, polgári nevén Joshua Abraham Norton nem született uralkodónak, de még csak nemes sem volt. Angliában született, édesapja kereskedő volt, így Joshua Dél-Afrikában töltötte ifjonti éveit. Apja halála után 40 ezer dollárt örökölt, az akkor harminc éves fiatalember pedig 1849-ben San Fanciscóba költözött.

A 40 ezer dollár is hatalmas pénz volt, de telekspekulációkból ma dollármilliókban mérhető vagyonra tett szert, és amikor egy éhínség miatt megszűntek a Kínából Amerikába érkező rizsszállítmányok, Norton úgy gondolta, még nagyobbat kaszálhat. Jól is számolt. A rizs ára a kilencszeresére ugrott, ő pedig 91 ezer tonnát rendelt Peruból. Ám nemcsak ő látta meg a lehetőséget, mire teherhajói befutottak, más kereskedők szállítmányai már a piacon voltak, ami ismét letörte a rizs árát, Norton tönkrement.

A császár népe színe elé lép

Évekig pereskedett, mondván átverték, de végül minden vagyona elúszott, és az egykor vagyonos kereskedő 1858-ban egy munkásszálláson találta magát üres zsebbel. Személyes tragédiájáért  a rendszert okolta, és nem volt képes feldolgozni: valami elpattant benne.

Norton császár 1859. szeptember 17-én lépett a nyilvánosság elé, amikor a San Francisco Bulletin hasábjain bejelentette trónra lépését. Olvasói levelet írt a lapnak, és poénból meg is jelentették.

Deklarációjában amellett, hogy magát Amerika Császárának nyilvánította “az Egyesült Államok polgárai nagy többségének ellentmondást nem tűrő kérésére és kívánságára”, nemzetgyűlést hívott össze a városi hangversenyteremben. A Rejtő Jenő figuráit is megszégyenítő Joshua ezzel megkezdte 21 esztendős uralkodását.

Személyes kapcsolatot ápolt az alattvalókkal

Komoly terhet vett a nyakába. Aranysujtásos, kék egyenruhájában naphosszat rótta San Francisco utcáit rótta, ellenőrizte a városi tulajdon, a vasút állapotát, és hosszas beszélgetéseket folytatott alattvalóival. Már aki meghallgatta eszmefuttatásait.

Országos ügyekben rendeleti úton kormányzott. A hadsereget utasította a kongresszus feloszlatására, betiltotta a Demokrata és a Republikánus pártot, és felszólította az egyházakat, hogy ismerjék el császári címét, amit később a Mexikó védelmezője titulussal egészített ki.

Saját pénzt használt, fellépett a polgárháború befejezése érdekében, a vallási és etnikai feszültségek enyhítése érdekében. Sőt több alkalommal saját testi épségét veszélyeztetve akadályozott meg utcai zavargásokat. Egy alkalommal például a kínai negyed ellen vonuló tömeg elé állt, és addig imádkozta a Miatyánkot, míg a dühös emberek szét nem széledtek.

Ingyen élt, de nem volt ingyenélő

San Francisco lakosai pedig imádták császárukat. A boltosok elfogadták a maga előállította pénzt, de nem pusztán önzetlenségből: gyűjtők a címérték többszöröséért vették meg tőlük. Ingyen étkezett a város éttermeiben, és nem kellett fizetnie akkor sem, ha színházba ment. Ez volt egyébként egyik kedvelt szórakozása, az emberek felállva tapsoltak a teremben megjelenő uralkodónak, és felségnek szólították.

Amikor egy rendőr letartóztatta, mint közveszélyes csavargót, a sajtó és a polgárság is felháborodott. Olyannyira, hogy Nortont elengedték, és a rendőrfőnök nyilvánosan kért tőle bocsánatot.

A városi tanács pedig öltöztette. Pontosabban az évek során lerongyolódott, uralkodóhoz méltatlan egyenruhája helyett újat csináltatott. A fejedelmi hála sem maradt el: Norton császár levélben fejezte ki háláját, és nemesi címmel ajándékozta meg a tanácstagokat.

Őfelsége tényleg egy szerethető figura volt, 21 éves regnálása során belopta magát az emberek szívébe, és soha nem élt vissza szeretetükkel. Amikor meghalt, mindössze hat dollárt, néhány fejfedőt, sétapálcát és rozsdás szablyát találtak nyomorúságos kis szobájában. Az utcán esett össze 1880. január 8-án, nem tudták megmenteni az életét.

Temetésén több mint tízezer ember vett részt, koporsója mögött három kilométer hosszan hömpölygött a tömeg.