Tech

Visszatérhet a Google Kínába

Meghosszabbították a kínai hatóságok a Google működési engedélyét, miután a cég márciusban hongkongi keresőmotorjára irányította át a kínai internetezőket.

Az amerikai keresőóriás közleményében nagy örömét fejezte ki, amiért a kínai kormány megújította internetes tartalomszolgáltatási engedélyét, és arra készül, hogy kínai felhasználóinak továbbra is kínálja “keresési szolgáltatásait és helyi termékeit”.

A Google blogján közzétett rövid hír nem tartalmaz részleteket, az illetékes kínai felügyelő tárca, az ipari és informatikai minisztérium pedig egyelőre még nem adott ki jelentést az ügyben. A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt – bár hírek szerint a kérelmet az utolsó pillanatban nyújtották be – csütörtökön jelezte, hogy kérvényük pozitív elbírálására számít.

A Google január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy mennyiben a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását.

Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus – átmenetinek bizonyult – megoldásaként Hongkongba irányította internetezőit, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni a kínai belföldön.

Peking a közelmúltban jelezte, hogy a helyzet fenntartása esetén veszélybe kerül a cég engedélye, amely 2012-ig szól ugyan, de évente meghosszabbításra szorul. A Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. június végi hosszabbítási kérelmében ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik