A Nixon-könyvtár a múlt héten 265 órányi, 1973 februárjából és márciusából származó hanganyagot tett közzé, 2500 oldalnyi korábban titkosított irattal és 140 ezer oldalnyi egyéb jegyzőkönyvi feljegyzéssel együtt.
A könyvtárban már csak 400 órányi kiadatlan hanganyag maradt, amely az 1973 júniusáig terjedő időszakot dokumentálja – tehát addig az időpontig, amíg Alexander Butterfield, Nixon egyik asszisztenssegédje be nem vallotta a szalagok létezését a Watergate-ügyet kivizsgáló bizottságnak.
“AZ OLASZOKNAK NINCS HELYÉN A FEJÜK”
Nixon úgy tartotta nincsenek előítéletei, de a beszélgetésekből más derült ki.
Egy 1973. február 13-án rögzített felvételen így nyilatkozott erről vezető tanácsadójának:
“A zsidóknak vannak bizonyos jellemvonásaik. Az íreknek is vannak ilyenek… így például nem tudnak inni. Amire mindig vigyázni kell, az az, hogy az írek nagyon közönségessé tudnak válni. Gyakorlatilag minden ír, akit csak ismerek, közönségessé válik, amikor iszik. De leginkább az igazi írek…Az olaszoknak persze nincsen szorosan a helyére csavarva a fejük. Remek nép, de… A zsidók személyisége pedig egyszerűen agresszív, reszelős és visszataszító”
“NEM ROBBANTHATJUK FEL A VILÁGOT EMIATT”
Golda Meir izraeli miniszterelnök asszony, amikor 1973. március 1-jén a Fehér Házban járt, kifejezte háláját az elnöknek Izrael támogatása miatt. Néhány perccel a távozása után azonban Nixon és Kissinger, aki meleg fogadtatásban részesítette Meirt, nyers cinizmussal tárgyalta meg a magas rangú vendég egyik legfőbb kérését, azt, hogy az Egyesült Államok gyakoroljon nyomást a Szovjetunióra a területén élő zsidók szabad távozásának érdekében.
“A zsidók kivándorlása a Szovjetunióból nem szerepel az amerikai külpolitika céljai között. És ha a Szovjetunióban gázkamrába zárják a zsidókat, az nem amerikai probléma. Talán humanitárius probléma” – fejtette ki Henry Kissinger. “Tudom. Nem robbanthatjuk fel a világot emiatt!” – válaszolta Nixon.
TITKOLÓZÁS A FEHÉR HÁZBAN
Nixon később, Rose Mary Woodsszal, a titkárnőjével folytatott megbeszélése során “zsidó vacsorának” nevezte a Meir tiszteletére adott díszvacsorát. Miután megtudta, hogy azon jelentkezők sokasága szeretne részt venni, ezt az utasítást adta ki Woodsnak: “Egyetlen olyan zsidót sem akarok látni a vacsorán, aki nem támogatott bennünket a kampány során. Világos? Egyetlen olyan zsidót sem, aki nem támogatott minket!”
Nixon szerint zsidó származású tanácsadóinak, mint amilyen Kissinger vagy William Safire is volt – utóbbi később a The New York Times publicistája lett – volt egy közös vonásuk: az, hogy kisebbségérzési komplexussal küszködtek, és emiatt szükségét érezték a kompenzálásnak. “(A közös vonás) nem más, mint a bizonytalanság. A látens bizonytalanság. A legtöbb zsidó bizonytalan. Ezért kell bizonyítaniuk” – vélekedett a néhai elnök, aki egy Colsonnal folytatott másik beszélgetése közben megjegyezte, hogy “nem túl sok zsidó nevet lát a vietnami háború veszteséglistáin, viszont annál többet a Kanadába és Svédországba dezertált amerikai sorkötelesek között”.
LENÉZŐ SZAVAK A FEKETÉKRŐL
Egy, a titkárnőjével folytatott beszélgetésben Nixon kendőzetlenül felfedte, hogyan vélekedik a feketékről.
“Bill Rogers – a Kissinger előtti amerikai külügyminiszter – valahogy vak ezzel a fekete üggyel kapcsolatban, mert New York-i, ami, becsületére legyen mondva, nemes érzés. Azt állítja, hogy ezek közelítenek felénk, és végül is erősíteni fogják az országunkat, mert fizikailag erősek, és néhányan közülük értelmesek is, satöbbi, satöbbi. Személyes véleményem szerint csak abban az esetben van igaza, ha 500 évről beszélünk. De azt hiszem, ha 50 évről beszélünk, ez nem állja meg a helyét” – magyarázta az elnök.
Az idők változását jelzi, hogy nem egészen három és fél évtizeddel Nixon 1974. augusztus 9-én bejelentett lemondása után a Fehér Ház lakója egy bizonyos Barack H. Omaba lett.
Az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke volt 1969 és 1974 között.
A második világháború alatt haditengerészetnél hadnagyként szolgált a Csendes-óceánon, ezután választották meg az Egyesült Államok Kongresszusának tagjává, később alelnökké.
Már 1960-ban is indult az elnökválasztásokon, de ekkor ellenfele, John F. Kennedy nyert.
1968-ban George Wallace és Hubert H. Humphrey voltak az ellenfelei, de a szavazatok 56,1%-val megnyerte a választásokat.
A Watergate-botrány miatt 1974-ben lemondott hivataláról. Ő az Egyesült Államok történetének első elnöke, aki lemondott hivataláról.
AJÁNLOTT LINKEK:
Mi a rasszizmus? (Wikipedia)
