George Washington az Egyesült Államok első, és máig a legnagyobb tiszteletben álló elnöke volt, aki nemcsak segített hazájának “megszületni”, de annak politikájára is rányomta a bélyegét több, mint egy évszázadon át. 1732. február 22-én született Virginia államban egy gazdag ültetvényes családban, öröklés útján pedig már 20 évesen az állam egyik leggazdagabb birtokosa lett.
Politikus és katona
Civilként fiatalon vámtisztviselőként, majd földmérőként dolgozott a 13 gyarmattól nyugatra fekvő területeken, és kiemelkedő katonai tehetsége is hamar megcsillant. Komoly érdemeket szerzett az 1754-63 között zajló fancia-indián háborúban. Később, 1770-ig “békében élt”, már ami a fegyverropogást illeti, mert ez idő alatt tevékenyen részt vett a gyarmatok politikai életében.
Nagybirtokosként közvetlenül érintették a brit korona által kivetett terhek, és amikor az elégedetlenség fegyveres harcba torkollt, egyértelmű volt, hogy Amerika fegyveres erejét George Washington vezesse. Ez volt a függetlenségi háború, amit nem kis mértékben az ő rátermettségének köszönhetően sikerült megnyerni.
A dokumentum elfogadásáért azonban minden erejét latba vetette, mint akkor már pártok felett álló, köztiszteletnek örvendő politikus.
Történelmi szavak
Szinte nem is volt kérdés, hogy az első ízben összeülő elektori kollégium 1789-ben őt választotta meg az Egyesült Államok első elnökének. Két négyéves ciklust szolgált végig, és bár – akkor még – harmadszorra is megválasztható lett volna, ő második mandátuma lejárta után visszavonult.
Elnöki búcsúbeszéde az amerikai alapelvek történetének egyik mérföldköve lett, híven tükrözte politikai hitvallását. A beszéd nyomtatott formáját széltében-hosszában terjesztették, és még sokáig évente felolvasták a kongresszusban.
Egyik fő mondanivalója az összetartás volt, minden belső vitánál fontosabbnak tartotta az egységet. A külügyek terén úgy vélte, az országnak távol kell magát tartania a szövetségi rendszerektől, egyik külföldi államot sem szabad a másik elé helyeznie – ez a semlegesség egészen a XX. századig az amerikai külpolitika fő jellemzője volt.
Az »amerikai« szónak amellyel benneteket egy nemzet tagjaiként illetnek, mindig is hazafiúi büszkeségetek tárgyának kell maradnia, és ezt az eszmét magasan a helyi különbségek fölé kell helyeznetek. […] ez az Unió szabadságotok legfőbb záloga s az egyik szeretete a másik megőrzésére kell ösztönözzön benneteket
– idézi Washington 1796. szeptember 17-én elhangzott beszédét a National Geographic Világrengető beszédek, melyek megváltoztatták a világot című kiadványa.
Forduljatok jóhiszeműen és igazságosan minden más nemzet felé, tartsátok meg a békét mindegyikkel. Mindenképpen méltó lesz egy szabad, felvilágosult, és a nem is távoli jövőben naggyá váló nemzethez, hogy nagylelkű és eleddig soha nem tapasztalt példával szolgáljon az egész emberiségnek – az emelkedett igazságérzet és az egyetemes jóakarat példájával.
Idegen hatalom befolyása
Mindezt akkor fogalmazta meg, amikor a világ még remegett a francia forradalom hullámaitól, Napóleon már Itáliában masírozott seregével, kibontakozóban volt egy nemzetközi koalíciós háború Európában. Az Egyesült Államok pedig a brit gyarmat Kanada, és az észak-amerikai francia gyarmatok közé ékelődött.
Egy nemzet görcsös ragaszkodása egy másikhoz számos bajjal jár. A kivételezett nép iránti rokonszenv, a képzelt közös érdek ábrándja, a másik ellenségeskedéseiben való részvétel nem kívánt, minden elégséges alapot nélkülöző háborús elkötelezettségekhez vezet. […] másfelől irigységet, rosszakaratot, bosszúvágyat szülhet azok részéről, akiktől az előjogokat megvonta.
Végezetül idézünk még egy mondatot nem titkoltan azért, mert az elmúlt több mint ezer év során bármely felelősen gondolkodó magyar politikus tetamentumába foglalhatta volna (és foglalta is).
Az idegen befolyás mételyétől (higgyetek nekem, polgártársaim) egy szabad népnek mindig éberen kell óvakodnia; a történelem és a gyakorlati tapasztalat azt bizonyítja, hogy a köztársaság kormányzásának épp ez a befolyás a legádázabb ellensége.
