Az ember elképesztően kegyetlen tud lenni. Néhány extrém, egyedi eseten túl a különböző kivégzési módokon látszik ez a leginkább. Az itt tanúsított embertelenség csak kis részben szolgálja az elítélt büntetését, szenvedésének fokozását. Sokkal inkább arra hivatott, hogy elrettentő erővel bírjon, a többieket visszatartsa hasonló bűnök elkövetésétől. No, de akkor is volt egy “beteg elme”, amely kifundálta és volt, aki végrehajtotta…
Napokig tartó kín a karón
Az egyik legkegyetlenebb halál minden bizonnyal a karóba húzás. A kivégzés során egy 2-3 méteres nyársat toltak keresztül az ember testén a gerincoszlop mellett, az illető alfelétől a szájáig. Ha a hóhér jól végezte dolgát, a karó nem ért létfontosságú szervet, és az elítélt akár napokig szenvedett – írja a Múlt-kor magazin.
A halál oka a vérveszteség, a vérmérgezés vagy a kiszáradás volt, Európa-szerte ugyanis törvény tiltotta, hogy a karóba húzottnak bárki is vizet adjon. A módszer már Hammurapi törvényoszlopán is megjelent, de csak a középkorban, majd az újkori Oszmán Birodalomban terjedt el igazán. III. Vlad havasalföldi uralkodó volt híres arról, hogy előszeretettel alkalmazta a módszert, és bár máshol főbenjáró bűnöket toroltak meg így, ő még a kisebb lopásokért is gyakran kiszabta. A források szerint Vlad gyakran étkezett a kivégzések helyén az elítéltek haláltusájában gyönyörködve.
Vlad tepes ebéd közben (wikipedia)
Szerencsés volt, ha a fejénél kezdték
Nem sokkal volt humánusabb a kettéfűrészelés sem. Rómában ősidők óta ismert volt, de az őrült Caliguláig nem alkalmazták. A császár viszont főleg családtagjain alkalmazta és ha hihetünk a történetírónak, ő is szívesen nézte a kivégzést ebéd közben. A római módzser szerint az elítéltet derekánál, azaz “keresztbe” fűrészelték, ami veszettül fájdalmas, de viszonylag gyors halálhoz vezetett.
A marokkói szokás viszont a hosszában való fűrészelést részesítette előnyben. Ilyenkor két cölöpöt vertek le a földbe kartávolságnyira, majd ezek között feszítették ki a halálra ítéltet. Akinek szerencséje volt, azt álló helyzetben rögzítették és a vágást a fejénél kezdték. Jóval tovább tartott viszont a szenvedése annak, akit fejjel lefelé kötöztek az oszlophoz és a két lába között kezdték fűrészelni lefelé haladva. A szerencsétlen a kibírhatatlan fájdalom és a vérveszteség ellenére még el sem vesztette el az eszméletét, mert a fejébe bőven jutott vér – írja a cikkben Kulcsár Ádám.
Robert Kerr skót utazó rémülten számolt be az Indiában, elefántokkal szerzett tapasztalatairól az 1800-as évek elején: “Ha az idomár úgy kívánja, a hatalmas teremtmény egy szempillantás alatt eltapossa az áldozat fejét vagy mellkasát, ám ha kínzás is szükségeltetik, az állat előbb az elítélt végtagjait zúzza porrá”. Az elefánt, mint hóhér alkalmazása a Földközi-tenger keleti medencéjétől egész délnyugat-ázsiáig elterjedt módszer volt. Az uralkodó abszolut hatalmát szimbolizálta – olvasható a magazin a hét legkegyetlenebb kivégzési módot bemutató írásban.
Sátáni eljárás
Állati kegyetlenségért sajnos nekünk, magyaroknak sem kell a szomszédba menni, Dózsa György történetét mindenki ismeri. Íme az esemény a nem sokkal később élt krónikás szavaival, aki még állítólag beszélt a kivégzés egy szemtanújával. Istvánffy Miklós a nemesi oldalon állt, mégis megdöbbenve írja: “Borzad a lélek elmondani kegyetlen, szörnyű és eddig még soha nem látott és hallott gyötrelmes kivégzését szerencsétleneknek”.
Minden jól meg volt rendezve. A foglyok közül kiválasztottak negyvenet, akik korábban György személyes szolgálatára voltak rendelve. Börtönbe zárták őket és 15 napig éheztették, amit kilencen éltek túl. A kínzók eközben “vasból trónt, koronát és kormánypálcát – a király jelvényeit kovácsolnak. Az izzó trónra ráültetik Györgyöt fejére teszik az izzó koronát, s kezébe az izzó jogart. Azután odavezetik azt a kilenc, még életben maradt szerencsétlent, akik az éhségtől elgyötörve sápadtak voltak, félholtak, hasonlóak az ember árnyékához, s azt parancsolják nekik, hogy György húsát, mely az izzó vashoz érve felvillant és sistergett, fogukkal szaggassák le és nyeljék le” – adja elő a történteket Istvánffy. Tegyük hozzá, az izzó trón feltehetően későbbi kitaláció.
Fotó: Thinkstock
Hárman “az undorító falatot nem tudták megenni”, őket tüstént megölték, a többieket szabadon engedték. Mindeközben “György sem nem sírt, sem nem jajgatott, sem nem félt. Csak ezeket gyalázva, mert ő nevelte őket, kutyakölyköknek nevezte, s azután elhallgatott”. A kínzás viszont még nem ért véget. “Miután újra meg újra tüzes vasfogókkal szaggatták, végül is, nem bírva tovább elszenvedni az elviselhetetlen fájdalmakat, kilehelte lelkét.”
