Tudomány

Sikeresen tesztelték a levegőtisztító burkolatkövet

Administrator
Administrator

2010. 07. 12. 19:51

A holland Hengelo városában sikerrel záródott egy kutatási program, amely levegőtisztító burkolatkövek eredményességét vizsgálta.

A forgalmas Castor út ezer négyzetméteres szakaszát olyan burkolatkövekkel rakták ki, amelyek speciális, többek között titán-dioxidból álló felületi rétege elvonja a káros nitrogén-oxidokat a levegőből. Kontrollképp egy másik szakaszon hagyományos kövekkel raktak ki egy ugyanakkora területet.

Az eredmény lehengerlő volt: az új, tízszer húsz centiméteres kövek 25-45 százalékkal csökkentették a nitrogén-oxidok koncentrációját, amit három levegőméréssel is sikerült alátámasztani.

Az innovatív burkolatkövek télen is működnek, ennek egyetlen feltétele a napfény, mivel a titán-dioxid annak segítségével alakítja át a nitrogén-oxidokat ártalmatlan nitráttá – magyarázta a Der Standard című osztrák lap szerint a kutatás vezetője, Jos Brouwers.

A kövek ráadásul taszítják a koszt, és növények sem telepednek meg köztük – tette hozzá az eindhoveni műszaki egyetem professzora.

Látványra az új kő nem különbözik a hagyományostól. A levegőtisztító réteg ötlete Japánból ered, a speciális burkolatkövet a holland Struyk Verwo Infra cég állítja elő. A gyártás, lerakás, alapozás együttes többletköltsége mindössze tíz százalék körül mozog, annak ellenére, hogy a kő maga ötven százalékkal többe kerül, mint hagyományos társai.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.