usa

A Handelsblatt német üzleti és egyben politikai napilap keddi információ szerint az illetékes amerikai szervek a német autógyár mellett számos európai vállalatot vizsgálnak. A Daimlerhez hasonlóan többen közülük elismerték, hogy az üzleti sikerek előmozdítása céljából korrupcióhoz folyamodtak, és a peren kívüli megegyezés érdekében inkább fizettek az Egyesült Államoknak. A Handelsblatt szerint az amerikai igazságügyi minisztérium, [...]
2010. 03. 30. 14:52
Ellen Tauscher fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár annak kapcsán beszélt erről helyi idő szerint hétfőn Washingtonban újságíróknak, hogy Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök múlt pénteken telefonon megállapodott a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről szóló új START-szerződés utolsó részleteiről. Ez jelentősen csökkenteni fogja a két ország atomarzenálját. A harcászati [...]
2010. 03. 30. 09:34
Az első európaiak, akik partra szálltak Alaszkában, a dán felfedező, Vitus Bering által vezetett expedíció tagjai voltak. 1741-ben az oroszok megbízásából birtokba vették a másfél millió négyzetkilométernyi területet. A gazdag fauna odavonzotta a prémvadászokat és kereskedő társaságokat, melyek közül a legnagyobb a kormányt képviselő és az első állandó települést alapító Orosz-Amerikai Társaság volt. A gyarmat [...]
2010. 03. 30. 07:56
A Michigan, Indiana és Ohio állam területén helikopterek támogatásával végrehajtott rajtaütések a Hutaree elnevezésű milícia tagjai ellen irányultak. Az engedély nélküli fegyvertartással vádolt személyeket hétfőn állítják bíróság elé – közölte helyi idő szerint vasárnap az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik munkatársa.
2010. 03. 29. 10:40
Az Exxon Valdez olajszállító tankhajó 1989. március 24-én feneklett meg az Alaszkai partoknál. A 211 ezer tonnás tankerből 50 millió liter nyersolaj folyt a tengerbe, 1300 négyzetkilométernyi területet szennyezett be, vastag olajréteggel borítva be még Alaszkától több száz kilométerre is a tengerpartot. A gondatlanságból okozott baleset minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta. Becslések szerint [...]
2010. 03. 24. 08:52
A két politikus találkozóját azt követően jelentették be, hogy Netanjahu telefonon felhívta az éppen Moszkvában tárgyaló amerikai külügyminisztert. Izraeli részről azt közölték, hogy a kormányfő kölcsönös bizalomerősítő lépéseket javasolt a zsidó állam, illetve a Palesztin Hatóság részéről Ciszjordániában: de ezekről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Az amerikai és az izraeli kormány között a korábbinál rosszabb [...]
2010. 03. 19. 08:06
A hónapokig tartó művelethez – amelynek során az országban élő minden személyt nyilvántartásba vesznek – 360 millió kérdőívet nyomtattak ki, amelyet már elkezdtek postázni a háztartásokba. Ezen a héten már 100 millió kérdőív a postaládákba kerül; a népszámlálási hivatal levélben, vagy megbízottai útján személyesen első körben 134 millió családdal veszi fel a kapcsolatot. A népszámlálás [...]
2010. 03. 19. 07:48
A jégkorong Hírességek Csarnokában helyezik el azt a korongot, amelyet a kanadai Sidney Crosby ütött az amerikaiak hálójába a vancouveri téli olimpia hokidöntőjének hosszabbításában. A nemzetközi szövetség (IIHF) közleménye szerint a pakkot nagyon nehezen találták meg, a győztes gól után ugyanis rengetegen rohantak be a jégre. A történtek áttekintését követően végül csak a múlt héten [...]
2010. 03. 17. 08:29
A külpolitikai lap a New York Times nyomán azt írja, hogy a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz képest nem mutatott változást és továbbra is 9.7 százalékon áll. Néhány közgazdász szerint az, hogy a foglalkoztatottság a korábbi hónapok tendenciáival ellentétben nem csökkent tovább, már önmagában fejlődésnek tudható be: “Ez meglepően jó… sokkal jobb, mint amilyennek korábban [...]
2010. 03. 11. 09:04
Összesen 93 tanárt érint a szigorú intézkedés a Rhode Island államban lévő Central Falls középiskolában, írja a helyi, The Providence Journal. A tömeges elbocsátást kiváltó ok az volt, hogy a tavalyi érettségi vizsgán a tanulók fele megbukott és csupán hét százalékuk tudott elégséges matematikatudásról számot adni. Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket szeretné a jövőben [...]
2010. 03. 08. 18:02
A Képviselőház Külügyi Bizottsága által csütörtökön elfogadott határozat szerint népirtásnak minősül, hogy az első világháború alatt legalább másfél millió örményt gyilkoltak meg a török katonák. Racep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint viszont az amerikai Kongresszus olyasvalamivel vádolja Törökországot, ami nem történt meg, ezért még csütörtök esete behívatta az amerikai nagykövetet a bizottság döntése miatt. Eközben [...]
2010. 03. 05. 09:25
A döntés a nukleáris potenciál áttekintése során születhet meg, amelyen most dolgozik az amerikai kormányzat, s amely a lap forrásai szerint legkorábban áprilisban fejeződhet be. A Kommerszant szerint amerikai harcászati atomfegyverek jelenleg Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Törökországban, az ottani amerikai támaszpontokon vannak. Az amerikai védelmi minisztériumhoz közel álló forrás szerint az amerikai kormány kész [...]
2010. 03. 04. 11:55
Olvasói sztorik