Tech hardverteszt

A kőkemény gamerek megvalósult álma a Sony vadonatúj monitora

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A Sony júniusban jelentette be a kifejezetten PC-s gamereket megcélzó Inzone márkáját, ami első körben három videójátékos fejhallgatót, illetve két direkt játékra szánt monitort tartalmaz. Mi az elsők között próbálhattuk ki az Inzone M9 nevű kijelzőt, ami a húzós ár mellett tényleg impresszív specifikációkkal rendelkezik, ráadásul nemcsak számítógép, de konzol mellé is ideális.

A Sony a konzolos játékosok évtizedes dédelgetése után az elmúlt években ráébredt, hogy üzletileg jövedelmező lehet, ha a PC-s gamereket sem hagyja figyelmen kívül. Éppen ezért első körben elkezdték Windows alá is megjelentetni a korábban PlayStation-exkluzív sikerjátékaikat (God of War, Marvel’s Spider-Man, Horizon: Zero Dawn), június végén pedig előálltak a teljesen új, kifejezetten számítógépek mellé szánt perifériákat tartalmazó Inzone márkával. Az új eszközök első hullámában kapott helyet az M9 monitor is, ami egyedi dizájnnal és hasznos funkciókkal igyekszik meggyőzni a vásárlókat, hogy érdemes kicsengetni érte a közel félmilliós kezdőárat.

Szajki Bálint / 24.hu

Inzone M9 gamer monitor

A Sony vadonatúj kijelzője a prémium kategóriás gamer monitorokhoz illő specifikációkkal rendelkezik: 27 hüvelykes képátló, IPS panel, 4K felbontás, maximum 144 Hz-es képfrissítés, 1 milliszekundumos válaszidő. Mindez ma már nem számít kuriózumnak, de ezt a gyártó is tudja, így emellé megkaptuk a Full Array Local Dimming technológiát, tehát a háttérvilágítást nyújtó LED-ek nem oldalt, a kávában találhatók, hanem zónákra osztva a képernyő mögött helyezkednek el. Ennek köszönhető többek között az átlagnál valamivel vastagabb, „púpos” dizájn is.

A monitor 96 zónát tartalmaz, amik egyedileg vezérelhetők, így biztosítva kontrasztosabb, szebb, és egyenletesebb fényeloszlású képet. A FALD háttérvilágításnak köszönhetően a képernyő megkapta a DisplayHDR 600 tanúsítványt is: olyan fényerőt biztosít (maximum 750 nit), ami képessé teszi a kijelzőt a magas dinamikatartományú (HDR) tartalmak normális megjelenítésére – ez pedig olyasmi, amit csak nagyon kevés gamer monitor mondhat el magáról. Nem elhanyagolható továbbá, hogy a HDMI 2.1-nek hála a monitor tudja a VRR-t, és a G-Sync támogatásról sem kell lemondania senkinek – bár azért ez már alapvetés ebben a kategóriában.

Szajki Bálint / 24.hu Hátul azért domborodik rendesen.

A Sony kijelzője ugyanakkor nemcsak ezen funkciók kipipálásában jár élen, de a megjelenített kép tényleg parádés, legyen szó akár a kontrasztról, akár a színekről, és persze a fényerő is messze túlszárnyalja az átlag monitorok teljesítményét. Ha pedig van olyan masinánk, ami képes megmozgatni egy játékot 4K-ban, ultra grafikai beállítások mellett, relatíve magas képfrissítéssel, akkor olyan látványban lehet részünk, ami bárkit elégedett csettintésre ösztökélhet. És ilyenkor az is eszünkbe juthat, hogy mennyivel jobb lenne a 27 hüvelyknél nagyobb képátló.

