A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon Elon Musk űrtechnológiai vállalata, a SpaceX, amelynek tőzsdei bevezetése (IPO) a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet. Mint arról korábban írtunk, az IPO közelebb viheti a dél-afrikai származású techgurut ahhoz, hogy a világ első dollárbilliomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit az XTB befektetési platform vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
A SpaceX a tőzsdei debütálás során a vállalat mintegy 4 százalékát kívánja értékesíteni a befektetőknek, hozzávetőleg 75 milliárd dollárért. Ez a teljes vállalat értékét közel 1,8 billió dollárra becsüli. Amennyiben a kibocsátás paraméterei nem változnak, ez minden idők legnagyobb IPO-ja lehet, jelentősen túlszárnyalva a korábbi rekordot, amelyet a Saudi Aramco tartott 2019-ben 25,6 milliárd dolláros kibocsátással.
A tőzsdére lépést követően Elon Musk továbbra is a vállalat részvényeinek mintegy 42 százalékát birtokolná, a többi meglévő részvényes 54 százalékot tartana meg, míg körülbelül 4 százalék kerülne szabad forgalomba. A vállalat több részvény osztállyal rendelkezik, így Musk az IPO után is megőrzi irányító szerepét, mivel továbbra is a szavazati jogok több mint 80 százalékával rendelkezne.
Bár a SpaceX kezdetben nem kerülne be például az S&P 500 indexbe, várhatóan már körülbelül két héttel a tőzsdei bevezetés után csatlakozhat a Nasdaq indexhez, ahol kezdetben kevesebb mint 1 százalékos súllyal szerepelne. Az index kezelői ehhez módosították a felvételi szabályokat, lehetővé téve a vállalat gyorsabb bekerülését. Amennyiben ez végbe megy, a szakértő szerint a világ nyolcadik legnagyobb vállalata lehet a SpaceX, olyan cégek mögött, mint az Nvidia, az Apple, a Google, a Microsoft, az Amazon, a TSMC és a Broadcom.
Vannak veszélyek
A SpaceX 2025-ben 18,7 milliárd dollár árbevételt ért el, ami éves szinten 33,2 százalékos növekedést jelentett. A társaság ugyanakkor körülbelül 5 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el, miközben egy évvel korábban még mintegy 800 millió dollár nyereséget termelt. A legnagyobb üzletág a konnektivitás, amelybe többek között a Starlink műholdas internetszolgáltatás tartozik. Ez a szegmens az idei első negyedévben 3,3 milliárd dolláros bevételt generált, és a szolgáltatások bővülésének köszönhetően dinamikusan növekszik.
A második üzletág az űripari tevékenység, amely körülbelül 662 millió dollár bevételt termelt. Ide tartozik lényegében minden, ami az űrrepülésekkel kapcsolatos. Ez a terület szorosan kapcsolódik a Starlinkhez, hiszen a vállalat saját rakétái juttatják pályára a műholdakat. A harmadik üzletág a mesterséges intelligencia, amelybe például az xAI, az X közösségi platform és a Grok chatbot tartozik. Ez a szegmens 818 millió dollár bevételt ért el, ugyanakkor 2,5 milliárd dolláros veszteséget termelt.
A vállalat ugyanakkor elismeri, hogy ezek a célok jelentős technológiai, pénzügyi és szabályozási kockázatokkal járnak, miközben a megvalósítás időzítése is rendkívül bizonytalan. Épp ezekből is kifolyólag a befektetőknek érdemes szem előtt tartaniuk, hogy az IPO-kat követő első kereskedési napok rendszerint rendkívül volatilisak, így jelentős árfolyam-ingadozásokra lehet számítani.

