Érdekes dokumentumot adott közre az ArchívNet.hu-n a Magyar nemzeti Levéltár. Egy kis füzetről van szó, amelyet a Magyar Cionista Szövetség adott ki 1938-ban A magyar zsidóság útja címmel az első zsidótörvényre reagálva.
Magyarországon a cionizmus nem ért el áttörést annak ellenére sem, hogy a politikai cionizmus atyjának tekintett Herzl Tivadar Budapesten született. A magyar zsidóság egyenjogúsítása beteljesedett a kiegyezés után, maguk a zsidók három csoportra oszlottak – írja a forrásközlés elé írt tanulmányban Pécsi Tibor.
Az állam felmondta az együttélést
A neológok teljes mértékben támogatták a beolvadást, önmagukat Mózes vallású magyarokként határozták meg. Az ortodox közösség félt a teljes feloldódástól, míg egy harmadik csoport a két nézőpont között foglalt helyet. Ami viszont közös volt, az a magyar államhoz való viszony, amit patriotizmus, hazafiság és hazaszeretet jellemzett, különösen a neológoknál.
A történelmi Magyarország utolsó népszámlálása során a mintegy 935 ezer fős zsidóság 77 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát, ami egyben azt is jelentette: izraelita vallásúnak, de magyar nemzetiségűnek.
A vesztes háború után azonban az állam hozzáállása zsidó vallású állampolgáraihoz alapvetően változott meg. Nem részletezzük, mi miért és hogyan történt, de a korszak első jelentős miniszterelnöke, Teleki Pál már úgy látta, a magyar zsidóság asszimilációja nem valósult meg, érdekei nem azonosak a magyarsággal. Ahogy Pécsi Tibor fogalmaz, “az állam 1920 után egyoldalúan felmondta a magyar-zsidó együttélést”. Megszületett a numerus clausus, ahol az izraelitákra nemzetiségként tekintettek.
Zsidó vallású magyarok
A magyarországi cionista mozgalom viszonylag gyenge volt a 20. század első három évtizedében, amely az ekkor 800 ezres zsidóságon belül legfeljebb 10-20 ezer főt számlált. A cionisták azon az állásponton voltak, hogy az asszimiláció nem fogja megoldani az antiszemitizmus kérdését, és – megint nem részletezzük miért és hogyan – csak idő kérdése, hogy a maga brutalitásában megmutatkozzon.
A cionista mozgalom erőtlenségét a leginkább az okozta, hogy a magyarországi zsidóság nem kívánta magát nemzeti alapon meghatározni, hanem ragaszkodott a dualizmus kori „magyar nemzetiségű, zsidó vallású” önmeghatározáshoz. A neológiához tartozók nemzeti, míg az ortodoxiát követők vallási alapon határozták meg az identitásukat. A cionisták a kivándorlást szorgalmazták, de a magyar zsidóság lojális volt Magyarországhoz, bízott az állam vezetőiben.
Amikor 1938-ban megszületett az első zsidóellenes törvény, a Magyar Cionista Szövetség kiadta a fent már említett programfüzetet, amelyben radikális változást irányzott elő a magyarországi zsidóságnak. Alább ennek bevezetőjéből idézünk néhány részletet a teljesség igénye nélkül, a teljes dokumentumot itt olvashatja az ArchívNet.hu-n.
Miért gyűlölik a zsidókat?
Most, hogy immár a képviselőház is megszavazta az ún. zsidótörvényjavaslatot, egy világ omlott össze lelkünkben. A zsidótörvény radikális fordulatot jelent a magyar nemzet történetében. […] Évezredek óta él a nemzetek tudatában, hogy a zsidó népközösség nem szűnt meg a második templom elestével, hanem a zsidóság szétszórtsága ellenére is élő valóság. Minden nemzet, hosszabb-rövidebb ideig tartó nyugalmi stádium elteltével végzetes törvényszerűséggel megszólaltatja ezt a tudatot törvényei, intézkedései által.
Ez a kézenfekvő magyarázata annak, hogy fakadjon bár ezernyi áldás, kincs és nemzeti dicsőség abból a munkából, amelyet a zsidóság a befogadó nemzetek kebelében teljesít, abban a percben, amint valahol felüti fejét a baj valamiféle gazdasági, politikai, szociális, vagy bármilyen más vonatkozás síkján, az első megrohanás a zsidóságot éri, mint „idegen” elemet.
Mert bár a zsidóság mindenütt meghálálja a befogadó nemzet jóságát, mégis idegen népként tekintenek rá. Egy német, román származású ember odaadását a többségi nemzet elismeri, de a zsidóét nem. Miért? – teszik fel a kérdés.
Mert a lelkek mélyébe ágyazott közfelfogás szerint az idegen népiségű román, vagy német polgárnak van saját nemzete, saját országa s ezeket a legsúlyosabb ideális értékeit a beolvadás által feladja, ám az ugyancsak „idegen” népiségű zsidónak se nemzete, se országa nem lévén, a beolvadási szándék kinyilvánításával semmit sem ad fel, sőt nyer a befogadás által. Ezért nem értékelik a zsidóság hazafiságát, ha csak nem időlegesen és akkor is csak nemzeti prosperitások korában.
“Önmagunkon segítsünk”
A cionisták ebben látták az örök zsidó kérdés hátterét, amíg mindvégig így is marad, “valameddig az emberiség nemzetekre tagozott közületekben fog élni a földön”. Függetlenül attól, hogy – főként a kis nemzetek számára – a tevékeny zsidóság nyereséget jelent. A megoldás a cionisták szerint a kivándorlás, amit a magyar társadalom meg fog érteni. Sokkal inkább, minthogy kioktassák alkotmányjogról, hazafiságról.
Ne tukmáljuk rá tanácsaikat azokra, akik tőlünk tanácsot nem kérnek, adjunk tanácsot önmagunknak […]Szinte azt mondhatnánk, hogy erre egyenesen utalva vagyunk a kormány által, amikor a zsidó törvény minden sora azt hangsúlyozza, hogy a magyar keresztény társadalom egyensúlya hatályosan csak a jelenlegi zsidó társadalom hallatlan áldozatai fejében állítható helyre! Ehhez alkalmazkodni kell, akár tetszik nekünk, akár nem. Tehát alkalmazkodjunk, és bármily óriási feladat végrehajtásáról van szó, nem lehet olyan súlyos, hogy vele meg ne birkózhatnánk.
Ha volt tehetségünk ahhoz, hogy tudósok, művészek, írók, gondolkodók legnagyobbjait adjuk a nemzeteknek, meg lesz a tehetségünk ahhoz is, hogy válságos időkben önmagunkon is segítsünk. […]
