Az Xbox One és a PlayStation 4 egy hét különbséggel jelentek meg 2013 novemberében, és hiába telt el mindössze négy év, a két konzol már ezen rövid idő alatt is számos változáson esett át. 2016-ban mindkét gépből megjelent az áttervezett, kisebb, valamivel kompaktabb változat (Xbox One S, PS4 Slim), majd mindkét gyártó bejelentette, hogy előállnak egy erősebb hardverrel felszerelt verzióval.
Ezt a versenyt a Sony nyerte, hiszen a PlayStation 4 Pro már tavaly novemberben a boltokba került: a processzor 1,6 GHz-ről 2,13 GHz-re ugrott, a grafikus chip 18 helyett már 36 maggal dolgozott, és a GPU 1,8 TeraFLOP-nyi számítási kapacitás 4,2-re nőtt.
Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy a gép már képessé vált a játékok 900p/1080p-nél magasabb felbontású (akár 4K-s), és a korábbinál részletesebb grafikájú kirajzolására, amit azon olyan címek, mint a Horizon Zero Dawn és az Uncharted: The Lost Legacy gyönyörűen ki is használtak.
Mindeközben a Microsoft műhelyében készült a korábban csak Project Scorpio néven ismert Xbox One X, amiről a hivatalos bejelentést követően kiderült, hogy még a PS4 Prónál is erősebb lesz: nyolc x86-os processzormag 2.3 GHz-es órajellel, grafikus processzor negyven, 1172 MHz-es számítási egységgel, amit 12 GB GDDR5-ös RAM egészít ki 326 GB/s-os sávszéllel. Emellé jár még egy 1 TB-os merevlemez, és ellentétben a PlayStation 4 Próval, a Microsoft új gépében helyet kap egy 4K UHD Blu-ray olvasó is.
Ugyanis legerősebb hardver ide vagy oda, a játékosok még mindig az adott gépekre érkező exkluzív címek alapján választanak konzolt, és ezen a területen a Sony messze a redmondiak előtt jár, sőt még az idén debütált Nintendo Switch is képes megszorongatni az Xboxot.
MINDEN AZ EXKLUZÍVOKON MÚLIK
Exkluzívak azok a játékok, amik csak egyetlen platformra érhetők el. PlayStationön ilyen az Uncharted-széria, a God of War-sorozat, a The Last of Us, a Bloodborne, a Killzone, míg Xboxon a Halo-játékok, a Gears of War, a Fable, vagy épp az autós Forza-programok, bár a Microsoft az utóbbi években stratégiát váltott, és az egykor kizárólag konzolos sorozataik manapság rendre megjelennek Windows 10-re is.
Az Xbox One X viszont 165 000 forintról indul, és jelenleg kevés olyan ütős cím van a kínálatában, ami valóban komoly tömegeket inspirálhatna a vásárlásra. Napjainkban a Forza Motorsport 7 az egyetlen olyan exkluzívnak mondható cím, ami igazán kihasználja a gép erejét, a jövőre nézve pedig olyan, kisebb hype-pal rendelkező játékok vannak a csőben, mint a zombis State of Decay 2, a nyitott világú Crackdown 3 vagy éppen a kalózos Sea of Thieves és a Jurassic World Evolution, ami egy stratégia.
Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az új Xbox a megjelenéskor száznál is több új és korábbi játékhoz kínál majd olyan frissítést, amitől az adott programok szebbek és/vagy gyorsabbak lesznek. Viszont ezen a ponton azért felmerül egy nagyon fontos kérdés:
TŰKÖN ÜLVE VÁRJUK
Ez a kérdés a PS4 esetében ugyanakkor nem nagyon merül fel, hiszen a Paris Game Week előestéjén tartott konferencián a Sony megmutatta, hogy az olyan idei nagyágyúk, mint a korábban már említett Horizon Zero Dawn és Uncharted: The Lost Legacy után még bőven akadnak olyan ígéretes exkluzívok a tarsolyukban, amik biztosíthatják a PlayStation további dominanciáját.
EGY SZAMURÁJ ÚTJA
A szintén PlayStation-exkluzív InFamous-játékokkal elhíresült Sucker Punch fejlesztőcsapat vadiúj alkotása 1274-be repíti vissza a játékosokat, ahol egy szamuráj bőrébe bújva kell szembeszállnunk a Tshushima szigetét megszálló mongolokkal.
A Ghost of Tsushima egy kifejezetten brutális akciójátéknak ígérkezik, amiben a becsület útjáról letérve, „szellemként” kell elégtételt vennünk az otthonunkat fenyegető betolakodókon. Megjelenési dátum még nincs, de a látványos és véres csaták kedvelőinek ezt a címet érdemes már most megjegyezni.
PÓKEMBERBŐL SOSEM ELÉG
Valamirevaló hálószövős videojáték már jó régen került a boltok polcaira, de nagyon úgy tűnik, hogy 2018-ban végre egy olyan programot kapunk, ami méltó lesz az egyik legnépszerűbb szuperhőshöz. A szimplán Spider-Man címmel készülő alkotás nyitott világú akciójáték, aminek semmi köze a Marvel filmes univerzumához, főszerepben pedig egy immáron 23 éves Peter Parkert láthatunk.
Eredeti, eddig sosem látott sztori, csodálatos látványvilág, új kosztüm, ráadásul felbukkan Miles Morales, a fiatalabb Pókember, és ezúttal még az újságíróként dolgozó Mary Jane is irányítható lesz.
A BLADE RUNNER ÉS A WESTWORLD SZERELEMGYEREKE
A PlayStation 3 egyik legjobb és legemlékezetesebb címe volt a Heavy Rain, amit a francia Quantic Dream készített. A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő csapat hamarosan befejezi a legújabb játékát, a Detroit: Become Human jövő tavasszal kerül a boltokba, és a kipróbálható verzió alapján (erről hamarosan bővebben is beszámolunk) legalább annyira ütős lesz, mint a 2010-es elődje.
A nem túl távoli jövőben játszódó sztori szerint az androidok már a mindennapok részei, és a több szereplőt mozgató, a döntéseinkkel befolyásolható történet olyan húrokat penget, mint a legendás Blade Runner (és folytatása), illetve az HBO-féle Westworld. Öntudatra ébredő gépek, lázadás, mindez meglehetősen nyomasztó környezetben, súlyos döntésekkel és páratlan hangulattal.
A SKANDINÁV ISTENEK SEM MENEKÜLNEK
A PlayStation egyik legjobb és legfontosabb exkluzív tartalma a God of War-sorozat, amiből 2018-ban már a nyolcadik rész lát napvilágot, szimplán csak God of War címmel, ismét az elpusztíthatatlan Kratos-szal a főszerepben, aki mellett ezúttal már ott lesz a fia is.
A történet szerint a God of War III után járunk, és a legújabb rész ezúttal amolyan rebootként is szolgál. Hősünk a görög mitológia istenei és lényei után ezúttal skandináv „vizekre” evez, és onnan ismerős szereplőkkel veszi fel a harcot, miközben mentorként egyengeti az ifjú Atreus útját. A látványra biztos nem lesz panasz, és afelől sincs kétségünk, hogy a játékmenet is lehengerlőre sikeredik.
NEM CSAK EGY ÁRNYÉK
A Shadow of the Colossus eredetileg még 2005-ben jelent meg PlayStation 2-re, és az akkori konzolgeneráció egyik legjobb címe volt, amit mind a mai napig milliók imádnak. Nem csoda hát, hogy újabb feljavított változat készül belőle, méghozzá a PS4 erősebb hardveréhez igazítva, a korábban hatalmas sikert arató játékmenettel és hangulattal.
Párizsban ki is próbáltuk a 2018-ban érkező új változatot, aminek az irányítása ugyan kissé fura így 12 év elteltével, de az élmény mit sem változott, és hiába nem újdonságról van szó, sokakat ez a játék izgat a legjobban, ha a PS4 jövőbeni kínálatáról van szó.
A LEGBRUTÁLISABB KALAND
A párizsi konferencia legnagyobb dobása és egyben legdurvább bemutatója a Last of Us Part II kisfilmje volt, ami továbbra sem árult el szinte semmit 2013 legjobb játékának folytatásáról, viszont világossá tette, hogy az egyelőre megjelenési dátum nélküli program ezúttal sem lesz egy fáklyásmenet, és ismét egy brutális, kifejezetten felnőtteknek szánt játékot kapunk.
A posztapokaliptikus történet első része egyszerre volt felemelő és megrázó, nyomasztó és gyönyörű, ráadásul érdekes kérdéseket vetett fel, és a „zombis témát” is ügyesen kezelte. Pont ugyanezt várjuk a folytatástól is, viszont egyáltalán nem leszünk meglepődve, ha ennél végül sokkal többet kapunk.
TOVÁBB IS VAN…
Mindez pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen a AAA-kategóriás exkluzív címek mellett számos független fejlesztő játéka (Guacamelee 2, The Hong Kong Massacre, The Gardens Between, Spelunky 2 stb.), és PlayStation VR-os virtuális valóság program (például a Bravo Team és Blood & Truth) érkezik a PlayStation 4-re – utóbbiakról egy külön cikkben is megemlékezünk hamarosan.
A jelenlegi generáció gépei persze még legalább 5-6 évig köztünk lesznek, így a Microsoftnak bőven lesz ideje nagyot villantani, sőt meglepődnénk, ha nem dolgoznának már most is igazán ütős programokon.
Nyertest hirdetni a “konzolháborúban” éppen ezért még korai lenne, viszont jelenleg nem a nyers erőben verhetetlen Xbox One X szolgálja ki leginkább a játékosok igényeit, hanem a valamivel szerényebb hardverrel rendelkező PlayStation 4 Pro. Ez a gép szintén képes a (sokszor csak felskálázott) 4K, a HDR és az átlag PS4-esnél szebb látvány megjelenítésére, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a PS olyan játékokat kínál (a minden platformra elérhető nagyágyúk mellett), amit máshol nem kaphat meg az ember.
Nyitó illusztráció: Besenyei Violetta / 24.hu