Tech

A fiatalok a fél napjukat valamilyen kütyüvel töltik

Az Y generáció, más néven a millenniumi nemzedék tagjai akár napi tizenegy órát is képesek a különféle digitális eszközökön tölteni, állítja a Nielsen azon jelentése, ami az Egyesült Államokban végzett teljes körű, médiatartalom-fogyasztási szokásokat felmérő kutatáson alapszik.

A digitális eszközök meghatározó trendjei mögött az Y generáció kiterjedt eszközhasználata húzódik, hiszen a millenniumi generáció tagjai az éber órák kimagasló számát ezen a készülékek (okostelefonok, tabletek, laptopok) használatával töltik.

A különféle tartalmak okostelefonon történő fogyasztásában kiemelkedő szerepet töltenek be a videók: ezek népszerűsége jelentősen megugrik az olyan tevékenységek során, mint az ingázás, a taxizás vagy éppen az orvosnál várakozás, és ez a fajta passzív fogyasztás jelentősen megnöveli a napi médiaidőt, egyben hozzájárul az elfoglaltság, hasznos időtöltés érzetéhez.

Ezzel szemben az idősebb nemzedékek inkább a nagyobb képernyőket, azaz a televíziót vagy a laptopot preferálják.

A felmérésből az is kiderül, hogy minél fiatalabb az adott tartalomfogyasztó, annál kisebb az általa használt készülék (tablet, okostelefon). Ugyanakkor az Y generáció tagjai számára a televízió csupán egy képernyő, amely sokkal több funkció betöltésére képes, mint a szimpla tévézés: egyaránt használható videojátékokhoz, internetezésre vagy akár zenehallgatásra is.

Forrás: ThinkStock

A Nielsen Y generációs felmérése rámutatott arra is, hogy a közösségi média sztárjai napjainkban már igazi celebritások, hitelességük, értékük a klasszikus értelemben vett filmcsillagokéval egyenlő. Ez meglehetősen nagy paradigmaváltás a korábbi generációk felfogásához képest.

A hirdetésblokkolók használata is másféle attitűdöt sejtet: telepítésüket nem a megjelenített tartalmak indokolják, hanem az, hogy a reklámok lelassítják a készülékeiket, ami csökkenti a fogyasztott tartalommal töltött idő élményét. Érdekesség, hogy nem ritka a tudatos reklámfogyasztás, amennyiben a fogyasztók azokat viccesnek vagy érdekesnek találják. Emellett ingyenes szolgáltatásért cserébe hajlandóak elfogadni a reklámokat (pl. Youtube, Spotify), ami fontos potenciál a piaci szereplők számára.

Az Y generációra kifejezetten jellemző, hogy legalább napi 30 percet tölt videók okostelefonon történő nézegetésével, tartózkodási helytől függetlenül (akár a konditeremben, vonaton vagy éppen otthon), a „video-on-the-go” a mindennapjaik része.

Amennyiben fizetős zeneszolgáltatást vesznek igénybe, jellemzően egy előfizetés mellett több egyéb platformon is jelen vannak, csak így képesek a teljes zenei palettát lefedni. Albumok helyett mindenekelőtt saját lejátszási listákat hallgatnak, és nem ritka a multitasking sem: videós tartalmak fogyasztásával párhuzamosan egyéb tevékenységet is végeznek, egyszerre akár több képernyőn is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik