A hétvégén tisztújító kongresszust tart a Fidesz; talán ettől nem függetlenül a másik korábbi kormánypárt, a KDNP is bejelentette, hogy hasonló eseményt tartanak majd augusztus végén. Itt majd a tagok „értékelik az elmúlt négy kormányzati ciklus tapasztalatait és tisztújítási kérdésekről is döntenek”, legalábbis azon levél tartalma alapján, amit a párt tagjainak küldtek ki, és amely az MTI birtokába is eljutott.
A Latorcai Csaba ügyvezető alelnök által jegyzett dokumentum szerint „az országos választmány elnöksége és az ügyvezető elnökség széles körű egyeztetéseket folytatott”, hogy minél teljesebb képet kapjanak a KDNP elmúlt kormányzati ciklusokban végzett tevékenységének párton belüli megítéléséről, valamint az országgyűlési választási kampány tapasztalatairól. Ennek során állítólag külön egyeztettek az önkormányzati feladatot vállaló párttagokkal, „a fiatalabb generáció képviselőivel” és a vármegyei elnökökkel is.
A jövő céljai között a legmarkánsabbnak azt tartják, hogy „közérthető, korszerű válaszokat adjanak a kor kihívásaira” és még jobban erősítsék kapcsolatukat a választókkal és természetes társadalmi közösségeikkel.
Ebben a munkában bátran építhetünk a keresztény társadalmi tanítás értékeire, különös tekintettel a szolidaritás és a szubszidiaritás elvére
– olvasható a levélben.
Ami a gyakorlati teendőket illeti: a tájékoztatás szerint július elejére egy memorandum készül a jelen helyzetről és a jövő útjáról, amelyet valamennyi párttagnak megküldenek. A tervezetről a nyár folyamán a helyi közösségektől és a vármegyei választmányoktól várják a visszajelzéseket és a beérkező észrevételeket feldolgozzák. Várhatóan augusztus 30-án, minden párttag számára nyitott „Kereszténydemokrata napot” és ennek részeként országos választmányt tartanak Budapesten. A választmány értékeli az elmúlt négy kormányzati ciklus tapasztalatait, valamint a memorandum elfogadásával ki tudja jelölni a párt jövőjének irányait és dönteni tud az ehhez szükséges szervezeti, működési és tisztújítási kérdésekről.
Az MTI információi szerint a választmányi ülésen várhatóan elrendelik a párt tisztújítását. A cél, hogy a folyamatok a legkésőbb november végéig lezáruljanak, hogy azt követően „a párt megújuló jövőjének szentelhessék az energiákat”.


