Tech

A Facebook is megkapja a Messenger két fontos funkcióját

Getty Images
Getty Images

A Facebook elkezdte tesztelni a hang- és videóhívások funkciókat a fő Facebook alkalmazásban is – írja a Bloomberg. Ezek az eszközök korábban bár megtalálhatók voltak a Facebookon (mivel akkor még egy és ugyanazon platform volt a Facebook és a Messenger), idővel átköltöztek a Messenger csevegőbe a nagy 2014-es szeparáláskor. Így ha valaki egy ismerőse profiljára barangolva hívást szeretett volna kezdeményezni a másik féllel, előbb át kellett váltania a csevegőre – ami egyben azt is feltételezte, hogy letöltötte a különálló Messengert is.

Connor Hayes, a Messenger termékmenedzserének elmondása szerint a jövőben mindegyik alkalmazásban lehetőség lesz erre, így kevesebbet kell váltogatni köztük. A tesztidőszak során egyelőre az amerikai felhasználók próbálgathatják, milyen videó- és hanghívásokat kezdeményezni egyenesen a Facebook alkalmazásból, de hogy mikor válnak elérhetővé szélesebb körben, még nem tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik