Darwin, aki első unokatestvérét, Emma Wedgwoodot vette feleségül, aggódott 10 gyerekének sorsa miatt, akik közül három még kiskorában meg is halt (egyikük skarlátban, egy másik tuberkulózisban, egy harmadik pedig ismeretlen okból – egyikük fotón is láthatóan születési hibával jött világra). Darwin növényeken végzett kísérletei során felfedezte a beltenyészet jelenségét, vagyis azt, hogy a rokon növények [...]
2010. 05. 04. 08:21
Nagy-Britannia első női miniszterelnöke Margaret Hilda Roberts néven született 1925. október 13.-án. Vegyészmérnökként végzett Oxfordban, ahol már az egyetem konzervatív egyesületének is az első női elnöke lett. Az első kormányzati pozíciót Edward Heath kabinetjében töltötte be, oktatási miniszterként. Ekkor kapta a kevésbé hízelgő “Thatcher, the Milk Snatcher” (Thatcher, a tejtolvaj) becenevet, mivel megvonta az ingyenes [...]
2010. 05. 04. 01:55
A hírt a BBC hírportálja közölte a Nature Genetics című szaklapban vasárnap megjelent tanulmányt idézve. Az eredmény lehetővé teszi, hogy a csontszerkezet deformálódását okozó Paget-kór megállapítására szűrőtesztet dolgozzanak ki. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csoport 1250 Paget-kórban szenvedő ember DNS-ét elemezte, hogy a fájdalmas állapot kialakulásának hátterében lévő géneket megtalálják. Három olyan génre [...]
2010. 05. 03. 19:57
Olvasói sztorik