Kultúra

Alföldi távozásával nézői harmadát elvesztette a Nemzeti

Az igazgatóváltás után 40 ezer néző hagyta ott a Nemzeti Színházat. Ez a teljes nézőszám harmada.

Öt év után tavaly nyáron távozott a Nemzeti Színház éléről Alföldi Róbert. Leköszönése előtt a jegypénztáraknál kígyóztak a sorok, az emberek képesek voltak órákat várni azért, hogy valamelyik utolsó Alföldi-előadásra jegyet vehessenek.

Kíváncsiak voltunk, hogy az új igazgató, Vidnyánszky Attila is tudta-e hozni ezt a szintet, érkezését a nézők hogyan fogadták, ezért a Nemzeti Színháztól kikértük Alföldi utolsó évadának, illetve Vidnyánszky Attila első évadának nézőszámait. Hogy az összehasonlítás ne torzítson, kikértük azokat az adatokat is, amelyek Alföldi első évadára vonatkoznak.

Az eredmény mindkét esetben a távozó igazgató javára billenti a mérleget, nem is kevéssel. Mint a Nemzeti Színház által átküldött adatokból kiderül, Alföldi utolsó évada, tehát a 2012/2013-as évad összesen 129 ezer nézőt hozott, ehhez képest Vidnyánszky első évada 88 ezer nézőt tudott a színházba becsalogatni. Ez annyit jelent, hogy a színház egyik évről a másikra nézői harmadát elveszítette, összesen 40 ezer főt.

Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha Vidnyánszky első évét Alföldi első évével hasonlítjuk össze. A különbség ez esetben 26 ezer fő, ugyancsak Alföldi javára. A 2008/2009-es évadban ugyanis 115 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra a 2013/2014-es 88 ezer fővel szemben.

 

Nem csak a teljes nézőszám, az egy előadásra jutó nézőszám is csökkent. Alföldi első évadában ez a szám 288 fő volt (399 előadás, 115 ezer néző), az utolsó évadban pedig 332 fő (390 előadás, 129 ezer néző). Vidnyánszky első évadában ez a szám 261 főre csökkent (340 előadás, 88 ezer néző).

Megkérdeztük a Nemzeti Színházat a teltházas előadások alakulásáról, valamint arról is, hogyan alakultak a színház bevételei a fenti évadokban, ezt azonban nem sikerült megtudnunk. Azt írták, e kérdésekre nem áll módjukban választ adni, mivel ebben a bontásban nem gyűjtik az adatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik