Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Legfőbb Ügyészség és a Központ Nyomozó Főügyészség sem erősítette meg Havasi Bertalan azon kijelentését, hogy politikai vegzálások, és gyalázkodások miatt lett öngyilkos két fideszes aktivista a választások után. A Fidesz kommunikáció igazgatója a Védvonal megalakulásával kapcsolatos közleményében írt arról, hogy milyen beszólásokat, sértegetéseket kell elszenvedniük a bukott hatalom képviselőinek és híveiknek, és azt írta, hogy két korábbi segítőjük is öngyilkos lett a gyalázkodások miatt.
„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írta Havasi. A Fidesz kommunikációs vezetőjét súlyos állításai után kerestük, hogy a kegyeleti szempontokat tiszteletben tartva tisztázzuk az esetek körülményeit, ám Havasi nem válaszolt kérdéseinkre.
Szerettünk volna többet is megtudni a Havasi Bertalan által említett öngyilkosságokról. Mivel a kommunikációs igazgató nem közölte, hogy melyik településen vagy megyében történtek az esetek, ezért megkerestük az ORFK-t, és a Legfőbb Ügyészséget is.
