Ma is gyakran mondjuk egyes helyzetekben, “Minden út Rómába vezet”. A latinos műveltség is megcsillanhat: “Omnes viae Romam ducunt”. Az ókori metropoliszra gondolunk, egy fénykorában 3,5-4 millió négyzetkilométeres birodalom politikai, szellemi és közigazgatási központjára.
Ezzel ma is a világ hetedik legnagyobb országa lenne, területe meghaladná az egész Európai Unióét vagy Indiáét. Mi sem egyértelműbb, mint hogy a római utak szó szerint mind, de legalábbis túlnyomó többségükben a fővárosba vezettek. Annál is inkább, mert a tankönyvek is ezt sugallják.
A lélek útja
A “Minden út Rómába vezet” először a XII. században, a Nyugatrómai Birodalom bukása után több száz évvel jelenik meg a forrásokban. Egészen pontosan 1175-ben járunk, amikor a kor ünnepelt teológus költője, Alanus ab Insulis megírta Példabeszédek könyve című művét.
Ebben így fogalmaz: “Boldog a szegény, aki maga választotta szegénységét, hiszen útját félelem nélkül járhatja be, mivel nem les rá tolvaj és rabló” – idézi Németh György a Rubicon történelmi folyóirat egy korábbi számában. A cisztercita atya így folytatja:
Ezernyi út vezeti [azokat] az embereket az évszázadok lefolyta alatt Rómába, akik teljes szívükkel az Urat akarják keresni.
A tudomány útja
Magyarul az út nem fizikai értelemben értendő és nem egy földrajzi pontba vezet, hanem a lélek útját jelenti a hithez. Vagy az értelmet a tudományos igazsághoz, amint az Geoffrey Chaucer vetette papírra egy, az asztrológiában használt korabeli műszer leírásakor.
“Mindezeken a nyelveken és még sokkal többen is léteznek ugyanezek a következtetések, ha kellőképpen megtanulják és tudják őket, és bizony különféle szabályok, nagyon különféle utak vezetik a különféle népeket a Rómába vivő helyes útra.”
La Fontaine útja
Ma ismert formájában a szólás La Fontaine A békebíró, az ápoló és a remete című meséjében jelenik meg: “Három szent, egyaránt keresve üdvüket/egyforma lelkesen egy cél felé siet./ Ám útjuk mégsem egy, mindegyik küzd, de máshol./Tudván, hogy minden út Rómába visz, eképp/a három vetélkedőnk külön ösvényre lép.”
A lényeg tehát, hogy nem ókori, hanem keresztény ihletésű szólásról van szó, jelentése pedig, hogy különböző módszerekkel is eljutunk ugyanahhoz a célhoz.