vidnyánszky attila
Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettese, aki lelkiismereti okokkal magyarázta döntését.
2014. 07. 22. 13:01
„Akkor, amikor a párbeszédre volna szükség, fölösleges, megengedhetetlen módon szólalt meg" - így kommentálta a Nemzeti igazgatója a miniszterelnöki megbízott szavait.
2014. 05. 27. 07:02
Nyereséggel zárta 2013-at a Nemzeti Színház. Az új igazgató szerint ez már neki köszönhető, nem pedig az első félévnek, amikor még Alföldi Róbert vezette a teátrumot.
2014. 04. 28. 20:29
Csütörtökön mutatják be a Nemzeti dokumentumfilmet, amely a színház éléről távozó Alföldi Róbert utolsó időszakát eleveníti fel.
2014. 04. 24. 09:32
A Petőfi Sándor művéből készült előadást pénteken mutatják be a Nemzeti Színházban a színházigazgató rendezésében.
2014. 03. 05. 15:46
A Szlovák Nemzeti Színház elutasította Vidnyánszky Attila meghívását, nem vesz részt a budapesti Nemzeti Színház által márciusban rendezendő fesztiválon.
2014. 02. 03. 11:13
A Nemzeti Színház direktora szerint az első menetet már megnyerték, ami az új Nemzetit érő negatív véleményekre vonatkozik, de az igazgató szerint ez a meccs még nem dőlt el.
2013. 10. 29. 11:17
A Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozott a Hír24-nek.
2013. 09. 22. 09:00
A Nemzeti Színház igazgatója a csütörtökön megjelenő Heti Válasznak – az internetes verzió előzetese szerint – azt mondta: őt valójában az élet művészi megfogalmazása érdekelné, de „társadalmi létünk felfokozott hangulata és a közösség iránti felelősségérzet miatt” nem kerülheti ki, hogy közügyekkel is foglalkozzon.
2013. 09. 11. 14:19
A Nemzeti Színház partnerként kezeli a vidéki színházakat - hangsúlyozta kedden Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója a Balatonfüredi Művészeti Hetek megnyitó ünnepségén, amely előtt a Nemzeti, a Veszprémi Petőfi Színház és a balatonfüredi önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.
2013. 07. 03. 08:56
A Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lesz.
2013. 07. 02. 15:05
A színésznő nemrég elárulta, hogy nagyon várja már a Vidnyánszky Attilával való munkát, mert izgalmas rendezőnek tartja.
2013. 06. 17. 21:00
Kósa Lajos szerint orvosi segítségre szorulnak azok, akik azt állítják, buzizott, amikor egy videóüzenetben elköszönt Vidnyánszky Attilától.
2013. 06. 07. 14:41