Arra ugyanakkor érdemes figyelni, hogy az Inzone M9 csak a Display Porton át képes a 4K/144 Hz-re, HDMI esetén be kell érnünk a 4K/120 Hz-zel, hiába tudja a port az előbbihez szükséges 40 Gbps sávszélességet – persze egy firmware frissítéssel ez később könnyedén orvosolható a Sony részéről. A korábban már emlegetett 1 milliszekundumos válaszidő pedig marketinges túlzás: technikailag a kijelző ugyan képes rá, de valós (és élvezhető) használat mellett be kell érnünk nagyjából 5 ms-mal. Ami még mindig kiváló, sok más monitort messze leköröző érték.

Nem feltétlenül kell ugyanakkor méregdrága gamer PC, hogy kihasználhassuk a kijelző remek képességeit,

lévén az eszköz Xbox Series X és PlayStation 5 esetén is támogatja a 4K/120 Hz-es megjelenítést. Előbbinél a Forza Horizon 5 például ismét órákra a képernyő elé szegezett, mert a teszt során egyszerűen magával ragadott a káprázatos és abszolút folyékony látvány, és hasonló volt a helyzet a (most még) PlayStation-exkluzív Horizon Forbidden West esetében is. Sony termékről lévén szó, a PlayStation 5 mellé egyéb extrákat is kapunk, hiszen adott az Auto HDR Tone Mapping és az Auto Genre Picture Mode is. Előbbi magától a játékokhoz optimalizálja a HDR-t, míg az utóbbi annak megfelelően állítja be a képmódot, hogy éppen játszunk, vagy filmet/sorozatot nézünk.

Szajki Bálint / 24.hu A képminőség átlagon felüli.

Az Inzone M9 amúgy nemcsak a kijelzővel és az elérhető funkciókkal kényezteti a felhasználókat, de többek között portokban sem szenved hiányt. Két HDMI 2.1, egy DisplayPort 1.4, egy USB Type-C (DP Alternate Mode), egy USB Type-B, három USB Type-A, illetve egy 3,5 mm audio várja a felhasználókat – külön öröm, hogy az összes csatlakozó lefelé néz, így nem kell a kábeltörés miatt aggódni. Adott továbbá a beépített hangrendszer, bár a mindösssze 2 wattos hangszóróktól nem nagyon szabad csodát várni. Ennél fontosabb, hogy kapunk USB Hub funkciót is, tehát a kijelzőre kötött egeret, billentyűzetet és fejhallgatót két gép is tudja használni. Ennek egyetlen hátránya, hogy a képjelet adó kábel (HDMI, DP) mellett az eszközöket még USB-n keresztül (C és B port) is rá kell csatlakoztatni a képernyőre, ami azért már elég nagy kábelkáoszt tud okozni egy asztalon.

Szajki Bálint / 24.hu Portokban nincs hiány.

Dizájn és szoftver

Bár az Inzone M9 elsősorban a PC-seket célozza, a külsején egyértelműen látszik, hogy a kialakítást a 2020 őszén piacra dobott PS5 inspirálta. Egyrészt ugyanazt a fekete/fehér színvilágot kapjuk, és az állvány dizájnja is a konzolt idézi. A monitor ezen része amúgy egész jól néz ki: van egy hátrafelé dőlő fő egység, amit egy erre felcsavarozható, fekete fém támaszték tart meg teljesen stabilan. A kijelző a vastagabb elemen csúsztatható fel és le, valamennyire állítható a dőlésszög, ugyanakkor forgatásra egyáltalán nincs lehetőség, illetve a képernyő nem állítható át függőleges módba sem. Az állvány fő egysége viszont üreges, a hátán pedig van egy lyuk, így adott a lehetőség az esztétikusabb látvány eredményező kábelrendezésre.

Szajki Bálint / 24.hu Ismerős ez a dizájn valahonnan.

