Tech

Furcsa dolgokat manipulálnak Donald Trump fotóin

Donald Trump köztudottan aktívan használja a közösségi médiát, a Twitteren közzétett szösszeneteiből már karikatúragyűjtemény is született. Eddig kevés szó esett viszont arról, hogy a Facebookon és az Instagramon posztolt képei is megérnek egy misét, a Gizmodo portálnak ugyanis feltűnt, hogy a rasszizmussal és xenofóbiával tűzdelt bejegyzések közt manipulált fotók is vannak.

A portál megfigyelése szerint a Trumpot ábrázoló képek némelyike átesett egy kis photoshopos (vagy facetune-os) retusáláson, aminek következtében az elnök vékonyabbnak tűnik, az ujjai pedig hosszabbak, és összességében is előnyösebb az alakja. Ez vélhetően szándékos, mert a portál szemfüles szerzői legalább három olyan fotót találtak a közelmúltból, amelyeket összevetve nyers verziójukkal jól látható a különbség, ezeket gifekkel szemléltették.

A legutóbb, január 17-én közzétett kép eredeti verziója a Fehér Ház Flickr-oldalán is fenn van, egymás mellé helyezve a kettőt pedig szembetűnik, hogy az elnök vállai vékonyabbak és szélesebbek, az arcáról is lefaragtak egy keveset, és digitális fodrásznál is járt.

A legfurcsább mégis az, hogy a hírhedten rövid ujjú elnök mutatóujján is húztak picit. Az elnök ügyvédje korábban kikotyogta, hogy Trump azóta különösen érzékeny az ujjméretére, mióta Graydon Carter újságíró „rövidujjú újgazdagnak” nevezte őt.

Az nem meglepő, hogy hírességek retusált fotókkal próbálnak előnyösebbnek tűnni a közösségi felületeken, de Trumptól ez főleg azért kellemetlen, mert folyamatosan az álhírekre panaszkodik, csapata mégis olyan fotókat készít, amik nem felelnek meg a valóságnak – pedig vélhetően senkit nem érdekelne az, hány kilót szedett fel vagy milyen hosszú az ujja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik