Tech

65 ezret kérnek a tökéletes fotókat készítő kameráért

A Google még tavaly jelentette be a Clips névre hallgató apró kameráját a Pixel 2 okostelefont leleplező rendezvényén, de az egészen picike fényképezőgép csak a hét elején vált elérhetővé a keresőóriás webshopjában. A mindössze 5×5 centiméteres kütyü 249 dollárba, azaz nagyjából 65 000 forintba kerül, és mindezért cserébe azt ígéri a Google, hogy

az apró kamera tökéletes képeket készít.

Mielőtt rátérnénk a tökéletesség részleteire, érdemes tudni azt is, hogy a Clips nem hagyományos kamera, tehát nem arra tervezték, hogy egy gombot lenyomva készítsünk fotókat vele. Az apró szerkezetet csak le kell helyezni valahová, és a kütyü magától dönti el, hogy mikor kattint el egy képet, méghozzá a belsejében dolgozó mesterséges intelligencia és folyamatosan tanuló algoritmusok segítségével.

Nem vicc, a termék hivatalos leírása szerint a Google Clips elég okos ahhoz, hogy felismerjen arckifejezéseket, felmérje a megfelelő fényviszonyokat és helyzeteket, így kapva el a lehető legspontánabb és legtökéletesebb pillanatokat, ráadásul a fotózást végző mesterséges intelligencia folyamatosan fejlődik, így elméletben a fotók az idő múlásával egyre jobbak és jobbak lesznek.

Ha valaki ezt kellően bizarrnak és aggályosnak tartja, az nem véletlen, de a termékért felelős Justin Payne mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy az elkészült képek csak az apró kütyün tárolódnak, ráadásul egy apró fény jelzi, ha kamera aktív, és csak 1-4 méteres távolságban készít fotókat.

Forrás: Google

Ezek az információk ugyan nem feltétlenül nyugtatnak meg mindenkit, ugyanakkor teljesen érhető, ha az ember oldalát furdalja a kíváncsiság, hogy egy apró kütyü milyen spontán képeket készít róla a mindennapokban. A Clips aksija egyébként három óráig bírja feltöltés nélkül, 130 fokban látja be az előtte lévő teret és 16 GB-nyi háttértárral rendelkezik – utóbbi elég sok képnek biztosít helyet, és kíváncsiak is lennénk, hogy a mesterséges intelligencia milyen gyorsan tölti meg a rendelkezésére álló tárhelyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik