Tech játékteszt

Újra megnyílt a pokol, mi pedig ismét feldúltuk

A Doom 2016-os rebootjának végigjátszása óta vártuk azt a pillanatot, mikor újra kézbe vehetjük a régivágású belső nézetes lövöldözős játék újabb darabját. A napokban végre megjelent a Doom Eternal, tesztünkben pedig annak igyekszünk utána járni, hogy az új résznek sikerült-e felnőnie az előző epizódhoz, esetleg túlszárnyalni azt.
Korábban a témában:

A mára legendássá vált Doom története 1993-ban kezdődött, mikor az id Software megjelentette az időközben sorozattá bővült játék első részét. Az alkotók a program első epizódját (9 pálya) shareware formában (ingyenesen tölthető/játszható/megosztható) terjesztették, így két év alatt közel 20 millió emberhez eljutott, és az akkor forradalminak számító megoldásainak hála olyan sikeres lett, hogy más cégek mellett még a Microsoftnál is komoly problémát okozott, hogy a dolgozók ezzel játszanak.

A program már támogatta a lokális multiplayert, és a rengeteg LAN-parti fennakadásokat okozott a belső hálózatokon, amik leterheltté váltak a játéktól. Ezt megelégelve Bill Gates még az id Software felvásárlásán is elgondolkodott, de végül csak a kooperációnal maradtak: létrehozták a Doom 95 névre hallgató portot, ami lehetővé tette, hogy az eredetileg MS-DOS alapú játék és folytatásai Windows 9x operációs rendszereken is fussanak – az egyikben még Gates 3D szkennelt változata is feltűnt.

Innen indultunk 27 éve. Fotó: Bethesda

Sokadik eljövetel

A szintén zajos sikert arató, 95-ös második rész (Doom II: Hell on Earth) után ugyan jelentek meg kiegészítők, rajongói és újraépített verziók, de igazi folytatás hosszú évekig nem érkezett. A 2004-ben kiadott Doom 3 erősen megosztotta a rajongókat, és a következő teljes értékű epizódra egészen 2016-ig kellett várni. Az ekkor kiadott Doom már nem folytatás volt, hanem reboot, és egyaránt

hatalmas sikert aratott a játékosok és a kritikusok körében.

Sok más akkori játékkal szembemenve a régi értékeket tartotta szem előtt, nem próbálkozott hatalmas újításokkal, helyette a 23 éves előd játékmenetét, a pörgős darálást részesítette előnyben. Minden stimmelt, hogy a nosztalgiafaktor az egekbe szökjön: a szörnyek, a fegyverek és a pályák kialakítása is. Mindehhez párosult Mick Gordon pörgős indusztriális metálzenéje és a látványos animációk: a pályákon előrehaladva már a felpörgő taktusokból tudni lehetett, hogy fájdalmat kell osztanunk, méghozzá sokat.

Azóta eltelt négy év, az adrenalinfüggő játékosok pedig kéztördelve várták az áhított folytatást, ami március 20-án végre meg is érkezett. A fejlesztés ugyan sokáig tartott, a megjelenési dátum is folyton csúszott, de megérte várni, hiszen a játék simán hozza az elvárt szintet, sőt még túl is teljesít – de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk részleteiben, merre haladt tovább a pokoli utazás.

Doom Eternal

A játék alapjai nem igazán változtak és a sztori részleteibe sem érdemes belemenni, hiszen egy Doom-játékról beszélünk, bár kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest azért komplexebb képet kaphatunk a világunkról, és az irányítására ácsingózó démonokról. Lényegében két oldal van, a szörnyek és mi, valakinek pedig pusztulnia kell. Nyilván kitalálható, mi lesz a tizenpárórás játék vége. Naugye.

Isten hozott a pokolban! Fotó: Steam

Az előrehaladás módja csak egy leheletnyit változott: ezúttal egy űrhajóról jutunk el a megszokott, csőszerű pályákra, amik most is arénákba torkollnak, a kiszélesített tereket kipucolva pedig haladhatunk tovább a következő csövön át az újabb arénába. Akár károghatnánk is, hogy 2020-ban ez mennyire olcsó húzás, de valójában nincs ezzel semmi probléma. Már csak azért sem, mert nem maradunk újítások nélkül. A fegyverek tuningolása ugyan nagyjából az előző részben megismert módon működik, a képességek és a másodlagos tulajdonságok terén sincs nagy eltérés, viszont az űrhajó tartogat meglepetéseket. A ruhánk és képességeink fejlesztésében is van szerepe, bebarangolva pedig új képességek nyithatók meg, ha a pályákon begyűjtött üzemanyagcellákat bepattintjuk a helyükre.

A játékmenet szintén változott, mondhatni kibővült, hiszen az arénák közti szakaszok sokszor ügyességi akadálypályának is beillenek, ahol duplaugrásokkal és falmászással tudunk előre haladni. Nem túl bonyolult fejtörők ezek, de mindig pont időben törik meg a játékmenetet, hogy ötletességükkel némi színt vigyenek a játékba, így akadályozva meg, hogy kiégjünk a véget nem érő darában.

Ebben további segítség, hogy az ugrás mellett a „szökkenés” (dash) is megjelent a játékban, amivel rövid idő alatt tehetünk meg nagyobb távokat. Használni sűrűn kell, hiszen az arénás csatákban izzasztó szituációkból tudunk kikeveredni a segítségével. De nem csak ilyen helyzetben lehet életmentő: most sem vagyunk elkényeztetve lőszerrel, minden csatát taktikusan kell megvívni, a szörnyek fajtájához igazítva a használt fegyvert, a ránk váró területeken pedig sűrű ugrálások közepette kell gyűjtögetni a muníciót, mert

pikk-pakk kifogy a magtár a meggyköpködőből.

Az ilyen kínos és veszélyes szituációkban persze mindig segítségünkre lehet régi jóbarátunk, a láncfűrész, hiszen az áldozatainkat kettékapva életerőt, pajzsot és lőszert kapunk, méghozzá ipari mennyiségben. Újításként akad még vállra akasztható lángszóró, az ellenséget lefagyasztó gránát, valamint feltölthető szuperütés, amivel csodás lökéshullámokat hozhatunk létre.

Hellómi! Fotó: Steam

És még nem is beszéltünk egy igazi klasszikusról, ami a kezdetektől része a sorozatnak, és most egy pazar kiegészítővel tér vissza. Természetesen a kétcsővű sörétes puskáról van szó, vadiúj láncos kampóval, ami lehetővé teszi, hogy az ellenfelet magunkhoz rántva optimalizáljuk a fegyver hatótávját.

Pokoli jó!

Itt pedig el is érünk a konklúzióhoz: a kétcsővű sörétest olyan módon kapjuk meg, amit nem spoilerezünk el, hiszen kőkeményen aláver a legnagyobb rajongónak is. És ez a lényeg! Az egész játék másról sem szól, mint arról, hogy a legkreatívabb módon elégítse ki a sorozat megszállottjait. A Doom Eternal olyan egyvelege a modern megoldásoknak, a régivágású pályatervezés és játékmenet feltubózásának, a kőkemény metalcore, és a különböző utalásoknak, amit viszonylag kevés klasszikus újkori feltámasztásának sikerült eddig megugrania.

Az új Doom üdítő színfoltja napjaink játékfelhozatalának,

kiemelkedik a battle royale rengetegből, és többet nyújt, mint a nyolcvanhatodik semmitmondó akció-szerepjáték. Végre egy játék, ami úgy találja fel újra önmagát, hogy közben nem köpi szemen a felmenőit. Kérdem én, szükség van hosszú átvezetőkre, kilométeres világbemutató dokumentációkra, választható opciókra a véget nem érő párbeszédekben, vagy netán arra, hogy döntéseink különböző módon változtassák meg a játék végét? Isten őrizz, itt semmi másra nincs szükség, csak üvőltő metálzenére, pörgős játékmenetre és egy kibaszott nagy puskára.

A Doom Eternal 2020. március 20-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünk a PC-s verzió alapján készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.