Az olimpiai bajnok úszónő reakciója nem maradt el exférje csütörtöki posztjára, amely végén a Széchy-korszak károsultjainak nevezte a MÚSZ egyes vezetőit.
Magyar Péter, Ursula von der Leyen, Manfred Weber és még sokan Orbán Viktornak estek Strasbourgban az Európai Parlament vitanapján. Összeszedtük a legnagyobb szócsatákat.
Focimeccseket idéző hangulat alakult ki Orbán Viktor nyitóbeszéde után, de az élő közvetítésben nehezen volt hallható, mi is történik pontosan a teremben.
„Önök büntetnek minket, nem fizetik ki a pénzeket, a határvédelemhez sem járulnak hozzá” – mondta a Mi Hazánk EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna, aki szerint az EU bünteti Magyarországot, bojkottálni akarják a magyar elnökség programját.
Iaria Salis, a Magyarországon fogvatartott antifasiszta képviselő következett, aki azzal vádolnak a magyar hatóságok, hogy a tavaly februári, kitörés napi utcai támadások egyik szervezője volt.
Ismét Orbán Viktor kapta meg a szót, a miniszterelnök megköszönte a hozzászólásokat, majd azt mondta, hogy szívesen vitatkozott volna a programjukról, de az „láthatóan Önöket nem érdekli”.
Nagy hiba volt önre bízni a tanács elnökségét – mondta Orbánnak a radikális Baloldal nevében a német Martin Schirdewan, aki diktátornak nevezte a kormányfőt.
Megszólalt a 444.hu-nak a 19 éves Gyekiczki Márton, a DK érdi önkormányzati képviselője, aki egy váratlan akcióval megszakította kedden Orbán Viktor sajtótájékoztatóját az Európai Parlamentben.
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke arról beszélt, hogy Magyarország mindig számíthat az Európai Uniós szolidaritására, de hozzátette, hogy sokkolta Orbán beszéde, miután a magyar miniszterelnök egyetlen mondattal sem említette Ukrajnát.