Manuális kezelőszerv nem sok került a tesztalanyunkra: a burkolat hátsó részén, a jobb oldalon találunk egy bekapcsológombot, illetve egy analóg kart. Utóbbit jobbra/balra mozgatva állítható a hangerő, lefelé nyomva azonnal némíthatók a hangszórók, ha pedig benyomjuk, akkor megkapjuk a rengeteg opciót tartalmazó (de magyarul nem tudó) menüt. Itt megtalálunk minden lényeges információt (forrás, felbontás, képfrissítés, HDR, képmód), testre szabhatjuk a kijelzőnket, illetve bekapcsolhatunk olyan extrákat, mint az állandó célkereszt (és ennek színe/formája), a VRR, a frame rate számláló vagy éppen a sötét részeket jobban láthatóvá tévő Black Equalizer.

Galéria
Szajki Bálint / 24.hu

Az analóg karral könnyedén navigálhatunk a menüben, de mindez csak akkor szükséges, ha konzolra kötöttük a monitort, ugyanis Windows alá készült egy pillanatok alatt telepíthető Inzone Hub szoftver is, ahol egy jól átlátható grafikus felületen megkapjuk az összes létező opciót, és az egérrel kényelmesen kattintgathattunk a különböző lehetőségek között.

A program ráadásul valamivel többet nyújt, mint a kijelzős felület: itt például az is megoldható, hogy a kedvenc játékainkhoz egyedi beállításokat társítsunk. Ha ezt megtesszük, akkor az adott játék indításakor a monitor automatikusan átvált a megadott értékekre/funkciókra.

24.hu Az Inzone Hubban minden a monitorra vonatkozó beállítást megkapunk.

A Sonynak az is feltűnt, hogy a gamer kütyükre illik LED-fényeket rakni, így az Inzone M9 hátára is került egy csík, a szellőzőnyílások mögé, de látszik, hogy a japán gyártó még nem mozog kellően otthonosan a gamer perifériák területén. A fényerő eleve halovány (állítani pedig nem lehet), csak teljesen sötét szobában tűnik fel, hogy hátul van egy extra fényforrás, a testreszabhatóság pedig kimerül annyiban, hogy választhatunk az előre definiált tizenhárom szín közül.

Arra sincs lehetőség, hogy beállítsunk valamilyen, a hangokat vagy a képernyőn futó eseményeket lekövető vibrálást. Magyarán ezen hátlapi megoldásnak nincs sok értelme és haszna…

Szajki Bálint / 24.hu Világít, de minek…?

Prémium fokozat

A Sony újdonsága az apróbb hiányosságai ellenére is jó benyomást tett ránk, az egyelőre még nem túl elterjedt 4K/144 Hz-es monitorok között az abszolút csúcsot jelenti, főleg azért, mert itt a HDR-támogatás nemcsak cseles marketingszöveg, hanem tényleg egy olyan kijelzőz kapunk, ami rendelkezik akkora fényerővel, hogy megjelenítse a magas dinamikatartományú tartalmakat.

Ennek ugyanakkor ára van, ugyanis hazánkban kezdésnek 440 000 forintot kérnek ezért a készülékért.

Ez meglehetősen húzós összeg, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a (HDR-ben kevésbé erős) konkurencia már egy százassal olcsóbban is kínál hasonló kijelzőt. Gondolunk itt például az LG 27GN950 vagy éppen a Samsung Odyssey G7 modellekre. Ezeknél a Sony megoldása ugyan többet tud, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy szükségünk van-e ezekre az extrákra (tovább megyünk, egyáltalán a 4K felbontásra és a 144 Hz-es képfrissítésre). Véleményünk szerint az Inzone M9 azoknak lehet jó választás, akik egy bivaly számítógép és egy újgenerációs konzol mellé keresnek kijelzőt. Ha viszont nem ez a helyzet, pusztán egy PC mellé jobb választás lehet egy szerényebb képességű (de azért 144 Hz-re képes), de jelentősen olcsóbb monitor. Csak a konzol mellé pedig ideálisabb egy tévé, mondjuk egy OLED paneles, ami elérhető 42 vagy 48 hüvelykes méretben – a tesztalanyunk árából ugyanis már egy ilyet is simán le lehet akasztani a boltokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik