Tudomány

Büdös utasok tolakodtak az omnibuszon

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2014. 04. 06. 15:00

Türelmetlen, mogorva "sofőr", hangoskodó, tolakodó, büdös utasok és zsúfoltság - készáz éve az omnibusz sem volt különb a mai 7-es busznál.

Korábban a témában:

Aki a korabeli Pesten és Budán utazni akart, az saját hátasán vagy kocsiján tehette ezt meg, vagy kutyagolt. A tehetősebb utasok a XVIII. század végétől választhatták a bérkocsit, az egylovas konflist és a kétlovas fiákert, a szegényebbek továbbra is gyalogoltak. A főváros szélesebb közönsége számára szánt omnibuszok 1832. július 1-jén indultak el első ízben. Valójában ez volt a budapesti tömegközlekedés születésnapja – olvasható a Mindennapok története blogon.

A fedett, kívülről lakkozott járművekben 8-14 utas fért el a hosszában elhelyezett két padon. Az omnibuszt főleg a városi középrétegek – kézművesmesterek, kiskereskedők, hivatalnokok, értelmiségiek – vették igénybe. A leggazdagabbak saját fogatot tartottak, a tehetősek bérkocsit hívtak, a munkásoknak, napszámosoknak, cselédeknek viszont túlságosan drága volt a  vonaltól függően  6-15 krajcáros viteldíj. Az újságokban hamarosan megjelentek a panaszok a kocsik zsúfoltságára is: a Honderű szerint ezek “oly ketreczhez hasonlítanak, mikben a baromfiak a megpukkadásig összezsúfoltatnak”.

A társaskocsinak magyarított eszköz nem a rendszeres, napi igények ösztönözték, hanem a városiasodás hatására terjedő új szabadidős szokások. Az iparosok, kereskedők boltjai és műhelyei legtöbbször házuk aljában voltak, és a cselédek, inasok is munkahelyükön kaptak szállást. Az első járatok a Dorottya utca és a Színház (ma Vörösmarty) tér sarkáról indultak a Városligetbe vagy a Szarvas térről, a Bécsi kaputól és a Széna térről a Császár fürdőhöz és a Zugligetbe. A kocsik menetrend szerint, legfeljebb negyedóránként jártak.

Nem szerfölött mulatságos

A társaskocsi-utazás élményét Nagy Ignác író, újságíró örökítette meg. Az elbeszélés hősnője, a pesti arszlánnő (divathölgy, vagy egészen modernül: plázacica) a Császár fürdőben készül agyonütni napját. A megszokott várakozás után a kocsi megérkezik és lassan meg is telik. Az arszlánnő és alkalmi ismerőse, egy piperkőc uracs, két feltűnően testes és meglehetősen izzadó asszonyság, egy házaspár nyughatatlan, nyűgös ötéves kisfiával, valamint egy öreg zsidó pár foglal el a tíz ülésből kilencet. Indulásig kisebb incidensek történnek.

Az uracs megpróbálja eloltatni a két másik férfival a pipát, akik viszont önérzetesen védik a 10 krajcárért szerzett jogaikat a tökéletes komforthoz. Az arszlánnő “számtalanszor szagolá zsebkendőjét, de azért új szomszédait – az öreg párt – csakugyan ki nem szagolhatá a kocsiból”. Hangos méltatlankodással ösztökélik indulásra a lovait itató és a menetrendhez ragaszkodó kocsist: “Kocsis, induljunk! Kire várunk még! Megöl a hőség! Mily szörnyű rendetlenség!”

Végre elindulnak, ám a hajóhídon való átkelés után újabb affér történik: egy nagy zökkenésnél, “mi a vízivárosi kövezeten oly mindennapi esemény, hogy szót sem érdemelne”. A szilvát majszoló kisfiú az uracs fehér nadrágján hagyja tenyérlenyomatát, a zsidó öregasszony kosarából pedig kiszabadul egy lúd. A Bomba (ma Batthyány) téren felszállni igyekvő testes urat közös erővel próbálják meg leszorítani: “Már tele van a kocsi! Alig mozdulhatunk! Megöl a hőség! Kocsis, nincs több hely!” Egy rövid vita még az ablakok becsukásáról (sűrű dohányfüst és hőség, avagy huzat legyen), majd a Császár fürdőnél az “elsanyargatott társaság megszabadult keserveitől”, azzal a tanulsággal, “hogy társasági kocsikban nem mindig szerfölött mulatságos az utazás”.

Csaknem száz évig kitartott

1884-ben a főváros szabályrendelettel igyekezett valamelyest egységesíteni az utazási feltételeket. Előírta, hogy a kocsik hossza legfeljebb 7,5 méter, szélessége 2,5 méter legyen. Külsejüket lakkozni kellett, belsejüknek pedig kényelmesnek kellett lennie. Dohányozni csak az ajtóval elválasztott szakaszban lehetett, a kocsi belsejében 10, tetején 3 ülést helyezhettek el. Kívül jelzőlámpával kellett ellátni, belül pedig gyertyával világítani. A nyári nyitott kocsikat rossz idő esetén ponyvával védték. Kijelölt megállók nem minden vonalon voltak, megállni az utasok kívánsága szerint is lehetett, ha a közlekedési szabályok éppen megengedték. Ha a személyzet durván viselkedett az utasokkal, jogosítványát végleg elvehették.

A lóvasút és a villamos mellett a század végén már eltörpült az omnibuszok által szállított utasok száma, de azért nem volt jelentéktelen. Aztán az 1920-as években az autóbuszok fokozatosan leváltották az omnibuszokat: az utolsó, a Villányi úti járat 1929. november 5-én szűnt meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.