Tudomány

Munkára kellett az örökbefogadott gyerek

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2015. 01. 25. 15:00

A paraszti világban a család egyben a termelőmunka kerete is volt: a gyermekre többek között mint segítő kézre volt szükség.

Korábban a témában:

A hagyományos társadalomban a gyermeket Isten ajándékának tekintették, a család, a “név” hosszú távú, fennmaradását pedig az ember legfőbb életfeladatának tekintette: az egyén ősei és utódai sorát összekötő láncszemként gondolt magára. A gyermek ezen felül a családi gazdaság munkaerejeként is értéknek számított. Sőt, ő volt a szülők „nyugdíjbiztosítása” is – olvasható a Mindennapok története blogon.

Mai ésszel felfoghatatlan volt a gyermekhalandóság. Jó másfél évszázaddal ezelőtt Magyarországon a gyerekek 28,8 százaléka nem élte meg az egyéves kort, felük pedig még 10 éves kora előtt elhunyt. Az örökbefogadás gyakori volt nemesnél, polgárnál, parasztnál egyaránt. Mivel a társadalom túlnyomó többsége számára a család a termelőmunka kerete is volt egyben, iparosok és földművesek esetében a gyermeknek munkaerőként is fontos szerepe volt, ami érvényesült az örökbefogadással kapcsolatban is.

Több és olcsó munkaerő

A parasztcsaládok örökbefogadási gyakorlatáról a 19. század végéről, a 20. század első feléből vannak néprajzi forrásaink. Elsősorban a közeli rokonság körében kerestek alkalmas fiút, ennek hiányában számításba jöhetett árva, az állami gyermekmenhelyek századvégi alapításától kezdve pedig lelencházi gyerek is. Általában egészen fiatal gyermeket hoztak el a menhelyről, s ha megszerették, örökbe is fogadták. Voltak jobb módú családok, ahol a munkáskéz biztosítása céljából két-három gyereket is örökbe fogadtak.

Különösen gyakori volt az örökbefogadás a belterjes, munkaerő-igényes gazdálkodást folytató falvakban, például a dél-alföldi dohányosoknál és zöldségkertészeknél. A tanyai gazdálkodásban is előnyt jelentett a családbeli több olcsó munkaerő, amely az örökség vagy legalább a kiházasítás reményében szorgalmas munkával gyarapította a családi vagyont. A nagyobb gazdák már az örökbefogadás alkalmával ráírattak a gyerekre valamilyen birtokrészt, a kevésbé tehetősek pedig egy öltözet ruhával vagy kisebb használati tárggyal ajándékozták meg. A nagyobbacska legények esetleg ki is kötötték az örökbefogadás feltételéül, hogy előzőleg földet írassanak rájuk, nehogy hiába essen a munkájuk.

Családot kapott az árva

A 20. század elejétől a paraszti világban a tehetős gazdáknál akkor is előfordult örökbefogadás, ha voltak gyermekeik. Ilyenkor az örökbefogadott „nem egész örökös” volt, azaz nem számíthatott egyenlő örökösödésre. Őt munkája fejében fölnevelték, kiházasították és az induláshoz adtak neki valamit a vagyonból is. A parasztság körében csak a teljes jogú örökbefogadást ismerték, azaz a gyermek bekerült a családba. Új apja, akinek a nevét, sőt még a ragadványnevét is viselte, a teljes atyai hatalmat gyakorolta felette. Helyzete a családon belül ugyanaz volt, mint a vér szerinti gyermeké, neve sokfelé „örökös gyerek” volt, ami utalt az örökbefogadás régebbi tartalmára.

A hagyományos társadalomban a magas halandóság mellett a maihoz képest sok gyermek jutott fél- vagy teljes árvaságra. Utóbbiakról, ha még nem voltak munkaképesek, többnyire a rokonság gondoskodott, de a falu vagy az egyházközség is jelentett bizonyos védőhálót. A témáról bővebben Fónagy Zoltán cikkében olvashet a Mindennapok története blogon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fiumei út a Teleki László térnél.
Fotó: Vaskalap Utca / Fortepan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.