Kultúra

Vidnyánszky is kíváncsi az Alföldi-filmre

Csütörtökön mutatják be a Nemzeti dokumentumfilmet, amely a színház éléről távozó Alföldi Róbert utolsó időszakát eleveníti fel. A társulat színészei nem kívántak nyilatkozni az alkotásról a Borsnak, de az új direktor tervbe vette, hogy beül a filmre.

A Nemzeti Színház sajtóosztályán keresztül üzent a Borsnak Vidnyánszky Attila, hogy az igazgató még nem látta a filmet, de tervezi, hogy megnézi. A Nemzeti Színház jelenlegi társulatából több művészt is megkerestek a témában, ám egyikük sem kívánt megszólalni. Alföldi egyik legjobb barátja és kollégája, a korábban szintén a Nemzeti társulatában játszó Stohl András viszont már látta is az alkotást, és nagyon tetszett neki.

Salamon András a Nemzeti dokumentumfilm rendezője az ATV-nek elmondta, hogy „a film két ellentétes folyamatot mutat be: egyrészt a Mephisto című darab épülését az első próbáktól a színház utolsó előadásáig, a premierig, és ezzel párhuzamosan egy társulat szétesését, elmúlását, megszűnését”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik