Tech hardverteszt

Nem bírom a kézikonzolokat, de ezt a gépet fogva elismerően bólogattam

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Alig három hónapja még áprilisi tréfának tűnt, most pedig itt van a kezünkben. Az Asus megcsinálta a Steam Deck hordozható számítógép (vagy ha úgy tetszik, kézikonzol) konkurenciáját, ami nemcsak hardverben lő a Valve által fejlesztett eszköz fölé, de a Windows 11 okán sokkal szélesebb a játékválaszték, és mindenféle szoftveres trükközés nélkül kapunk olyan funkciókat, amiknek hála a ROG Ally sokoldalúbb eszközzé válik a legnagyobb riválisánál.

A Valve nagyjából másfél éve dobta piacra a Steam Deck nevű hordozható eszközét, ami nagyon leegyszerűsítve az olyan kézikonzolok számítógépes verziója, mint a PlayStation Vita vagy éppen a Nintendo Switch. A legnagyobb különbség az említett eszközökhöz képest, hogy ezen a gyártó saját, Linux alapú operációs rendszere, a SteamOS fut, ami lehetővé teszi, hogy a Steam digitális játékáruház rengeteg, eredetileg hagyományos számítógépekre fejlesztett játékát futtassa.

Bár tény, hogy más szereplők leutánozták a Valve megoldását, jó pár kínai gyártó rukkolt elő hasonló eszközzel, de a tajvani Asus az első, amely komoly konkurenciát állított az amerikai vállalatnak. A gyártónak egyrészt évtizedes tapasztalata van a gamereknek szánt eszközök terén, nem mellesleg olyan globális brandről van szó, ami könnyedén ki tudja szolgálni több piac igényeit is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a ROG Ally névre keresztelt eszköz hazánkban is elérhető hivatalos forrásból, ellentétben a Steam Deckkel és más gyártók hasonló eszközeivel.

A gépet április elején leplezte le a gyártó, akkor azt hittük, poénról van szó, de nem, a cég megerősítette a létezését, májusban a szerencsések pedig már kézbe is vehették a masinát. Június közepén megérkezett hozzánk is, és bár a magam részéről nem vagyok különösebben nagy rajongója a hordozható játékgépeknek, az kétségtelen, hogy az Asus első „kézikonzolja” impresszív technológia, ami szépen megbirkózik az aktuális AAA-kategóriás játékokkal.

Mohos Márton / 24.hu Íme, az Asus ROG Ally.

ROG Ally kézikonzol

A gép dobozában ott van a kézikonzol, a tápegység, illetve egy műanyag kiegészítő, ami állványként használható, ha nem akarjuk folyamatosan fogni, esetleg monitorra kötnénk az eszközt – erre kicsit később részletesebben is kitérünk. Méreteit tekintve egy 280 x 111 x 32 milliméteres kütyüről beszélünk, ami nagyobb a Nintendo Switch-nél, cserébe az LCD kijelző is nagyobb, 7 hüvelykes, Full HD (1920 x 1080 pixel) felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel.

A burkolat jó minőségű műanyag, masszív eszközzel van dolgunk, nem recseg, nem ropog, és bár a fogása alapvetően rendben van, igazán kényelmesnek nem tudnám nevezni, amiben közrejátszhat a 608 grammos súly is. Ahhoz, hogy a játékokban igazán jók legyünk, szokni kell a formát, a Marvel’s Spider-Man esetében például hosszú órák után sem volt olyan természetes az irányítás, mint egy jóval kisebb PlayStation DualSense kontroller esetében.

A két analóg kar számomra jó helyre került, még a bal oldali D-Pad is kényelmesen használható, de a jobb felső sarokba „telepített” YBAX gombokat már furának éreztem, ahogy az RB/LB billentyűkkel és a ravaszokkal is volt némi gondom – ez viszont abszolút szubjektív probléma, másnál simán lehet, hogy öt perc után teljesen kézre áll az Asus által megálmodott dizájn. Ide kapcsolódó pozitívum továbbá, hogy a pro kategóriás (vagy éppen a DualSense Edge) kiegészítőkhöz hasonlóan a gép hasán helyet kapott két extra kezelőszerv (M1 és M2) is.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu

Ami a kialakítás többi részét illeti, a kijelző két szélén találunk egy-egy hangszórót, így adott az egész jó minőségű sztereó, illetve ezen a felületen kapunk négy további gombot. Ezekből kettő a hagyományos kontrollereken megszokott funkciógombok, a másik kettő pedig a Command Center gyorsmenüt, illetve a mélyebb beállításokat rejtő Armoury Crate SE szoftvert nyitja meg. A kézikütyü felső élén ott a hagyományos jack csatlakozó, az SD-kártya foglalat a tárhelybővítéshez, mellette egy XGm csatlakozó USB-C-vel, hangerőszabályzó, két apró LED, illetve a bekapcsoló gomb. A vezeték nélküli kapcsolatról pedig a Wi-Fi 6E és a Bluetooth 5.2 gondoskodik.

Ami nagyon fontos, hogy a ROG Ally operációs rendszere egy Windows 11,

szóval itt nem csupán egy játékra optimalizált rendszert kapunk, hanem valóban egy kézben tartható Windows PC-t – annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az LCD kijelző természetesen érintésérzékeny, így akár az ujjainkkal is navigálhatunk a menükben, a jobb analóg kar pedig egérként funkcionál és a gombok is használhatók kattintásra.

Tökéletesnek ugyanakkor egyik megoldást sem mondanám, sőt! Előbbinél a Full HD felbontás miatt sokszor nagyon kicsi a megérintendő terület, míg az utóbbi kifejezetten lassú, szóval handheld módban leginkább azzal érdemes foglalkozni, hogy minél gyorsabban elindítsunk egy játékot vagy a Netflixet, produktív feladatokat elvégezni ilyen formában elég nagy önkínzás lenne.

A gép ugyanakkor ráköthető monitorra, és ha olyan képernyőnk van, amihez egér és billentyűzet is csatlakoztatható, akkor máris van egy teljes értékű, kifejezetten erős számítógépünk. Persze adott a lehetőség arra is, hogy a perifériákat Bluetooth-on keresztül kössük össze a ROG Allyval és máris ugyanott vagyunk. És ebben a módban nyilvánvalóan nemcsak levelezni, böngészni és dolgozni lehet kényelmesen, de akár játszani is, méghozzá egy 7 hüvelykesnél jóval nagyobb kijelzőn.

Mohos Márton / 24.hu Bárhol hálóhintázhattam Pókemberrel.

Játékra fel

Hiába hordozható gép, az Asus kütyüje elég vad hardverrel rendelkezik: a nálunk járt modellben egy nyolcmagos AMD Z1 Extreme processzor dolgozott, egy AMD Radeon 780M videókártya, 16 gigabájt RAM (LPDDR5-6400) és 512 gigabájt háttértár társaságában – létezik ennél szerényebb konfiguráció is, sima Z1 CPU-val és 256 gigabájtos SSD-vel, de itthon nem elérhető.

Ez az összeállítás lényegében minden aktuális játékot futtat, a kérdés persze az, hogy milyen felbontáson, milyen grafikai részletességgel, milyen képfrissítés mellett. Mielőtt előállnánk a konkrét példákkal, azt azért érdemes itt megemlíteni, hogy a játékfelhozatal szempontjából elég szerencsés választás a Windows 11 operációs rendszer, mert a Steam Deckkel ellentétben így tényleg minden elérhető ezen a gépen, ami rendelkezésre áll egy teljesen normális számítógépen.

Kezdésnek rögtön futtatható a Steam, annak összes játékával, az Epic Games launchere is letölthető, ahogy a GoG hasonló programja, előre telepítve pedig azonnal megkapjuk az Xbox Game Passt, ahol ráadásul nemcsak letölteni lehet a játékokat, de adott a streamelés lehetősége is – megfelelő vezeték nélküli hálózat esetén nem muszáj a hardvert izzasztani, akár Silent módban is jó minőségben játszhatunk. Merthogy három teljesítményfokozat van, amik között gyakorlatilag bármikor válthatunk: Silent, Performance és Turbo.

Birkás Péter / 24.hu Steam digitális áruház: mintha csak egy PC-n böngészném.

Az első esetében 10 wattos fogyasztással megy a rendszerchip, a második fokozaton ez már 15 watt, míg a legerősebb szint 25 watt, sőt, ha hálózatra kötjük a gépet, akkor elérhető a 30 watt is. És minél nagyobb a teljesítmény, annál több hozható ki a gépből grafika és képfrissítés terén. És akkor lássuk, hogy ez pontosan mit jelent a nyers számok nyelvére fordítva.

Az egyik első játék, amivel leteszteltem az Asus kézikonzolját, a 2018-as Marvel’s Spider-Man számítógépes portja volt, ami a közmegegyezés szerint egy kifejezetten jól optimalizált átirat. Ezt nem cáfolta meg a ROG Ally sem, ugyanis Turbo módban még 1080p felbontás és Very High grafika mellett is stabil 30 fps mellett lengedeztem a szabadon bejárható New Yorkban.

Ez egy single player játékban véleményem szerint teljesen elfogadható teljesítmény, ha viszont valaki ennél magasabb képfrissítésre vágyik, annak be kell érnie a 720p felbontással és a Medium részletességgel – cserébe így már elérhetők 50 és 60 fps közötti értékek is.

