facebook(1)(1)(3)(960x640).jpg (facebook)
Tech

Viccelt a Facebookon, börtönbe kerülhet

Egy 18 éves fiú egy facebookos üzenetváltásban leírta, hogy lövöldözne egy gyerekekkel teli iskolában. Hiába közölte később, hogy viccelt, letartóztatták és akár évekre börtönbe kerülhet.

Az eset még márciusban történt, amikor a fiatal Justin Cartert a League of Legends című játék befejeztével a Facebookon “őrültnek” nevezte játékostársa, ő pedig azt írta, hogy “igen, elment az eszem, és most elmegyek egy gyerekekkel teli iskolába, és lövöldözni kezdek, és megeszem a gyerekek még dobogó szívét”. Kétségtelenül kemény szavak ezek, de egy 18 éves, számítógépes játékokért rajongó fiú szájából annyira nem meglepő, főleg, hogy a megjegyzés után a Facebookon több módon is egyértelművé tette, hogy csak egy rossz vicc volt a dolog.

Ennek ellenére egy kanadai nő komolyan vette az állítólagos fenyegetést és valahogy megszerezte a srác címét, és utánanézett, hogy a közelében van-e olyan iskola, amely potenciálisan veszélyeztetett lehet. Persze ilyet is talált, és rögtön hívta a rendőröket, akik márciusban letartóztatták a fiatalembert, aki azóta is egy texasi börtönben csücsül előzetesben, és ma lesz az első tárgyalása.

Arról azonban nem szól a fáma, hogy egyáltalán milyen bizonyítékot találtak ellene, és hogy volt-e a félresikerült facebookos bejelentésen kívül bármilyen tárgyi bizonyítéka a rendőröknek. Éppen ezért Carter szülei egy petíciót indítottak gyermekük ártatlanságát bizonyítandó, mert elmondásuk szerint nem történt semmilyen nyomozás az ügyben, és a márciusi letartóztatás után egy hónapig még csak ki sem hallgatták, illetve fegyverek után sem kutattak a fiú lakhelyén a rendőrök.

Ha ez igaz, akkor eléggé úgy tűnik, hogy az ügy leginkább arról szól, hogy a bíróság példát statuáljon és elrettentse a fiatalokat az online felületeken történő fenyegetésektől, ami egyrészről jó, más részről nem biztos, hogy úgy kell megoldani mindezt, hogy terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt 8 évre elítéljenek egy gyereket…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.