Tech
Irányítása teljesen ösztönös, s bár csúcssebessége egyelőre csak 48 kilométer óránként, menet közben akár 4,5 méter magasságba is emelkedhet.
Dél-koreai tudósoknak sikerült olyan technológiát kifejleszteni, amellyel a jelenleg szükséges idő töredéke alatt újra tudnak tölteni egy akkumulátort.
2012. 08. 17. 12:00
Méretes újsághirdetést adott fel a keresőóriás, hogy bebizonyítsa, mennyire nem hatékony az újsághirdetés.
Egy kanadai cég az ember leghűségesebb társának adna hangot, ha az veszélyesen meleg helyzetbe kerülne.
A Microsoft következő operációs rendszere október végén jelenik meg - azonban állítólag a következő utáni sincs már messze.
2012. 08. 15. 16:00
A szingapúri fejlesztéssel a hajszálnál is vékonyabb területen lehet precízen, ráadásul színesben nyomtatni.
2012. 08. 14. 16:00
A kompromittáló kép a Facebookon volt rövid ideig elérhető, ráadásul épp a közösségi oldal műszaki igazgatója töltötte fel véletlenül.
Ha Pinokkióból lehetett igazi kisfiú, egy plüssállatba is lehet némi életet lehelni – legalábbis a Tokiói Műszaki Egyetem fejlesztői szerint.
2012. 08. 13. 16:00
Úgy tűnik, az Apple a kommunikáció szempontjából is kora előtt járt: amit három évtizede még nem hagytak megjelenni, manapság már átlagosnak számít a cégnél.
A cég önjáró autói már félmillió, ráadásul balesetmentesen megtett kilométerhez közelítenek - ezzel az eredménnyel már biztonságosabbak az átlagos embernél.
Az Egyesült Államokban bíróságról bíróságra halad felfelé az az ügy, amely végső soron választ adhat a kérdésre.
A pszichológusok és a munkáltatók szerint is gyanús, ha valaki nincs fent a közösségi oldalon.
A bárányok nem hallgatnak – Svájcban sms-ben jelzik, ha ragadozó van a közelben.
Egy vállalat merész fricskával szúrt ki a bolygó legismertebb hackercsoportjával – jogilag lefoglalta a logót és a szlogent.
2012. 08. 02. 16:00
- 16:05 Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 16:00 Vízhólyagok után szívprobléma: műtét vár a Napoli klasszisára
- 15:33 A Dyson kamerát tett a fogkefére, hogy minden korábbinál hatékonyabb lehessen a fogmosás
- 15:11 Ingyenesen igényelhető a HPV elleni védőoltás
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 15:03 Döntött a bíróság a terpesi polgármesterről, aki a sárgarépa kódjával lopott legót a Tescóból
- 14:49 Több helyszínen tartottak házkutatást a nyomozók nyuszimotorügyben
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 14:38 Lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről és meghalt egy munkás, a rendőrség nyomoz
- 14:27 „Örülök, hogy itt lehetek” – kölcsönbe ment a ferencvárosi futballista
- 13:46 A férfiak egészségét sokszor a nők menedzselik, de ez nem mindig jó
- 13:44 Visszaadja képviselői mandátumát a volt brit kormányfő
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 13:33 Magyarázatot találtak egy különös antarktiszi jelenségre
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 06:20 Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 08:59 Kukoricásban találták meg az eltűntként keresett, öngyilkossággal fenyegetőző 28 éves férfit – légi felvétel
- 09:27 Új lakásépítési programot indít a kormány – itt vannak a részletek