Ugyanez volt a helyzet a Forza Horizon 4 esetében is: 720p-ben, közepes részletesség mellett simán összejött a 100 fps, ugyanakkor Full HD-ra váltva, a grafikát high fokozatra kapcsolva már „csak” 60 fps körüli értékeket sikerült elérni Turbo módban. Azt persze tudni kell, hogy a 7 hüvelykes kijelzőn sem a felbontásváltás, sem a részletesség állítása nem okoz feltűnő változást, ezek a módosítások akkor válnak érzékelhetővé, ha a kézikonzolt egy jóval nagyobb képarányt biztosító monitorra vezetjük ki. Éppen ezért egyáltalán nem bántam, hogy például a Forza Horizon 5-ben alacsonyra kellett vennem a részletességet, hogy 1080p-ben elérjem a korrekt száguldási élményt biztosító, stabil 60 képkocka per másodperc képfrissítési sebességet.

Galéria
Birkás Péter / 24.hu
Forza Horizon 4 teljesítményteszt.

A Halo Infinite esetében szintén ugyanezzel a dilemmával találkoztam: a Full HD/High minőség esetén maximum 35 fps-t tudtam összehozni Turbo módban (Silent és Performance szinteken nyilván ennyi sem jön össze), így a magasabb képfrissítés érdekében a felbontásból és a részletességből itt is vissza kellett venni.

A konklúzió tehát nagyjából az, hogy a ROG Ally az erőforrásigényesebb játékok esetében 720p felbontás mellett képes 30 fps-nél magasabb képfrissítésre, ugyanakkor, ha valaki beéri a single player játékokhoz bőven elegendő 30 körüli értékkel, az nyugodtan hagyhatja Full HD-ben a konzolt, maximum a grafikai részletességgel kell játszania kicsit. Utóbbi tényleg nem eredményez fájdalmas, szabad szemmel jól kivehető változásokat egy ekkora kijelzőn.

Első nekifutásra nem rossz

Az Asus először állt elő kézikonzollal, és ahhoz képest meglepően jó munkát végeztek, a ROG Ally nem érződik prototípusnak, ugyanakkor bőven vannak területek, ahol még lehet fejlődni. Ilyen az akkumulátor üzemideje, ami Turbo módban nagy erőforrásigényű játékokat futtatva maximum két óra, és a hűtésen is lenne még mit fejleszteni, hiszen játék közben kifejezetten hangos a gép, ahogy pumpálja ki magából a már-már forró levegőt. Emellé fel is tud melegedni a burkolat, bár ezen nyilván nem segített, hogy az idei nyár első igazán meleg napjain nyüstöltük a gépet.

Ezeknél a minden hordozható eszközre jellemző problémáknál ugyanakkor jóval idegesítőbb a Windows 11, mint operációs rendszer.

Ahogy említettem, megkapjuk a nyilvánvaló előnyöket (bármi futtatható, használhatjuk PC-ként az eszközt), de a fájdalmas részeket is. Ilyen, hogy a kijelzőben nincs haptikus visszajelzés (azaz rezgőmotor), a rendszer pedig sokszor elég lassú, és hiába nyomunk gombot vagy érintjük a kijelzőt, nincs visszacsatolás és sokszor hosszú másodperceket kell várni, hogy történjen valami. Az okostelefonok korában ez olyan élmény, amit nagyjából 15 éve magunk mögött hagytunk a hordozható eszközöknél, újra átélni pedig meglehetősen idegesítő.

Persze valahogy még ez is megszokható, az viszont már nem, hogy a Win11 alapvetően nem ilyen eszközökre lett tervezve, és elég szépen össze tudnak akadni a dolgok, ráadásul mindenféle hibaüzenet nélkül. Ennek okán tízből nyolc alkalommal a Forza Horizon 5 egyszerűen nem volt hajlandó elindulni, a Marvel’s Spider-Man esetében pedig percekre használhatatlanná váltak az YBAX és az RB/LB gombok, miután a Command Centerben megnyomtam a screenshot opciót.

Gyerekbetegségek tehát vannak, de amennyiben sikerül elindítani egy játékot (és mást nem akarunk csinálni handheld módban), úgy kiváló kézikonzolos élményt kapunk, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a megfelelő perifériák és kábelek birtokában egy erős és hordozható gép dugható a hátizsákunk zsebébe. Ami az XGm csatlakozónak hála kiegészíthető egy külső videókártyával is, csakúgy, mint a korábban tesztelt ROG Flow Z13 esetében, ezzel tovább növelve a teljesítményt, ezáltal a felbontást, a grafikai minőséget és a képfrissítést.

Mindezért 315 ezer forintot kér hazánkban az Asus, ami egy (sokkal szerényebb képességű) Nintendo Switchez képest elég soknak tűnik, de még a Steam Decknél is drágább, ugyanakkor, ha valakinek mindene a játék, és szívügye a könnyű hordozhatóság, és ki tudja használni, hogy a megfelelő plusz eszközök birtokában egy teljes értékű PC-t kap egy kifejezetten apró házba csomagolva, annak simán érdemes lehet elgondolkodni egy ilyen eszköz beszerzésén.

Kapcsolódó
Mennyibe kerül manapság játszani?
PC, konzol, kiegészítők és játékok. Mennyit kell költeni napjainkban erre a hobbira?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik