Kultúra

Előkerültek a száz éve született első Egri csillagok-film elveszettnek hitt részletei

Filmtörténeti szenzációról számolt be a Nemzeti Filmarchívum (NFI).

A legnagyobb magyar filmekről nem is sejtjük, hogy valójában remake-ek, azaz egy korábbi alkotás újraforgatásával születtek – ilyen például az 1968-as Egri csillagok is, amelynek 1923-ban forgatott némafilmváltozatából most életre kelthető apró szilánkok kerültek elő a Vicuskát alakító színésznő hagyatékából – közölte a Nemzeti Filmintézet.

A 122, alig villanásnyi jelenetet Jankovszky Mara őrizte meg, ezt pedig most sikerült életre kelteni a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumában – olvasható a közleményben, ami hozzáteszi: a filmet akkori férje, Fejős Pál rendezte, aki később Hollywoodban vált világhírű filmrendezővé.

Valaha megvolt neki a film teljes kópiája is, de valaki egyszer megijesztette, hogy kockázatos ilyen tűzveszélyes filmeket a lakásán tárolni, és szegény ijedtében kidobta az összes filmtekercset a kukába

– mondta el Dénes István Liszt-díjas karmester és zeneszerző, aki Jankovszky oldalági rokonaként hagyatékának megmentője.

Nemzeti Filmintézet

[…] Elmondhatatlan öröm, hogy most előkerültek ezek a kincsek és feldolgozhattuk őket. Természetesen folytatjuk a kutatást, hogy valahol a nagyvilágban felleljünk egy teljes kópiát a filmből, de ez a felfedezés már önmagában történelmi jelentőségű, miután eddig szinte semmi nem állt rendelkezésre a filmből. Külön köszönet illeti Enyedi Ildikó világhírű filmrendezőt, amiért a hagyatékról értesülve azonnal felkereste az NFI Filmarchívumot és Dénes Istvánt, aki rendelkezésünkre bocsátotta a páratlan hagyatékot

– nyilatkozta Ráduly György, az NFI Filmarchívum vezetője.

A filmet százegy évvel ezelőtt, alig néhány hónappal Gárdonyi halála után kezdték forgatni, a munkát pedig az akkori politikai és szakmai szervezetek is támogatták. A belügyminiszter egyenesen külön rendeletben engedélyezte, hogy az egész ország területén forgathassanak, így

a várostromot a cseszneki várban vették fel, de forgattak a gellérthegyi Citadellánál, a Budai vár egyik bástyájánál, sőt, egy fennmaradt képkocka tanúsága szerint a sümegi várnál is.

Nemzeti Filmintézet

A Budavári Palota tróntermét a Kossuth Lajos téri Kúria (ez a közelmúltig a Néprajzi Múzeum otthonaként állt nyitva a látogatók előtt)

előcsarnokában rendezték be a budai királyi palota tróntermét, a konstantinápolyi külsőket pedig a Tabánban, illetve az állatkertben forgatták. Az egri vár alatti kazamatarendszer jeleneteit a Pálvölgyi cseppkőbarlang akkor még feltáratlan járataiban, fáklyalánggal megvilágítva rögzítették.

A stáb a Mátyás-templomban történő forgatásra is lehetőséget kapott, ez azonban

botrányba fulladt, amikor éjjel a kocsmából hazatérő budai polgárok rátörték a kaput a templomban dolgozó filmesekre.

Nemzeti Filmintézet

A film premierjére végül stílszerűen Egerben, az Uránia moziban került sor, ahol Gárdonyi édesanyja is ott ült a nézőtéren. Az egyetlen színész a filmben, akinek jól ismeri játékát az utókor, a Jumurdzsákot alakító Makláry Zoltán, akinek ez volt élete első filmszerepe.

Az Egri csillagokban Cecey Évát, azaz Vicuskát alakító színésznő száz éve egyébként azokat a filmvégeket kapta meg az operatőrtől, amelyek a
kamera elindulásakor vagy leállásának pillanatában készültek, így egyes képkockákon fekete fénybeégések láthatók. Ennek ellenére, az arasznál is kisebb, néhány kockás csíkok bemozgathatók, ami még izgalmasabbá teszi a kísérletet.

A fennmaradt filmkockák ötletes és változatos látványvilágról adnak képet. A két filmváltozat összehasonlításával már 1967-ben megpróbálkoztak, amikor híre ment a Várkonyi-féle produkció születésének. Sok az eltérés az Egri csillagok két filmváltozata között, aminek bizonyára oka a két forgatás között eltelt csaknem fél évszázad és a filmtechnika ez idő alatt bekövetkezett hatalmas fejlődése. Szó volt róla akkor, hogy a néma változat még élő alkotói és szereplői összejönnek egy találkozóra az új változatéval, ez azonban végül nem valósult
meg.

Az 1923-as filmprodukcióval kapcsolatos kutatás izgalmas részletei az NFI Filmarchívum honlapján, itt olvashatók, de ugyanitt láthatók a Jankovszky-hagyatékban fennmaradt dokumentumok, valamint a fényképek galériája is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik